DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Magyar szimulátoros is versenyzik Monzában a hétvégén

Mihálszki Csaba egyedüli magyarként vette sikeresen a versenysorozat első selejtezőjét, így a hétvégén Monzában bizonyíthatja a tehetségét az SRO E-Sport GT Series versenyén.

A versenyen a Blancpain sorozat hivatalos szimulátorát, a még csak pre-alpha fázisban lévő Assetto Corsa Competizionét használják. Ez a monzai hétvége egy sorozat első versenye, amelynek a végén a fődíj a legjobb háromnak egy lamborghinis „racing experience”, ez nincs kifejtve egyelőre, hogy mit jelent, valószínű, hogy egy kisebb kategóriában egy betétfutamon elindulhatnak majd.



A sorozat öt hétvégéből áll, ezek helyszínei: Monza, Paul Ricard, Spa, Nürburgring, illetve a döntő Barcelonában. Monzában hazánkat Mihálszki Csaba képviseli majd a hétvégén, aki a Silver kategóriában kvalifikálta magát: „Nekem most ide a monzai selejtezőbe sikerült kvalifikálni magam - egyedüli magyarként - azzal, hogy 15. lettem több mint 1100 résztvevő között. Az Online selejtezőben 6 kört kellett menni egymás után egy Lamborghinivel, Monzában. Múlt csütörtökön kezdődött a selejtező és hétfőn éjfélkor zárult.”

A verseny három kategóriában zajlik majd le: PRO, Silver, illetve AM. A szombati napon minden kategóriában tartanak szabadedzést, illetve kvalifikációt, majd ezt fogja követni a verseny. Minden kategória első négy helyezettje bejut a vasárnapi döntőbe, ahol az első három versenyző kvalifikálja magát a barcelonai végső fináléra. A versenyek ezen a linken lesznek nyomonkövethetőek, ha valaki kíváncsi rá.

Kellemes időtöltést és sok sikert kívánunk Csabának Monzában!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: