DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 9. kedd

Marquez évtizedes körrekordot döntött meg, Bagnaia elesett

Két héttel a thaiföldi nyitány után az egy év kihagyást követően visszatérő Termas de Rio Hondóban versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a menü pénteken. Marc Marquez pedig ott folytatta, ahol Buriramban abbahagyta: mindkét gyakorláson a leggyorsabb volt, a Q2-es helyekről döntő délutáni tréningen futott 1:37,295-ös ráadásul új körrekord: a spanyol saját 11 éves csúcsát adta át a múltnak – igaz, elsőként Marco Bezzecchi javította meg azt az Apriliával. Az olasz végül amúgy csak negyedik lett, Fabio di Giannantonio és Alex Marquez férkőzött még be elé, azaz három Ducati zárt az élen.

Az első négyest a másik három márka egy-egy képviselője követte a sorban a KTM-es Brad Binder, a yamahás Alex Rins és a hondás Johann Zarco révén, sőt előbbi kettő csapattársa, Fabio Quartararo és Pedro Acosta jött utánuk – annak ellenére, hogy a franciának eleinte műszaki gondjai voltak, míg a spanyol a leintés után elesett. Francesco Bagnaia viszont még az utolsó percekben bukott, de végül így is megúszta, hogy ismét kicsússzon pénteken a top 10-ből, épp a tizedik helyen kvalifikálta magát a másnapi időmérő második szakaszába.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 1'37.295  
2. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'37.430 0.135
3. Álex Márquez Gresini Ducati 1'37.496 0.201
4. Marco Bezzecchi Aprilia 1'37.510 0.215
5. Brad Binder KTM 1'37.546 0.251
6. Alex Rins Yamaha 1'37.591 0.296
7. Johann Zarco LCR Honda 1'37.685 0.390
8. Fabio Quartararo Yamaha 1'37.818 0.523
9. Pedro Acosta KTM 1'37.827 0.532
10. Francesco Bagnaia Ducati 1'37.834 0.539
11. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'37.855 0.560
12. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'37.931 0.636
13. Joan Mir Honda 1'37.975 0.680
14. Jack Miller Pramac Yamaha 1'38.058 0.763
15. Luca Marini Honda 1'38.136 0.841
16. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'38.315 1.020
17. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'38.347 1.052
18. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'38.649 1.354
19. Somkiat Chantra LCR Honda 1'38.651 1.356
20. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'38.746 1.451
21. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'38.785 1.490
22. Lorenzo Savadori Aprilia 1'39.076 1.781

motogp-marquez-termas-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Itt tart most az F1-es pálya építése Szaúd-Arábiában

A Formula-1 közösségi oldala osztott meg néhány fotót a tengerparton épülő pályáról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 

22 verseny lesz idén a tervek szerint, ma mutatják be a csapatoknak

A Formula.hu helyszíni információi szerint a FOM ma prezentál egy frissített versenynaptár-tervezetet az F1-es csapatok számára, amely a következők szerint alakulhat:

Spa, Zandvoort, Monza, Szocsi(jelenlegi dátumokkal), egyhetes csúszással Isztambul, majd eredeti dátummal Austin, utána a jelenlegi dátumhoz képest  egyhetes csúszással Mexikó és Brazília, végül pedig jön a már beharangozott hármas: Katar, Jeddah és Abu Dhabi

Ebből tehát az derül ki, hogy Suzukát nem pótolják, Mexikó és Brazília tolódik egy héttel, majd jön Katar, Jeddah és Abu Dhabi.

Frissítés:

A menetrend terve, amelyet forrásaink szerint még a mai napon bejelentenek:

Augusztus 29. Belga Nagydíj
Szeptember 5. Holland Nagydíj
Szeptember 12. Olasz Nagydíj
Szeptember 26. Orosz Nagydíj
Október 10. Török Nagydíj
Október 24. USA Nagydíj
November 7. Mexikói Nagydíj
November 14. Brazil Nagydíj
November 21. Katari Nagydíj
December 5. Szaúdi Nagydíj
December 12. Abu Dhabi Nagydíj

mexi

fotó: dppi

 

Hamilton: Biztos, hogy újabb lépést teszünk előre az autóval

Ugyan Toto Wolff már hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy a Mercedes nem fejleszti tovább az idei autóját, de Silverstone-ra mégis hoztak egy olyan csomagot, ami jelentősen javított a technikán, most pedig Lewis Hamilton "figyelmeztette" a Red Bullt, hogy ne üljön nyugodtan a babérjain. "Az egyértelmű, hogy javultunk már. Még a mostani szünet alatt is azzal foglalkoztunk, hogy hol tartunk és hogy mink van. Afelől pedig semmi kétségem nincs, hogy újabb lépést teszünk majd előre abban, hogy hogyan készülünk fel és hogyan használjuk az autónkat" - tette hozzá a világbajnok, utalva arra, hogy még ők is gyorsulni fognak.

hamm

fotó: dppi

Verstappen és Leclerc a falban, Red Bull-Mercedes csata és eső – így tért vissza az F1 a nyári szünetről

Ha lemaradtatok a Belga Nagydíj pénteki programjáról, ezekkel a rövid összefoglaló videókkal pótolhatjátok. Az első szabadedzés legfontosabb eseményeit IDE, a másodikét pedig IDE kattintva nézhetitek meg. (A képre kattintva az előbbi videó indul.)

F1-es és MotoGP-időmérő, Kamion-Eb-futamok, F3 - sűrű nap lesz a szombati

Két Formula-3-as verseny foglalja keretbe a szombati motorsport-programot - mutatjuk a menetrendet a tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat (augusztus 28.) 

10:05 Formula-3, 1. sprintfutam (tv: M4 Sport, 10:30, csúsztatott élő)

10:55 - 11:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:30 - 15:00 MotoGP, 4. szabadedzés (arena4.hu, élő)

15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

15:10 - 15:50 MotoGP, Időmérő (arena4.hu, élő)

15:15 Kamion-Eb, 1. futam 

16:30 W Series, Futam (tv: Sport2, élő)

17:35 Kamion-Eb, 2. futam 

17:55 Formula-3, 2. sprintfutam (tv: Duna World, 20:50, felv.)

spa_1

fotó: dppi

Első győzelmére tör, de mérnökként is dolgozna az autósportban a magyar rali fiatal trónkövetelője

A 25 éves Klausz Kristóf volt az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége. A korábban nemzetközi porondon is versenyző ralis tavaly Nyíregyházán és legutóbb Veszprémben szerzett már egy dobogót, az ob-szezon további részében pedig győzelemmel jelezné a bajnokság nagy öregjeinek, hogy vele is számolni kell. De arra az eshetőségre is van terve, ha nem jönnek be számításai versenyzőként.

Hollandiában még a sebességhatárt is Verstappenhez igazítják

Bár most a Belga Nagydíj hétvégéje zajlik, már a jövő heti hollandiai utazásra is izgatottan készül mindenki, hiszen 1985 után először tér ide vissza a mezőny. A legjobban természetesen a helyi hős, Max Verstappen várja, aki pontosan tudja, szívélyes fogadtatásban lesz majd része.

Zandvoort városának akciójára azonban minden bizonnyal ő sem számított. A Holland Nagydíjnak otthont adó településen ugyanis útmunkálatokba kezdtek, egészen konkrétan a közlekedési táblákat frissítették, így még ők is a Red Bull-pilótát fogják ünnepelni.

A szenzációs kameraállás: ezt látja Alonso a spái F1-es pályán

Újítással jelentkezett a Belga Nagydíj második szabadedzésén a Formula-1, ugyanis mutatott egy olyan felvételt, amelyen Fernando Alonso sisakjának belsejéről tekinthetünk körbe - a videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

maxresdefault_1

Hatalmas tömegbaleset az Eau Rouge-ban, áll a W Series időmérője - videó

Egyelőre csak videókat találhatunk az esetről, több információnk nincs, amint lesz, frissülünk - egyelőre annyi biztos csak, hogy egy hatalmas baleset miatt áll a W Series időmérője.

FRISSÍTÉS: 17:00-kor folytatódik az időmérő a W Series tájékoztatása szerint. Hivatalos információ továbbra sincs, egyelőre annyit tudni, hogy mindenki kiszállt, ketten kerültek az orvosi központba - mindebből azért azt szűrhetjük le, hogy nem történt nagy baj.

Vettel énekes és kosárlabdázó is akart lenni – és mindenhol egy Michael volt a példaképe

Idei újítás a csütörtöki F1-es sajtótájékoztatókon, hogy fiatal rajongók is kérdezhetnek a versenyzőktől. Így kapta meg azt a kérdést Sebastian Vettel, hogy mindig is F1-es pilóta akart-e lenni. „Énekes akartam lenni, mert imádtam Michael Jacksont, de az énekeshangom lehetetlenné tette a küldetést” – felelte a német, aki hozzátette: „A táncképességeim egész jók, szerintem elég sok itallal közelébe tudok kerülni Michael Jacksonnak.”

„Egy ponton a kosárlabdát is szerettem” – folytatta az Aston Martin versenyzője. „Nagy rajongója voltam Michael Jordannek. De ránéztem anyukámra, apukámra és a nagyszüleimre, és rájöttem, hogy talán ez sem az én utam” – utalt a magasságára Vettel, aki elmondta: ezután gyorsan kiszemelte magának az autóversenyzést, ahol pedig az éppen az ő gyerekkorában nyerni kezdő és vb-címeket szerző Michael Schumacher volt a németek hőse, így onnantól kezdve egyértelmű volt a választása. Érdemes megfigyelni, hogy a négyszeres világbajnoknak mindhárom területen egy Michael volt a példaképe…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Kimi Raikkönen találkozása Lea hercegnővel

Az Alfa Romeo csapatánál járt Lea belga hercegnő, aki a két versenyzővel, Antonio Giovinazzival és Kimi Raikkönennel találkozott. A hercegnő által patronált alapítvány az utóbbi időben történt áradások belgiumi áldozatait segíti, a jótékonysági árveréshez pedig az Alfa is hozzájárult, a képek alapján Raikkönen overalljával és egy kormánnyal.

Apja első sisakját másolja Spában Mick Schumacher, Verstappené narancsba borult

Szokás szerint több versenyző is különleges bukósisakkal készült az aktuális versenyhétvégére. Mick Schumacher apja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher harminc évvel ezelőtti F1-es debütálására emlékezik azzal, hogy szinte egy az egyben a német legenda legelső sisakdizájnját idézte meg, amellyel az 1991-es itteni futamon szerepelt:

 

Mindeközben a félig hazai pályán szereplő Max Verstappen bukója a korábbi évek hagyományait követve narancsba borult a Belga Nagydíjra:

Visszatért a tragédia helyszínére Juan Manuel Correa

Szívfacsaró képek a közösségi médiában: Juan Manuel Correa visszatért Spa-Francorchamps-ba, és felkereste a Raidillon kanyart, ahol két évvel ezelőtt a Formula-2-ben végzetes baleset történt. Anthoine Hubert életét veszítette az ütközésben, az amerikai pilóta lába súlyosan sérült, de ő elutasította az amputációt. Másfél év küzdelmes felépülés után Correa újra versenyez, az ART csapattal a Formula-3-ban, amely az F1 mellett pályára lép hétvégén Spában.

„Furcsa érzés újra versenyzőként itt lenni. Alázattal tekintek a lehetőségre, hogy tovább űzhetem, amit szeretek, és megpróbálok kibékülni a tudattal, hogy ő is ugyanezt tenné. Ezen és minden hétvégén érted versenyzünk, barátom” – írta a fotók mellé a Twitteren Correa.

Nem csupán a túlélő kereste fel a 2019. augusztus 31-én történt baleset helyszínét. Anthoine Hubert két barátja, Pierre Gasly és Charles Leclerc is virágot vitt a végzetes kanyarba: a franciák korán elvesztett tehetségét nem felejtik el. 

Megszűnik a MotoGP egyik meglepetéscsapata – de érkezik a helyére egy új

Néhány hete még csak a Petronas mint névadó szponzor távozása volt biztos, a Brit Nagydíj előtt azonban a Sepang Racing Team azt is bejelentette, hogy 2021 végén teljesen beszünteti a jelenlegi formában a részvételét a gyorsaságimotoros-világbajnokság összes géposztályában, így a MotoGP-ben is. A malajziai pályához kötődő SRT 2015-ben mutatkozott be a Moto3-ban, majd 2018-tól szerepelnek a Moto2-ben, 2019-ben pedig a királykategóriában is debütáltak. Nem is akárhogy, hiszen Fabio Quartararo révén egyből pole-pozíciókat és dobogós helyezéseket gyűjtöttek szatellit csapatként, második idényükben pedig már a futamgyőzelmek is összejöttek. Razlan Razali csapatvezető a bejelentéssel kapcsolatos nyilatkozatában azt is érdemként említette, hogy idén „minden idők legjobbjával”, Valentino Rossival dolgozhattak együtt.

A Sepang Racing Team év végi megszűnése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy eggyel kevesebb csapat lesz jövőre a MotoGP rajtrácsán. A jelenlegi vezetés, Razali és Johan Stigefelt sportigazgató vezetésével ugyanis egy új csapat fog formálódni, amelynek pontos részleteit várhatóan Misanóban, a San Marinó-i Nagydíjon fogják bejelenteni. Az időzítés aligha véletlen, a minden bizonnyal továbbra is a Yamaha szatellit gárdájaként működő leendő új istálló főtámogatója ugyanis a híresztelések szerint az olasz WithU lesz – nekik köszönhetően került képbe állítólag Andrea Dovizioso is, aki az Apriliánál Maverick Vinales szerződtetésével nem jut üléshez, így elképzelhető, hogy a hangvillásokon keresztül jut vissza a MotoGP mezőnyébe (sőt, az is felmerült, hogy már idén felülhet az M1-esre, ha Franco Morbidelli egyből a gyári csapatnál térne vissza a sérülésből való felépülése után).

rossi-srt-yamaha-dppi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nem aprózta el a pályabejárást a McLaren

A versenyhétvégék egyik szokásos programja sokaknál, hogy bejárják a pályát, a Belga Nagydíj helyszínén viszont ez is egy elég embert próbáló feladat. A hét kilométeres pálya gyalog is kifejezetten megterhelő tud lenni, a McLaren pedig erről osztott meg egy fotót. „A versenyhétvége első köre befejeződött. Lando és a csapat bejárja Spa mind a 7004 méterét” ─ írták a Twitteren.

Nem tudták megmenteni Verstappen és Perez motorját sem

A legutóbbi két futamon Max Verstappen és Sergio Perez is nagy erejű ütközések elszenvedőjévé vált, az eredmény pedig mindkettejüknél többek között a motor sérülése is lett. A Honda az elmúlt heteket az erőforrásokért való küzdelemmel töltötte; már a balesetek után aggasztó volt a helyzet – előrevetítették azt is, hogy ebből rajtbüntetés is lehet –, de igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni.

Nem sikerült. A japán gyártó csütörtökön tudatta, egyik Red Bull-pilóta motorja sem javítható. Tekintve, hogy mindkét autóban ez volt a második erőforrás, a limit pedig egy szezonon belül három, ezzel szinte biztossá vált, hogy sem Verstappen, sem Perez nem ússza meg büntetés nélkül. Hogy mindez a hátralévő 12 futam melyikén várható, azt egyelőre nem tudják megjósolni.  

Visszatér az F1 és az F3, folytatja a MotoGP - mutatjuk a pénteki menetrendet

Egy hónap szünet után ismét F1-es "sessiont" hirdethetünk meg - 11:30-kor az első szabadedzéssel megkezdődik a Belga Nagydíj hétvégéje. Mást is érdemes lesz azért nézni pénteken, mutatjuk a programot:

Péntek (augusztus 27.) 

10:05 - 10:50 Formula-3, Szabadedzés 

10:55 - 11:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

11:30 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

13:55 - 14:25 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

15:00 - 16:00  Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

15:10 - 15:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

00121025_030

fotó: dppi

Ennyi a különbség egy jó és egy nagyon jó kör között Spában

Az F1 szokásos összehasonlító videójában most Daniel Ricciardo és a 2020-as Renault az alany - ez erre a linkre, vagy a képre kattintva nézhető meg!

pf1_12

Kiss Norbi is feltűnik a Jet Power Hungary reklámfilmjeiben

A kétszeres kamionos Európa-bajnok magyar autóversenyző a Sea-Doo ès a Can-Am hazai màrkanagyköveteként szerepel a hazai importőr videóiban:

Rali, rali és egy kis tereprali: Az augusztusi Motorsporthíradó

Tartalom:

- A Székesfehérvár-Veszprém Ralival folytatódott a hazai bajnokság.

- Vendégünk a veszprémi dobogós Klausz Kristóf.

- Világkupa-verseny Várpalotán.