Steward
Héjas Szilárd
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. május 26. vasárnap
Retro

F1-Archív: Magyarázkodni kényszerül a McLaren

A Renault erőforrásával sem teljesít a McLaren autója, Lewis Hamilton szerint altat a Ferrari, Michael Schumacher nem fél a haláltól - az elmúlt húsz év F1-es hírei március 9-én.

2018: A McLaren elismerte, hogy túl nagyravágyó volt az új autójával kapcsolatban, miközben a munkát nem sikerült elég jól elvégeznie. A wokingi gárda az idei szezonban lecserélte a Honda erőforrását Renault-ra, ezt követően pedig fűt-fát ígértek a rajongóknak, hiszen azt vallották, hogy a karosszériájuk mindenkiénél jobb, csak az erőforrás tartja vissza őket. 

2017: Az előszezoni teszt végéhez közeledve Lewis Hamilton meggyőződése, hogy blöfföl a Ferrari, amely csapat az eddigi hét napból háromszor volt a leggyorsabb. A brit világbajnok szerint Sebastian Vettelék még a látottnál is gyorsabbak, így könnyen lehet, hogy a Mercedes csak a második legerősebb.

vettel-hamilton-2017-action1

2016: A Red Bull csapatfőnöke brutálisabb szabályváltoztatásokra vágyott. Az F1 2017-re teljesen átdolgozta az autók aerodinamikáját, így a mezőny körülbelül négy másodpercet fog gyorsulni. Horner azonban ettől drasztikusabb fejlődést, hat másodperces javulást várt volna, mivel „az eldöntené, ki a férfi, s ki a kisfiú.”

2015: Harmincnyolc futammal a háta mögött Valtteri Bottas (Williams) úgy érzi, érett pilótává fejlődött az utóbbi egy évben. A finnt a következő szezonra a Mercedes világbajnok csapata szerződte le.

2014: Pastor Maldonado élete legjobb döntésének tartja, hogy idén a Lotus csapatához csatlakozott. A Venezuelai korábbi csapata, a Williams kiemelkedő teljesítményt mutatott az előszezoni teszten, ám Maldonado ezt egyáltalán nem bánja, a Lotus autóját ugyanis a mezőny legérdekesebbjének tartja.

2013: Lewis Hamilton több szabadidővel rendelkezik, amióta a Mercedesnél vezet. A brit világbajnoknak határozottan tetszik az új munkakörnyezete, amely merőben eltér a McLarennél tapasztaltnál, amely csapatnál eddigi életét eltöltötte. 

bottas-portre-20131

2012: Kimi Raikkönen kész a visszatérésre. A finn két szezonnyi távollét után a Lotus színeiben újra csatlakozott az F1 mezőnyéhez, a téli felkészülése négy kimaradt tesztnap ellenére is jól sikerült. 

2011: Az előzések segítése érdekében állítható hátsó szárny bevezetését tervezik a sorozatban, ám több pilóta aggodalmát fejezte ki az újítással kapcsolatban. Vannak, akik attól tartanak, hogy az új elem a KERS használatával kiegészülve ahhoz hasonló baleseteket eredményezhet, mint amilyet Mark Webber és Heikki Kovalainen 2011-ben Valenciában elszenvedett.

webber-vettel-podium-2011

2010: Az új csapatok támogatása mellett szólalt fel a McLaren. 2009 végén két gyártóóriás, a Toyota és a BMW is elhagyta a sorozatot, ezért a wokingiak szerint most a korábbiaknál is fontosabb a Lotushoz és Virginhez hasonló fiatal alakulatok elfogadása és segítése.

2009: Jenson Button el sem hiszi, hogy folytatódhatott F1-es karrierje. A brit alig pár napja tudta meg, hogy korábbi csapata, A Honda végre talált egy vevőt, így 2009-be megújulva vághatnak bele, immár Brawn GP néven.

2008: Bár kizárták a tavalyi konstruktőri világbajnokságból, mégsem kényszerül a bokszutca legvégére a McLaren istállója. Mivel a csapat nulla ponttal zárta a szezont, ezért arra lehetett számítani, hogy a perifériára száműzik őket, ám Bernie Ecclestone a többi csapattal megegyezett, hogy a wokingiak elfoglalhatják az ötös garázst.

2007: Ralf Schumacher a világ három legerősebb pilótája közé sorolta magát, csapatától, a Toyotától pedig arra számít, hogy rövid időn belül világbajnoki alakulattá növi ki magát.

2006: Jean Todt örömmel fogadná Kimi Raikkönent a Ferrarinál. A szakember jó véleménnyel van a finnről, aki "nagyon erős, sosem panaszkodik és nem hibáztat másokat, amikor veszít".

2005: Hondára cserélheti Cosworth-erőforrásait a második F1-es szezonjára készülő Red Bull. Az energiaitalis csapat korábban a Toyotával is tárgyalt, ám azt az üzletet végül nem sikerült nyélbe ütniük.

2004: Menedzsere szerint Ralf Schumacher jövőre a Renault-hoz igazolhat Fernando Alonso mellé. Wili Weber nyilatkozata alapján a döntés gyakorlatilag már megszületett, mindössze az aláírásra várnak. Ehhez képest a Renault csapatfőnöke nem sokkal később kiadott egy nyilatkozatott, amiben tagadta, hogy bármi ilyesmiről szó lenne.

ralf-2004-williams

2003: Izgalmas győzelmet aratott David Coulthard (McLaren-Mercedes) a szezon első futamán Ausztráliában, tejlesítményével minden kritikusát elhallgattatva. A dobogóra egyetlen Ferrari sem fért fel, a második helyen Juan Pablo Montoya (Williams-BMW), a harmadikon pedig Kimi Raikkönen (McLaren-Mercedes) végzett.

2002: Befejezte mugellói tesztjét a Ferrari. A csapat az idei és a tavalyi autót is megjáratta a pályán, alapos összehasonlításokat végezve a két típus között.

2001: Eltemették az Ausztrál Nagydíjon elhunyt pályabírót. Graham Beveridge 51 éves volt, amikor a Jacques Villeneuve autójáról leszakadó kerék eltalálta őt. Özvegye úgy nyilatkozott, hogy a férfi "abba halt bele, ami a szenvedélye volt".

2000: Michael Schumacher nem fél a haláltól. A német világbajnok a tavalyi szezon jó részét eltörött lába miatt volt kénytelen kihagyni, ám úgy nyilatkozott, hogy ezt követően sem aggasztja a pályán elszenvedett baleset eshetősége.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?