Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 1. szombat
Retro

F1-Archív: Büntetés jár a taxizásért

Hamilton bíróság előtt, Maldonado az első rajtsorban, az eltiltott Briatore nem vágyik vissza, Vettel kétszer is győz Szingapúrban szeptember 22-én – a nap F1-es hírei 2000 óta.

2021: Nem éppen könnyű fába vágta a fejszéjét a Ferrari pilójáként Carlos Sainz, ám azt igyekezte leszögezni, hogy nem másodikszámúnak érkezett a csapathoz Charles Leclerc mellé. A spanyol nyíltan kijelentette, hogy nem lesz fegyverhordozó.

2020: Sok a kérdőjel a csapat körül, ezért még most, a jó pillanatban kell kiszállnia a Mercedestől a csapatfőnöknek Eddie Jordan szerint. A jelenleg szakértőként dolgozó korábbi csapatvezető szerint Toto Wolff jobban tenné, ha új utakat keresne.

2019: Kettős győzelmet aratott a Ferrari Szingapúrban, Sebastian Vettel több mint egy év elteltével nyert újra, Charles Leclerc-t pedig „motorkímélésre” kérték 15 körrel a vége előtt. Leclerc a taktika miatt esett a csapattárs mögé, Mattia Binotto pedig gondolkodott a helycserén, de végül azt tartotta helyes döntésnek, hogy nem nyúl az eredménybe.

2018: Carlos Sainz, a Renault pilótája annak ellenére fenyegetésnek érzi a Force Indiát, hogy a Belga Nagydíj előtt lenullázták a rivális csapat pontjait tulajdonosváltása miatt. A Renault 91 ponttal rendelkezik, a Racing Point Force India pedig három verseny alatt már 32-t gyűjtött össze.

2017: A következő évtől szigorítanak a rajtkiugrás szabályain: nem kizárólag az automata érzékelő alapján lehet büntetni, hanem akkor is, ha egy versenyző úgy áll be rajtkockájába, hogy a transzponder nem tudja érzékelni a bemozdulást. Az Osztrák Nagydíjon Valtteri Bottas rajtja generált vitát, ami az érzékelő szerint szabályos volt.

2016: Már unja a 11. helyeket Esteban Gutierrez, aki idén ötször ért célba ebben a pozícióban, miközben pontja nincs. Csapattársa, Romain Grosjean 28 egységet gyűjtött a Haas autójával.

 



2015: Jenson Button utalást tett rá egy nyilatkozatban, hogy befejezheti pályafutását, mert a mezőny végén már nem élvezetes vezetni – egy suzukai bejelentés is várható szavai alapján.

2014: A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem szeretné, hogy az autó megbízhatóságán múljon az egyéni világbajnoki cím Lewis Hamilton és Nico Rosberg közt. Hamilton 22 pont hátrányt fordított 3 pont előnyre Szingapúrban, mikor győzött, miközben a csapattárs kábelköteg meghibásodása miatt bokszból kényszerült rajtolni, majd kiállt.

2013: Christian Horner nemtetszését fejezte ki Sebastian Vettel kifütyülésével és Mark Webber 10 helyes rajtbüntetésével kapcsolatban. A Szingapúri Nagydíjon Vettel idei legfölényesebb győzelmét szerezte a Red Bull-lal, melyet követően fújoló hangokat kapott, míg Webbert a második helyezett Fernando Alonso szállította vissza a bokszba Ferrarija oldalán az ausztrál utolsó körös motorhibája után. A taxizásért mindkét versenyző megrovást kapott, mivel pedig Webber esetében ez már a harmadik figyelmeztetés volt, automatikus rajtbüntetést vont maga után a következő versenyre.

 

2012: Lewis Hamiltoné a szingapúri pole-pozíció – harmadik időmérős elsősége négy versenyen –, az időmérőn a szezonban nem először remeklő Pastor Maldonado előtt. A két Mercedes szándékosan nem futott kört a Q3-ban, hogy szabad gumiválasztás és friss szett abroncs álljon a pilóták rendelkezésére.

2011: Rubens Barrichello pályafutása 20. szezonjára készül – nem ad a pletykára, mely szerint a 2012-ben F1-es visszatérést tervező Kimi Raikkönen az ő ülésére pályázik a Williamsnél.

2010: Az egy éve Formula-1-ből kitiltott Flavio Briatore állítja, nem vágyik vissza a sportba. Az elmúlt időszakban szárnyra kapott a feltételezés, hogy az F1 promótálásában kaphat nagyobb szerepet.

2009: Még mindig az előző napi hírtől, Flavio Briatore életre szóló, valamint a Renault kétéves felfüggesztett F1-es eltiltásától hangos a szaksajtó. Érkeznek a reakciók: a spanyol szövetség elnöke, Carlos Garcia Briatore büntetését túlzónak, Nelson Piquet jr. teljes büntetlenségét helytelennek tartja, Damon Hill botrányosnak érzi, hogy a Renault ennyivel megúszta.

 

2008: Párizsban, az FIA Fellebbviteli Bírósága előtt jelent meg Lewis Hamilton és Martin Whitmarsh a McLaren jogi szakembereivel: el akarják érni, hogy visszavonják a Hamiltonnak Belga Nagydíjon leintés után kiosztott 25 másodperces győzelmet, amely elsőről harmadik helyre sorolta vissza.

2006: Új ország csatlakozik a Formula-1-hez, Dél-Korea, ahol 2010-től rendeznek nagydíjat – a hivatalos bejelentésre a kínai verseny után kerül sor. Tíz éve egyszer már született megegyezés Koreai Nagydíjról, de az 1998-as futam nem valósult meg.

2005: Világbajnoki címet nyerni úgy, hogy Michael Schumacher a mezőnyben van, olyan, mint Lance Armstrongot legyőzni a Tour de France-on – fogalmazott Fernando Alonso, aki hétvégén Brazíliában bebiztosíthatja az összetett elsőséget.

2004: Timo Glock, aki Kanadában beugróként két pontot szerzett debütálásán, a Kínai Nagydíjon újra a Jordanbe ül, miután a csapat szerződést bontott Giorgio Pantanóval.

 

2003: „Kritikus szakaszában vagyunk a bajnokságnak, ezért jó eredményt kell szereznem, és teljes gázzal próbálom majd megvalósítani ezt” – mondta a szezon utolsó előtti versenye, az USA Nagydíj előtt Kimi Raikkönen. Még 20 pont szerezhető, a 23 éves finn 7 egység lemaradással az éllovas Michael Schumacher mögött a harmadik helyen áll, a két versenyző közt van Juan Pablo Montoya.

2002: A Mercedes anyavállalata, a DaimlerChrysler 55 %-os többségi tulajdonba került az Ilmor cégben, amely a McLaren Formula-1-es Mercedes-motorjait építi.

2001: A Jaguar csapatfőnöke, Niki Lauda szerint „badarság” az indianapolisi USA Nagydíj biztonsága miatti aggodalom. Minden versenyzőnek szerződéses kötelessége részt venni, írta egy osztrák lapban vezetett rovatában.

2000: A versenyzőknek a szabadedzések alapján tetszik a világbajnokság új pályája, Indianapolis. A legendás versenyhelyszín Formula-1 számára kialakított vonalvezetésén a pénteki szabadedzéseken David Coulthard futotta a legjobb köridőt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: