DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

F1 Hungary Liga: Bajnokavatás az USA Nagydíjon

A komoly eső és a fokozatosan felszáradó pálya is feladta a leckét a versenyzőknek, de Daniel_Hun bajnoki címét még Előd győzelme sem tudta megakadályozni Austinban.

Amerikába látogatott az F1 Hungary Liga mezőnye, azon belül is Texas államba, Austin városába. A szinte egész szezonban listavezető Daniel_Hun úgy érkezett ide, hogy egy esetleges top 10-es helyezés is elég lehet ahhoz, hogy megnyerje harmadik magyar bajnoki címét, Előd, az üldöző pedig győzelmi kényszerrel kezdhette meg a hétvégét.

Mindkettő megvalósult, ugyanis Előd a hatalmas nyomás alatt gyönyörű versenyzést bemutatva győzni tudott és ezzel megtette azt, amit ő ezen a futamon megtehetett, viszont Daniel_Hun hozta a szokásos nagyon stabil versenyzést és mások hibáját kihasználva, Előd mögé a második helyre hozta be a Racing Pointját, ezzel ünnepelve a biztos bajnoki címét.

Rajtuk kívül is akadtak nagyszerű teljesítmények, például újra egy Mercedes került az élre időmérőn Antalics személyében, aki pályafutása hetedik pole-pozícióját szerezte meg. Nagyszerűen autózott még Bence, aki második, míg Robeet a harmadik helyre hozta be a Ferrarit.

A futamon várható volt az erősorrend-változás, hiszen egészen különleges időjárási viszonyok mellett indult, először heves eső, aztán köztes eső, míg a legvégén már száraz abroncsokon autózhatott a mezőny. Ha lett volna egy Jenson Button a mezőnyben, biztosan élvezte volna ezeket a körülményeket, Button hiányában azonban kijött másoknál a tapasztalati előny, így Előd a szezon egyik legnagyobb futamgyőzelmét aratva tudott nyerni. Daniel_Hun a nyolcadik helyről a másodikra lépett előre, míg Bimii hiába lett meglepetésre harmadik, utólagos büntetése után csak az ötödik helyért járó pontokat kapta meg, így Robeet örökölte meg a dobogó legalsó fokát.

Az egyéni bajnokságban eldőlt az első és a második hely sorsa is, azonban a harmadik helyre, ami ebben a rendkívül kiegyenlített és erős mezőnyben igencsak komoly eredmény lenne, még három versenyző esélyes: Szijjgames (328 pont), KaszaKristóf (327 pont) és Xray (324 pont). 

Itt nem kis harc várható köztük az utolsó két futamon, de a csapatok versenye is hasonlóan izgalmasan alakul, ott a Racing Point vezet 639 megszerzett pontjával és a Ferrari mindösszesen 9 pont hátrányban követi őket. Tehát még akadnak azért nyitott kérdések hazánk elsőszámú konzol bajnokságában.

Ma este Brazíliában fog versenyezni a mezőny és reménykedünk egy hasonlóan izgalmas futamban, mint ami a valódi Formula-1-ben alakult ki Interlagosban.  

A verseny linkjét és további tartalmakat itt találjátok majd meg, este 21:30-as kezdéssel: https://www.facebook.com/f1hungaryliga/

Videós összefoglaló az amerikai futamról: 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: