Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 18. szerda
SimTech

F1 Hungary Liga: Újonc győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj

Félig-meddig meglepetéssel végződött az F1 Hungary Liga idei ötödik futama, a Spanyol Nagydíj. A mezőnyben tartalékos szerepet betöltő és összesen második futamára készülő Robeettól a súlyból és győztes múltjából kifolyólag ugyan várható volt egy sikeres szereplés, de azért győzelemre ő sem mert még gondolni.

Robeet a szabadedzésekből kiindulva, már az időmérőn is jó győzelmi esélyekkel rendelkezett, azonban a liga egyik tapasztalt pilótája, a még mindig rendkívül fiatal Jadam_Hun, elhappolta a pole-pozíciót előle. Ők rajtolhattak az első sorból, őket pedig Veloce_beneref és Xray követte.

A listavezető Előd meglepetésre csak a 19 lett, az őt követő Daniel_Hun pedig a 11. helyről kezdhette meg a futamot. Dani pozíciója azonban biztató volt, hiszen az első volt, aki a piros-lágy gumikat elkerülve, már a közepeseken tudott indulni. Kiemelendő teljesítmény volt még Szabione 9.  rajthelye és a liga veteránja, Petilos hatodik helyezése az időmérőn.  

 

A futamon szokásos minőségi rajtot hozott a mezőny egy-egy egyéni hibával megspékelve, ilyen volt Petilos beragadása és kuplungproblémája, valamint a kettes kanyarban lecsúszó Szabione pozícióvesztései. Előd, Dani, Antalics és Szijjgames is nagy lépésekben haladtak felfelé.  

Az élen viszont Jadam_Hun, a Robeet által ráhelyezett nyomás közepette, többször is elhagyta a pályát, olyan helyen, ahol a versenybizottság elsőnek figyelmeztetésekkel, majd 3 másodperces időbüntetésekkel büntetett.  A pole-pozícióból rajtoló Jadam annyira szétesett fejben, hogy ezután már csak hátrafelé lépkedett a mezőnyben, és a két kiállás mint taktika sem működött számára.  

Robeet egy konstans jó tempót produkálva kihasználta a közelben lévő ellenfelei hibáit és magabiztosan, hiba nélkül teljesítette élete második futamát a mezőnyben, amit rögtön nyerni tudott. Mögötte Xray és Szijjgames értek célba. Ha keveset is, de Szijjgames ezzel faragni tudott a hátrányából az ötödik helyen célba érő Elődhöz képest.  

Daniel_Hun a negyedik helyen végzett és a 32. körig úgy tűnt, pontegyenlőség lesz közte és Előd között Monacóra érkezve, azonban a végén nyomott egy „Hamiltont”, és a verseny utolsó előtti körében, kopott kemény keverékű gumikon megautózta a leggyorsabb kört, ezzel bezsebelve az érte járó +1 pontot. Így vette át a tabellán a vezetést.  

A futamon kiemelendő teljesítményt nyújtott Xray a második helyen, valamint KaszaKristóf, akit a 15. helyről rajtolva nagy küzdelem után a 8. helyen intettek le.

Rövid videós összefoglaló a futamról:  

 

Csütörtök este 21:30-as kezdéssel a mezőny már a versenynaptár legnagyobb kihívását nyújtó monacói aszfaltcsíkon folytatja az idei szereplését.  

A mezőnyben visszatér a címvédő és monacói specialista Achia. A pálya egy jó lehetőség lehet azoknak, akik szeretnének faragni Daniel_Hun és Előd előnyén a tabellán, hiszen egy apró hiba után bárki, bármikor nullázhat a versenyen. Ezúttal Márk és Patrik kommentálásával, várunk minden érdeklődött szeretettel!  

 Élő futamok: https://www.youtube.com/channel/UCY3bd7kNJS9a3f30JolRTIg?view_as=subscriber 

További információ és jelentkezés: https://www.facebook.com/f1hungaryliga/  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?