Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. január 27. hétfő
Retro

F1-Archív: Schumachert aranyéremmel díjazzák

A Mercedes bánja a Hamiltonnak kiadott csapatutasítást, jön a duplapontos futam, Grosjean lesz Raikkönen csapattársa, Villeneuve-nek kellemes csalódás a V8: ezek voltak december 9. F1-es hírei.

2017: Lewis Hamilton jelen állás szerint 2020-ig biztosan maradna a Formula-1-ben – hozzátette, el tudja képzelni, hogy 2021-ben George Russellnek adja át a helyét.

2016: A Mercedes már megbánta, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon csapatutasítást adott Lewis Hamiltonnak. A versenyt vezető brit szándékosan visszafogta tempóját, hogy lelassítsa Nico Rosberget, az ellenfelek pedig megelőzzék a csapattársat. A Mercedes többször arra utasította Hamiltont, hogy gyorsítson, de a háromszoros világbajnok nem engedelmeskedett. Második helyével Rosberg végül megszerezte a 2016-os vb-címet, Toto Wolff viszont utólag szabadabb versenyt engedett volna köztük.



2015: A várakozással ellentétben mégsem csatlakozik a Ferrarihoz a Mercedes-mérnök, Benjamin Hoyle, akit volt csapata adatlopással vádolt meg.

2013: Új szabályok tömkelege az F1-ben: 2014-től állandó rajtszámot választanak a versenyzők, a szezonzárón dupla pontokat osztanak, 2015-ben pedig bevezetik a költségsapkát. (A dupla pontokat egyetlen próbálkozás után eltörölték, a költségsapka pedig azóta is terv.)

2012: A Red Bull nem zárkózik el az ötlettől, hogy a felújított spielbergi pályán – a Red Bull Ringen – megrendezze az Osztrák Nagydíjat. A lehetőségről Helmut Marko tanácsadó beszélt.

2011: Az F1-be visszatérő Romain Grosjean lesz Kimi Raikkönen oldalán a Renault második versenyzője – a hírek a csapatra így hivatkoztak, mivel az átnevezés Lotusra még nem történt meg.

2010: A névadó szponzor és résztulajdonos Lotus Csoport néhány év múlva teljes tulajdonjogot vásárolna a Lotus Renault csapatában.

2009: A Renault megvásárlását tervező luxemburgi üzletember, Gerard Lopez – aki az elsők között fektetett a Skype-ba – és Tony Fernandes Lotus-főnök figyelmeztette az F1-et, ideje lenne az internetet és új médiát komolyabban venni.

2008: A csapat üléséért hajtó Sebastien Buemi a Toro Rossóval leggyorsabbként zárt a jerezi teszt első napján Sebastien Bourdais előtt. A McLaren, Ferrari, BMW, Williams és Renault tesztelt még a pályán, a legnagyobb név a pilóták közt Kimi Raikkönen volt.

2007: Lewis Hamilton lemaradt a BBC Év sportolója díjáról: második helyen végzett a bokszoló Joe Calzaghe mögött. Utoljára F1-es pilótaként Damon Hill nyerte meg a brit közmédia rangos elismerését 1996-ban és 1994-ben.

2006: Az év végi, Monacóban tartott FIA-gálán Michael Schumacher különleges aranyérmet vehetett át, amellyel a hétszeres világbajnok motorsporthoz való hozzájárulását ismerték el.

2005: A V8-as autót ugyanolyan élvezetes vezetni, mint a V10-est, nyilatkozott Jacques Villeneuve. A BMW pilótája nagyobb erőkülönbségre és több vibrációra számított.

2004: Mark Gillan, a Red Bull járműteljesítményért felelős igazgatója otthagyta a Formula-1-et, mivel célja, hogy előadó lehessen a Surrey-i Egyetemen.

2002: Tovább fenyeget a szakadár F1-es széria, miután a tárgyalások Bernie Ecclestone, a világbajnokságot tulajdonló német bankok és a csapatok között megszakadtak. Ecclestone hajlandó lett volna nagyobb befolyást adni a gyártók kezébe, de azok nem válaszoltak ajánlatára.

2000: Nem engedélyezik azonnal a kipörgésgátlót, miután korábbi álláspontját megmásítva a Ferrari és partnercsapatai megvétózták az eredeti javaslatot: helyette az elektronikai eszköz a Spanyol Nagydíjtól érkezhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?