DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

F1-Archív: Rossi nem jön az F1-be

Kvjat úgy érzi, megtett mindent, Raikkönen Ricciardót hibáztatja, Villeneuve és Massa a pole-ban, Hakkinen és Button fölényes győzelme, balesetező Williamsek, bizakodó McLaren, szomorú Schumacher, Hamilton haragszik - ezek voltak az elmúlt bő 20 év hírei május 24-én.

2022: Bár a Ferrari-főnök Mattia Binotto gratulált a rivális Mercedesnek a Spanyol Nagydíjon mutatott biztató tempóhoz a szenvedős szezonkezdet után, szerinte azért még nem kell elragadtatnia magát senkinek a csapat feltámadásától, hiszen egyetlen pályáról volt szó, s még így is jelentős volt a hátrányuk a Scuderiával és a Red Bull-lal szemben.

2021: A Ferrari elismerte: a szombati időmérős baleset okozhatta Charles Leclerc-nél azt a féltengely-meghibásodást, amely miatt a hazai pályán pole-t szerző monacói el sem tudott rajtolni.

2020: A koronavírus-járvány miatt ezen a napon csak Virtuális Monacói Nagydíjat rendeztek, amelyen George Russell domináns módon húzta be zsinórban második sikerét.

2019: Kimi Raikkönen úgy érzi, már nem lenne a Formula-1-ben, ha 2010-ben és 2011-ben nem tartott volna kétéves szünetet, amely idő során többek között a ralizásban is kipróbálta magát.

2018: Hartley tagad. A Toro Rossóhoz a hosszútávú világbajnokságból, a WEC-ből importált újzélandi teljesítményét egyre többen kezdték ki az utóbbi időben, az érintett viszont úgy fogalmaz, a kirúgástól nem tart.

2017: Stoffel Vandoorne az áttörésben bízik. A belga újonc a változást attól reméli, hogy mindent átbeszél mérnökeivel.

ricciardo-kvjat-dppi



2016: Danyiil Kvjat úgy érzi, legyőzte volna Daniel Ricciardót 2016-ban. A Red Bulltól ekkorra már kiebrudalt orosz úgy fogalmazott, hogy több mint jól teljesített az anyacsapatnál, ő szerezte a csapat első dobogóját, és azt, amit a csapat várt tőle, azt hozni tudta.

2015: Raikkönen szerint egyértelműen Ricciardo a hibás. 2007 világbajnoka úgy véli, teljesen egyértelmű, hogy ausztrál riválisa belement Ferrarijába a Mirabeau kanyarban, az ilyen dolgokat pedig büntetni szokták. A hatodik hely forgott kockán ekkor.

2014: Nico Rosberg kétes értékű pole-pozíciót szerzett Monacóban, ahol a Q3 végén elfékezte magát a Mirabeau-ban, a sárga zászló miatt lehetetlenné téve csapattársa számára a javítást. Lewis Hamilton hangot is adott csalódottságának az időmérő után, aki azt mondta, hogy úgy fogja kezelni kettejük kapcsolatát, mint ahogyan Ayrton Senna viselkedett Alain Prosttal. A német versenyző hibáját vizsgálta a versenybíróság, de végül is megtarthatta az első rajtkockát.

2013: A Caterham megerősítette, hogy a 2014-es szezonban is a Renault motorjait fogják használni. A Red Bull is maradni fog a franciák Infiniti néven versenyeztetett erőforrásainál, a Toro Rosso Renault-ra vált Ferraritól, a Williams pedig mindössze két szezon használatot követően leteszi a rombuszos gyártó termékeit a Mercedes kedvéért.

2012: A sajtó szerint a Ferrari által kiszemelt Sergio Perez akár szezon közben is átveheti Felipe Massa helyét a maranellóiaknál. A mexikói pilóta azonban azt nyilatkozta, hogy ha így is történne, visszautasítaná a Ferrari ajánlatát, és kihangsúlyozta, hogy ezt a szezont a Saubernél kívánja befejezni.

2011: A szokás szerint unalmas barcelonai versenyen ebben az évben 60 előzést is láthatott a közönség, így az izgalmas futamon felbuzdulva a csapatfőnökök egyértelműen úgy vélik, hogy a szabályváltozások, különösen a DRS bevezetése meghozták gyümölcsüket ebben a szezonban.

2010: A YouTube társalapítójának, Chad Hurley-nek tanácsadója, Parris Mullins áll egy új, Forma-1-be kívánkozó amerikai csapat mögött. A tavasszal sikertelenül belépni kívánó USF1 példáján okulva Mullins úgy véli, hogy a jelenlegi F1-es szabályok mellett kivitelezhetetlen saját csapat alakítása, ezért valamelyik jelenlegi istállóval szeretnének együttműködni a jövőben.

2009: Jenson Button ellentmondást nem tűrően húzta be a Monacói Nagydíjat, csapattársa, Rubens Barrichello előtt, míg a harmadik pozícióban Kimi Raikkönen végzett. A verseny nem hozott különösebb izgalmakat, noha több pilóta is megtalálta a gumifalat: az abroncsaival küzdő Sebastien Vettel a Ste Devote-ban, Heikki Kovalainen az uszodánál dobta el autóját, Sebastien Buemi pedig Nelson Piquet Jr-t tolta bele szintén az első kanyar gumifalába.

2008: Felipe Massa meglepő pole-pozíciót szerzett Monacóban, mindössze három századdal csapattársa, Kimi Raikkönen előtt. A rajtrács második sorát a McLaren bérelte ki, Lewis Hamilton-Heikki Kovalainen sorrendben.

2007: Az újoncként hibátlan szezonkezdetet produkáló Lewis Hamilton először törte össze autóját versenyhétvégén: a brit reménység fél órával a monacói második szabadedzés vége előtt csúszott túl a Ste Devote csúcspontján, és fúrta bele a McLaren orrát az egyes kanyar gumifalába.

2006: Hosszú hónapok spekulációi után Valentino Rossi, a MotoGP legnépszerűbb versenyzője bejelentette, hogy a közeljövőben nem kívánja áttenni székhelyét a Forma-1-be. A Ferrari számtalan alkalommal biztosított már számára tesztlehetőséget, és az olasz versenyző nem is bizonyult gyengének a vörös gép volánja mögött. Michael Schumacher, a Ferrari bajnoki címért küzdő versenyzője viszont csalódottságát fejezte ki, hogy Rossi nem döntött a négy kerék mellett kettő helyett.

2005: A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko elmondta, hogy a csapat 2006-ban Bridgestone-ra cserélheti Michelin-gumijait. Az osztrák szerint a váltás segíthet abban, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolatukat a Ferrarival – a maranllóiak 2006-tól motorokat fognak szállítani az energiaitalos csapat számára.

2004: Jenson Button haragszik Cristiano da Mattára, aki a Monacíói Nagydíjon, első kiállása után feltartotta őt. A BAR-Honda versenyzője hiába érte utol Jarno Trullit a leintés előtt, nem tudott előzéssel próbálkozni – ezért viszont a brazil pilótát okolta, annak ellenére hogy versenyben voltak egymással.

2003: A McLaren nemrég bemutatott új autóját először a nürburgringi Európa Nagydíjon szeretné bevetni. A csapat ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh szerint addig nem döntenek az MP4-18-as premierjéről, amíg el nem hárul minden probléma a versenyre alkalmasság elől.

2002: Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke szerint a Forma-1 imázsa nem szenvedett csorbát amiatt, amit a Ferrari művelt Ausztriában. Mint ismert, a maranellói csapat arra utasította Rubens Barrichellót, hogy adja át Michael Schumachernek a győzelmet, büntetést azonban nem ezért, hanem a pódiumceremónia megzavarásáért kaptak később.

2001: Mindkét Williams-BMW pilóta balesettel zárta a csütörtöki edzésnapot Monacóban – Juan-Pablo Montoya és Ralf Schumacher is elismerte, hogy saját hibájukból csapódtak a falnak a gyakorlások során.

2000: A két olasz pilóta, Giancarlo Fisichella és Jarno Trulli összeütközött a valenciai teszten, a Monacói Nagydíjra gyakorolva. A benettonos lecsúszott a pályáról, és visszatérve pedig eltalálta a Jordan hátsó részét. Fisichella autója ettől a levegőbe emelkedett, majd a tetején is átbucskázva landolt a kavicságyban. Az ijesztő jelenetek ellenére egyiküknek sem esett baja.

1998: Fölényes győzelmet szerzett Mika Hakkinen a Monacói Nagydíjon, a remek teljesítményt nyújtó Giancarlo Fisichella és Eddie Irvine előtt. Az Arrows csapata különösen örülhetett, hiszen 4 pontot is szereztek Mika Salo negyedik és Pedro Diniz hatodik helyének köszönhetően. A verseny során Michael Schumacher összekoccant Alex Wurzcal, autója sérülése után pedig már nem volt teljes a versenye, végül két kör hátrányban a tizedik helyen végzett. 

1997: Jacques Villeneuve pole-pozíciót szerzett a Spanyol Nagydíjra, csapattársát, Heinz-Harald Frentzent és David Coulthardot megelőzve. Michael Schumacher alatt felrobban a Ferrari motorja, a német világbajnok a tartalékautóval csak a heredik helyet tudta elcsípni az időmérő végén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: