DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

F1 Hungary Liga: A címvédő nyerte a Magyar Nagydíjat

Megrendezték az F1 Hungary Liga hetedik szezonjának tizenkettedik futamát. A helyszín a mindenkinek hazai pályának számító hungaroringi aszfaltcsík volt. Vannak versenyzők, akik olyan közel laknak a versenypályához, hogy amikor Hamiltonék rajta gurulnak, a szobájában hallják a motorhangot, így mindenki extra motivált volt a versenyt illetően.

A hatodik szezon bajnoka, a 16 éves Achia tömegközlekedéssel érkezett a Mogyoródon található pályára, azonban ott átpattanva Williams versenygépébe azonnal bomba formát mutatott. Az időmérőt még a Ferrari új igazolása, Robeet szerezte meg, aki a gyenge formát és motivációt mutató Shevcsenko helyét vette át a tifosi nyomásának engedve. A második sorból Dovmike és Dromedahl páros indulhatott.  

 



A futamon azonnal összecsapott Achia és Robeet, Achia pedig talán a szezonjának eddigi legszebb előzését bemutatva előzte meg Robeetot a kettes kanyarban, külső íven.  A futamot Safety Car-fázis is nehezítette, amivel ismét sokat nyert a tabellát vezető Daniel_Hun, aki sok előzést bemutatva második lett a tizenegyedik helyről rajtolva. A dobogó legalsó fokára Somkipex ért oda, míg Xray negyedik és Kaszakristof ötödik lett. Kiemelendő szép teljesítmény Dovmike nyolcadik helyezése és Bencechelsea tizedik helye.  

 A Magyar Nagydíj összefoglalója, benne Achia győzelmet érő előzése Robeet ellen, itt tekithető meg: 

  

Csütörtök este a naptár talán legizgalmasabb helyszíne következik, az Ardennek hegységében fekvő Spa-Francorchamps pálya. A ma este 21:30-kor kezdődő belga futam, itt tekinthető meg, élőben, két kommentátor társaságában: https://www.youtube.com/channel/UCY3bd7kNJS9a3f30JolRTIg  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: