Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 22. vasárnap
Retro

F1-Archív: Massa visszatérne az élre

A brazil pilóta hosszú idő nyerne ismét futamot, Hamilton biztosan folytatja Ecclestone szerint, Adrian Newey pedig a szabályalkotókat kritizálta. Ezek voltak január 18-a F1-es hírei.

2021: Bernie Ecclestone szerint Hamilton folytatni fogja a pályafutását. Az F1 korábbi első embere szerint csupán azért húzza el a szerződésről szóló tárgyalásokat a Mercedes a hétszeres világbajnokkal, hogy a holtszezonban is a címlapokon szerepelhessenek.

2020: A Racing Point a tulajdonosváltás után gyengébb szezont teljesített jogelődjéhez, a Force Indiához képest. Most a csapat aranyifjúja, Lance Stroll komoly fejlődést vár. A kanadai pilóta szerint az előttük álló év egy komoly esély a számukra.

2019: Robert Kubica szerint úgy fog megkezdődni számára a szezon, mintha újonc lenne. Hiába tudhat öt F1-es szezont a háta mögött, a hosszú évek után idén visszatérő lengyel úgy érzi, a szezonnyitón szinte semmit nem fog számítani eddigi tudása, már ami az autókat érinti.

2018: Lewis Hamilton legyőzése volt a végcél Nico Rosberg számára. A 2016-os világbajnok úgy érzi, nem is álmodhatott volna jobbról, minthogy úgy fejezze be versenyzői karrierjét, hogy csapattársát, legyőzve megnyeri a világbajnoki címet.

2017: Heikki Kovalainen is jelentkezett Valtteri Bottas helyére a Williamsnél. A korábbi finn F1-es pilóta ténylegesen bejelentkezett a csapattól távozó honfitársa helyére - úgy fest, hogy még érez magában eleget a királykategóriához, de nem kapta meg a lehetőséget.

2016: Legyőzné csapattársát Felipe Massa, aki bizakodó, hogy a Williamsnek sikerül visszatérnie a győztesek közé. A brazil pilóta úgy érzi idén jó esélye van arra, hogy 2008 után ismét futamot nyerjen a királykategóriában.



2015: Elárverezik a Marussia csapatának tulajdonait. A sanyarú sorsú F1-es kiscsapat egy árverésen már túlesett, most azonban a létfontosságú eszközök is kalapács alá kerülnek. Csapatfőnökük továbbra is hisz abban, hogy még folytathatják.

2014: Ross Brawn a McLarenhez kerülhet a legújabb hírek szerint. Miután Ron Dennis visszavette a wokingiaknál a kormányrudat, a pletykák alapján további jelentős változások várhatóak a csapat élén, az első új igazolás pedig a tapasztalt szakember lehet.

2013: Adrian Newey radikális véleményt fogalmazott meg a sportág irányítóival szemben. A Red Baull szakembere szerint a szabályok folyamatos szigorítása értelmetlen, szerinte a változtatások csupán ártanak a Formula-1-nek.

2012: Fernando Alonso szerint Hamilton jobb Vettelnél. A Ferrari pilótája azt nyilatkozta, a brit versenyző koncentráltabb és agresszívabb a fiatal németnél. „Tudom, hogy kétszeres világbajnok, de még mindig elmarad attól a szinttől, amin Lewis áll” – mondta Alonso.

2011: A malajziai Fairuz Fauzy lesz a Formula–1-es Renault istálló tartalékpilótája a 2011-es szezonban. Fauzy az előző szezonban a Lotusban szerepelt tartalékként, de az idény végén megváltak tőle.

2010: Világbajnoki címet vár a visszatérő Michael Schumachertől Ross Brawn. A brit szakember szerint a német versenyző 41 évesen megszerzi nyolcadik Formula-1-es világbajnoki címét. A páros korábban a Ferrarinál ért el hatalmas sikereket, most a Mercedesnél törekednek hasonlóra.

2009: Régi szponzort veszít a BMW-Sauber. A csapat nyolc év után búcsút int a Credit Suisse-nek, a svájci pénzintézet ugyanis nem áll valami jól. Források szerint azonban évente 17  millió euróval támogatták a bajor-svájci alakulatot.

2008: Újabb öt évre szóló szerződést írt alá Lewis Hamilton a McLaren csapatával. A 23 éves brit klasszis 2007-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban, újoncként pedig a pontverseny második helyén végzett.

2007: Nem tervezi a visszatérést Juan Pablo Montoya. A kolumbiai pilóta szerint a Ferrari magabiztosan nyeri az 58. Formula-1-es világbajnokságot, a Toro Rosso ajánlatán pedig csak mosolyogni tudott.

2006: A MotoGP sztárja, Max Biaggi meglepetésként csatlakozott a Midland MF1 tesztelőihez. Az olasz versenyző a csapatot a nyirkos silverstone-i pályán erősítette. Korábban már tesztelhetett néhány éve a Ferrarival, így nem ez volt az első ilyen tapasztalata.

2005: A Williams megerősítette, hogy új pénzügyi vezetőt neveztek ki. A posztra Chris Chapple került, akinek tízéves vállalati pénzügyi tapasztalata van, így sokat segíthet a csapat számára a jövőben.

2004: A Jaguar első számú pilótája, Mark Webber azt jósolta, hogy a Formula-1-nek 2004-ben új bajnoka lesz. Úgy gondolja, a Ferrari szupersztárja, Michael Schumacher nem nyeri meg hetedik világbajnoki címét.

2003: A hidegháborús évek Amerikájához hasonlította Max Mosley a szabálymódosítások miatt kialakult helyzetet. Az FIA elnöke szerint a McLaren lesz a módosítások egyik legnagyobb élharcosa, mivel szinte korlátlan költségvetéssel rendelkeznek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: