DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. március 28. kedd

Ricciardo örül, ha egy terepmotorral elbír

Daniel Ricciardo régi vágya, hogy hazája egyik legnagyobb presztízsű versenypályáján, a hétvégi bathursti 12 órás futamnak otthont adó Mount Panoramán vezethessen, mint mondta, ha mást nem, akkor egy bemutatóautót. Kiváló alkalom lett volna ehhez a Red Bull parádéja a mostani félnaposan, ám nem ő, hanem a csapat neveltje, Liam Lawson kapta meg a lehetőséget.

Ha bosszantja is Ricciardót, hogy mellőzték, ennek semmi jelét nem adta, s sajátos stílusában hessegette el, hogy bármi problémája lenne ezzel: „Teljesen rendben van. Még mindig nyaraló üzemmódban vagyok, szóval ez túl komoly lenne most. Jó, ha elbírnék egy 110 köbcentis krosszmotorral!”

ricciardo-bike-v

 

A 2023-as Intercontinental GT Challenge első állomását, a bathursti 12 órást magyar idő szerint szombat este háromnegyed nyolctól vasárnap reggel háromnegyed nyolcig futják.

Hosszú időre biztosították az IndyCar jövőjét

A japán NTT 2019 óta támogatja az amerikai versenysorozatot, ez pedig a jövőben is így lesz, amit a felek egy hivatalos közleményben erősítettek meg. Az IndyCar weboldalán is olvasható szöveg szerint meghosszabbítják lejáró szerződésüket, így 2024-től kezdve továbbra is folytatják együttműködésüket, ami a széria működése szempontjából egy üdvözlendő hír. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy pontosan mennyi időre szerződtek ezúttal, mivel a közlemény csak azt említi, hogy több évre szóló kontraktust kötöttek.

Az NTT maradása egyúttal egyébként azt is jelenti, hogy a névadószponzor leányvállalata, az NTT Data is az IndyCar hivatalos technológiai partnere marad, így az általuk hozott innovatív megoldásokkal a szurkolói élményt is javíthatják. Arról is szó esett, hogy nekik köszönhetően az Indy 500 helyszíne, az Indianapolis Motor Speedway is okosabbá válik, mivel a mesterséges intelligencia használatával a szervezők valós időben átfogó képet kaphatnak a látogatókról, a forgalom áramlásáról, továbbá a szurkolók bejutását is egy új, jóval modernebb rendszer segítheti majd.

„Az NTT kiváló partner a vállalatunkban, erős szakértelemmel és mély elkötelezettséggel a sportágunk iránt. Az intelligens technológiáktól kezdve az új fejlesztésű mobilalkalmazásig az NTT új és innovatív módon alakítja át a szurkolói élményt. Várjuk a közös fényes jövőt” – mondta el Roger Penske, a Penske Corporation elnöke.

Az Aston Martin kulcsemberével erősíthetett a McLaren

Mint arról mi is írtunk, a McLaren komoly átalakítások jelentett be a technikai részlegének James Key távozásával és a háromfelé osztott technikai igazgatói poszttal. A Motorsport.com értesülései szerint azonban itt nem állt meg a wokingi különítmény: úgy tudni, hogy 15 újabb szakembert igazoltak le, többek között a Ferraritól, a Red Bulltól és az Aston Martintól, akiknek egy része már csatlakozott is hozzájuk vagy épp a kényszerszabadságuk után tehetik majd ezt meg.

Az egyik legjelentősebb új szerzemény a lap információi szerint Mariano Alperin, az Aston Martin eddigi aerodinamikai teljesítményért felelős vezetője lehet. Alperin komoly Formula-1-es tapasztalattal rendelkezik: dolgozott az AGS-nél, a Minardinál, majd a BAR-nál, ahol immár Honda név alatt aerodinamikai főnök lett 2006-ban és 2007-ben. Ezt követően a Saubernél töltött be hasonló pozíciót 2008-tól egészen 2019-ig, mielőtt átigazolt volna az Aston Martinhoz.

f1-mclaren

fotó: DPPI

Pontosítottak a felügyelők: mégsem ússza meg a büntetést Marquez

Marc Marquezt dupla hosszúkörös büntetéssel sújtották a vasárnapi Portugál Nagydíjat követően, amiért a futam első fázisában előbb nekikoccant Jorge Martinnak, majd kiütötte a versenyből Miguel Oliveirát. Az ítélet megfogalmazása azonban meglehetősen érdekesre sikerült, hiszen a dokumentum szövegezése alapján a nyolcszoros világbajnok büntetése kifejezetten a soron következő Argentin Nagydíjra szólt – amelyen azonban, mint kiderült, a kézsérülése miatt nem tud rajthoz állni a spanyol.

A The-Race még vasárnap utánajárt, s úgy tűnt, ez esetben semmissé válik Marquez büntetése. Kedden viszont pontosított és tisztázta a helyzetet a MotoGP Felügyelői Panel: a frissen közzétett dokumentum szerint amiatt, mert a Repsol Honda versenyzője nem tud részt venni a termasi hétvégén, a büntetését azon a következő nagydíjon – és annak is a vasárnapi futamán, nem pedig a sprintjén – köteles letölteni, amelyen legközelebb el tud indulni (azaz jó eséllyel az austini Amerikai Nagydíjon). Azaz a 30 éves versenyző mégsem mentesül a szankció alól – igaz, Aleix Espargaro és még néhányan úgy vélik, hogy így is olcsón megúszta.

motogp-marquez

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ausztrál panoráma és Mount Panorama: Ricciardo visszaült a Red Bullba – videó

Amikor a Red Bull leigazolta Daniel Ricciardót harmadik versenyzőnek, többször is kihangsúlyozták, hogy amellett, hogy a szimulátorban segíthet nekik és egyes hétvégéken ő lehet az istálló tartalékosa, elsősorban a promóciós tevékenységek során számítanak rá. Természetesen a többszörös nagydíjgyőztes hazai versenye, az Ausztrál Nagydíj előtt nem is maradhatott el az energiaitalosoktól már megszokott látványos felvezető videó: Ricciardo a déli kontinens látványos tájait szelte át a 2011-es világbajnok RB7-es volánjánál, néhány további Red Bull-támogatott versenyző, mint például a Dakar-győztes Toby Price és a Supercar-menő Shane van Gisbergen társaságában. A videó végén az ausztrálok legendás pályája, a bathursti Mount Panorama sem maradhatott ki a túrából:

Oliveira sem lesz ott Termasban: négyre nőtt a MotoGP-szezonnyitón lesérülők száma

Bár elsőre úgy tűnt, hogy a Marc Marquez által megtorpedózott Miguel Oliveira megúszta komolyabb sérülés nélkül a vasárnapi Portugál GP-n történt incidenst, az RNF Aprilia hétfő este bejelentette, hogy az újabb vizsgálatok után „további sérüléseket” találtak az eredeti lábzúzódás mellett. Emiatt pedig a portugál versenyző kénytelen lesz kihagyni a néhány nap múlva esedékes Argentin Nagydíjat.

Ezzel négyre nőtt az erre a sorsra jutó versenyzők száma a királykategóriában: Pol Espargaro még a pénteki második edzésen szenvedett tüdőzúzódást, állkapocstörést és csigolyasérülést, Enea Bastianinit a sprinten sodorta el Luca Marini és törte el a lapockáját, míg Marqueznek a jobb keze sérült meg a fent említett balesetben. Ők egyaránt kihagyják a termasi hétvégét, sőt Espargaro valószínűleg még Austinban sem tud rajthoz állni. A Marquez-féle esetben szintén érintett Jorge Martinnak egyébként ugyancsak sérült a nagylábujja és a bokája, de az esetében (egyelőre) nincs szó arról, hogy ne állna rajthoz a dél-amerikai fordulón.

Az extrém sok sérültről és a Marquez-incidensről itt írtunk hosszabban.

oliveira

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nem sok lehetőség van most a pontszerzésre Steiner szerint

Jelenleg a Red Bull elég egyértelmű fölényben van a mezőny élén, de az Aston Martin sincs túl sokkal lemaradva tőlük. A Ferrari egykörös tempója is igazán erősnek mondható és a Mercedesről sem szabad megfeledkezni az élmezőnyben. Ez a négy csapat eddig kiemelkedett a mezőnyből, amivel Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke is tisztában van, ezért úgy érzi, a többi csapatnak nem sok lehetősége marad a pontszerzésre.

„A középmezőny csapatai számára csak néhány pont marad és mindenki ott van a középmezőnyben a hatodik pozíciótól lefelé, mögöttük pedig nincs semmi” – utalt arra Steiner, hogy egészen szorossá vált a mezőny. „Szerintem a középmezőnynek valahol az elején vagyunk, de minden futamon változhat, hogy melyik csapat hol helyezkedik el. Az egyetlen dolog, amit jelenleg tehetünk, hogy keményen dolgozunk, és megpróbálunk nem hibázni, mert az sokba fog kerülni” – mondta el az istálló futamelőzetesében.

Verstappen apja tiszteletlen volt Perezzel?

A korábbi F1-es pilóta, legutóbb pedig tévés szakértőként dolgozó Johnny Herbert nem nézte jó szemmel, hogy Jos Verstappen mennyire látványosan nem vette ki a részét Sergio Perez megünnepléséből a dzsiddai futamot követően, s ennek hangot is adott egy angol podcastben:

„Durva viselkedés volt, de azt hiszem, Jostól erre lehet számítani. Annyit azért mondhatott volna, hogy szép volt, vagy esetleg átkarolhatta volna” – mondta a brit, aki annak idején épp Verstappent váltott a Benetton volánjánál Michael Schumacher csapattársaként. „Persze, ő egy szenvedélyes ember, azt akarja, hogy a fia a lehető legtöbb versenyt nyerje” – folytatta, majd hozzátette:

„Kedvelem Jost, de kicsit karcos tud lenni. Ez a frusztrációjából fakad, de ezt nem kellene mindig kimutatnia a világ felé, és nem hiszem, hogy ilyen durván kellett volna Sergióval viselkednie. Tiszteletet kell tanúsítani” – mondta Herbert, de a korrektség jegyében azt húzzuk alá, hogy egy pacsira azért tellett az idősebb Verstappentől is az ünneplés során.

jos

Önvezető Super Formula-bajnokság indul

Sokáig úgy tűnt, hogy a RoboRace lehet az első nagyszabású versenysorozat önvezető autók számára, de az ígéretes kezdetek után a projekt befulladt, és tavaly a támogatás is eltűnt mögüle. Most viszont örömhírrel szolgálhatunk azok számára, akik szívesen néznének pilóta nélküli versenyautókat éles küzdelemben, ugyanis az ASPIRE nevű K+F cég Abu Dhabi Autonomous Racing League néven egy ilyen széria beindítását tervezi.

Ráadásul a tervek szerint nem is akármilyen autók alkotják majd a sorozat mezőnyét: a Dallara által gyártott Super Formula-versenygépeket alakítják majd át, melyek az F1 és az IndyCar mögött, illetve az F2-vel nagyjából egy szinten a 3-4. leggyorsabb együléses autónak számítanak a világon. A széria a tervek szerint 2024 tavaszán rajtol el a Yas Marina Circuiten.

super-formula

A Nike csatát nyert Verstappen ellen

Keresztneve és 2022 óta viselt rajtszáma ötvözésével Max 1 néven akart ruhamárkát létrehozni Max Verstappen, azonban a Nike megtorpedózta ezt, s a szellemi tulajdonokkal foglalkozó illetékes hatóság a ruhaipari óriásnak adott igazat. A Nike azt kifogásolta, hogy a Max 1 elnevezés azt a hamis asszociációt keltheti a vásárlókban, hogy a termék az Air Max családhoz tartozik – s mivel ezt a meggyőződésüket támasztotta alá az ítélet, a világbajnok kénytelen lesz új nevet választani. Mármint a termékeinek, nem saját magának.

verstappen-sad

Horner: Túl könnyen látnak minket rosszfiúknak!

Christian Horner mostanában nem első alkalommal beszélt arról, hogy a Red Bullt és őt magát sokan nem túl jó fényben látják – korábban például úgy fogalmazott, hogy a Hamilton-szurkolók számára ő valószínűleg egyfajta Antikrisztus szerepét tölti be, s azt is elmondta, hogy a felesége, Geri segít túllépni a támadásokon. A minap az inewsnak nyilatkozva Horner az F1 kegyetlen világa kapcsán ismét szóba hozta nejét, az egykori Spice Girlt: „A feleségem mindig azt mondta nekem, hogy a hátba veregetést csak 15 centi választja el a seggbe rúgástól. Ez az egész olyan, mint a Kardashianok, csak épp keréken.”

horner-bad-boy

Horner persze ennél komolyabb dolgokról is szót ejtett az interjúban, beszélt arról is, hogy egy rivális megpróbálta elcsábítani tőlük a szponzoraikat a költségsapka túllépése és az azért kapott büntetés miatt, és arról is, hogyan látja csapata külső megítélését: „Túl könnyen látnak minket rosszfiúknak! Talán ha nekünk is lenne brit versenyzőnk, mint egy bizonyos brackley-i csapatnak…”

Persze a legvalószínűbb, hogy a Red Bull sikerei miatt ekkora az ellenszenv velük szemben, s Horner is így látja ezt: „Most a mi zenénktől hangos minden, mosoly van az arcunkon. A versenyzés több kell, hogy legyen, mint egy egyszerű munka, és ennek felülről kell fakadnia. Egy energiaitalos cég felveszi a kesztyűt a Mercedesszel, a Ferrarival, az Audival és bárki mással… De mi a f***ért ne? Ha megvannak a megfelelő embereink, erőforrásaink, a megfelelő kultúránk, akkor miért ne tehetnénk ezt?”

Visszahozná a McLaren ikonikus festését Norris

A McLaren legutóbbi világbajnoki címéért 2008-ig kell visszamennünk, amikor is Lewis Hamilton a drámai szezonzáró legvégén tudta elhappolni a hazaiak hőse, Felipe Massa és a Ferrari orra elől az összetettbeli elsőséget Interlagosban. A korszak sikerei sokak fejében összefonódnak a McLaren akkori ezüst-piros festésével, ami a mai napig az egyik legikonikusabb színkombináció az F1-ben.

Az akkor mindössze kilenc éves Lando Norris is visszasírja a versenygép legendás kinézetét, ezt a GQ Sports videójában árulta el: „Ekkor szerettem bele a Formula-1-be. Többször kértem már Zaket (Brown, vezérigazgató), hogy térjünk vissza ehhez” – mondta a McLaren pilótája.

Törölheti az F1 a szabadedzéseket?

A Formula-1 két éve vezette be újításként a sprintkvalifikációkat, amelyet idén már hat nagydíjhétvégén is láthatunk majd. Viszont elképzelhető, hogy további változásokon is áteshet a lebonyolítás: Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója például hétvégén a MotoGP idénynyitóján (ahol szintén most debütált a sprint, bár más formában) arról beszélt a portugál Sport TV-nek, hogy ő szívesen törölné a szabadedzéseket: „Támogatója vagyok a szabadedzések törlésének, amely rendkívül hasznos a mérnököknek, de a közönség nem annyira szereti” – fogalmazott az olasz szakember.

Bár Domenicali szavai kisebb vihart kavartak, a RacingNews365.com szaklap értesülései szerint, amit aztán az F1 szóvivője is megerősített, az egyelőre nem merült fel, hogy teljesen megszabaduljanak a tét nélküli szabadedzésektől. Ehelyett az képzelhető el, hogy valahogy növelnék azok jelentőségét, például pontosztás vagy másféle díjazás révén (ahogy azt szintén már bedobta korábban Domenicali). A MotoGP-ben amúgy a két pénteki edzés arról dönt, hogy ki melyik részébe jut a kétfelvonásos időmérőnek, így a motorosoknál tulajdonképpen csak a szombat délelőtti tréning „szabad”, ahogy arra az idei névváltozás is utal.

f1-domenicali

„Azt hittem, elájulok” – hőguta miatt majdnem feladta első NASCAR-futamát Button

Kimi Raikkönen mellett egy másik korábbi Formula-1-es világbajnok is rajthoz állt a NASCAR Cup Series austini futamán: Jenson Button most ejtette meg a debütálását a sorozatban. A 24. helyről startoló brit eleinte visszaesett a mezőnyben, a hajrá őrületéből azonban összességében jól jött ki, s végül a 18. helyen intették le, így jobban szerepelt, mint egykori F1-es riválisa. Pedig nem volt egyszerű dolga a 2009-es vb-győztesnek:

„Érzelmi hullámvasút volt” – idézi a pilótát a Motorsport.com. „Az elején borzalmas volt, szerintem utolsó lehettem. Úgy voltam vele, hogy menjen el előlem mindenki, mert meg kell találnom a ritmust. Még sosem futottam ennyiszer szélesre kanyarokban. Folyamatosan rossz helyre pozícionáltam az autómat. Általában ha kicsit lassú vagy egy kanyarban, senki nem próbál kívülről megelőzni, mert a következőbe nem tudnak majd befordulni, itt viszont igen.”

„Az első etap nagyon rossz és zavarba ejtő volt számomra. Úgy éreztem, hogy ’oké, srácok, ki kell állnunk a bokszba friss gumikért, szükségem van egy kis tiszta levegőre’. És utána meg is jött. Jó volt a tempó, konstans voltam, előztem is néhányat. Kissé pechesek voltunk a biztonsági autóval, mert épp két körrel a bokszutcai ablakunk előtt érkezett. Kiálltunk, a következő etap pedig káosz volt. Végrehajtottunk néhány változtatást is, amelyek nem működtek. Nagyon túlkormányzottá vált az autó. Kaptam egy nagy ütést Kimitől is, utána nem volt az igazi az autó. Kemény volt, a vége felé viszont hoztunk néhány jó döntést a kiállásokkal és a friss gumikkal. Élveztem az utolsó három újraindítást, jól helyezkedtek és szépeket előztem kívülről.”

Ha mindez nem lett volna elég, Buttont az elképesztő hőség majdnem feladásra késztette: „A 18. helyen végeztem azok után, hogy majdnem kiálltam, mert hőgutát kaptam. Rettenetesen meleg volt, és nem is volt ventilátor az ülésemnél, ami szintén nem segített. Annyira meleg volt, azt hittem, el fogok ájulni az autóban. Úgyhogy kétszer is kiálltam egy percre. Raktak rám jeget, adtak rengeteg vizet, aztán visszamentem. Közel voltam ahhoz, hogy kiszálljak, mert majdnem elájultam. Nyolc vagy kilenc üveg vizet megihattam a verseny alatt.”

button-nascar-cota

Raikkönen: Nem volt rossz, de pechesek voltunk a balesetekkel

Karrierje második NASCAR Cup Series-futamán vett részt vasárnap Kimi Raikkönen a Circuit of the Americas versenypálán. A 2007-es F1-es világbajnok a 22. helyről indulva a verseny nagy részében a középmezőnyben autózott, a hajrában azonban rosszul jött ki a sok incidensből és újraindításból, egy megforgást pedig saját maga is bemutatott, így végül a 27. pozícióban ért célba – amelyből végül 29. helyezés lett, mivel utólag az S-kanyarok átvágásáért megbüntették (a másik korábbi F1-es, Jenson Button 18. lett).

„Szerintem nem volt annyira rossz” – összegzett a futam után Raikkönen. „Balszerencsések voltunk az incidensekkel. Előfordul sajnos az ilyen. Aztán már nem maradt gumink. Egyre csak jöttek az újraindítások, és szerintem a megforgásom után kikészültek a gumik. Kár érte, mert ott voltunk, de az újraindításnál egyszerűen rosszkor voltunk rossz helyen. Próbáltunk kimaradni a balhékból az első kanyarokban. Úgy tűnt, jó lehetsz, erre három kanyarral később valaki rossz irányba áll.”

Arra a kérdésre, hogy a jövőben is várható-e a feltűnése a NASCAR-ban, így reagált a finn: „Nem tudom. Senki sem tudja. Kár a végéért, de szerintem jó döntéseket hoztunk, ott voltunk, csak az újraindításnál ez történt. Meglátjuk, mit hoz a jövő, pillanatnyilag ötletem sincs. Hosszú verseny volt, a futam felében nem működött a hűtőruhánk, szóval eléggé meleg volt az autóban. Jó móka volt átmenni a mezőnyön, de az újraindítások intenzívek voltak.”

raikkonen-nascar-cota

Max Verstappen egy hűtőn tartja a világbajnoki trófeát

Érdekes képet osztott meg nemrégiben az ESPN. A hollandok kétszeres F1-es világbajnoka ugyanis ahogyan arról mi is beszámoltunk, a sebringi 12 órás virtuális változatán vett részt a Team Redline színeiben, az élő közvetítés során pedig többször is észrevehető volt, hogy Verstappen egy energiaitalokkal teli mini hűtőszekrényen helyezte el a vb-trófeát közvetlenül a szimulátora mellett. Ennél lazábban valószínűleg nem lehet tárolni egy ilyen értékes dolgot.

Háromszori hosszabbítás után Tyler Reddick nyerte a NASCAR austini versenyét

Hatalmas várakozás előzte meg a NASCAR Cup Series idei első épített pályás futamát, amelynek az Austinban található COTA, adott otthont. A versenyen több beugró is részt vett, így például a két F1-es világbajnok, Kimi Raikkönen és Jenson Button, a sportautózásból ismert Jordan Taylor, aki Chase Elliott helyettese volt, de a hétszeres bajnok Jimmie Johnson is újra szerepelt a mezőnyben. A kvalifikáció után a pole-t William Byron szerezte meg, aki mellől Tyler Reddick indulhatott, a második sorban Austin Cindric és Taylor foglalhattak helyet, míg Johnsont és az F1-es sztárokat a mezőny sűrűjében kellett keresni.

A rajtot követően még nem történt semmi érdemleges, a második körre fordulva viszont azonnal jött az első sárga zászló. Ekkor az utolsó kanyar előtt történt egy incidens Brad Keselowski hibája után, ami Jimmie Johnson és Ty Dillon versenyének a végét jelentette. Az első szakaszt még Byron nyerte meg, de már egy újabb sárga alatt Kyle Larson egymást követő két ütközése miatt, a másodikat pedig már Reddick zárta az élen. A futam utolsó szakasza aztán kettejük nagy csatáját hozta, de több drámai eseménnyel megfűszerezve. Először úgy tűnt, mindenkinek spórolnia kell majd az üzemanyaggal, viszont Keselowski alatt megállt az autó, így gyakorlatilag mindenki kijött a bokszba, ami Christopher Bell, Kyle Busch, Ryan Preece, Hamlin és Raikkönen számára jött jól.

Ők mindannyian az élmezőnybe kerültek, azonban Busch volt az egyetlen, aki ott is tudott maradni szemben a többiekkel. Ezek után jött egy sárga előbb Ross Chastain, majd kicsivel később a pályán lévő rengeteg törmelék miatt, így a végén a két körös hosszabbításra bízták a döntést, de ott sem mentek simán a dolgok, mivel a folyamatos ütközések és a pálya állapota miatt háromszor futottak neki, mire véget ért a futam. Tyler Reddick azonban mindannyiszor az élen tudott maradni végül megérdemelten nyert Kyle Busch és Alex Bowman előtt.

Ami a két egykori F1-es versenyzőt illeti, Jenson Button szinte végig a mezőny második felében volt megtalálható, a kockás zászló pedig a 18. helyen intette le, Kimi Raikkönennek pedig ezúttal sem volt szerencséje. A finn versenyző törött diffúzorral teljesítette a verseny zömét, ennek ellenére a stratégiának köszönhetően a legjobb ötben is járt, a végjátékban viszont ütközött és egy időbüntetéssel is megszórták, ezáltal csak a 29. helyen rangsorolták.

 

A statisztikák szerint Alonso szinte biztosan nyerni fog idén

Némi közjáték után, de megtarthatta harmadik pozícióját Fernando Alonso Szaúd-Arábiában, így ezzel megszerezte karrierje 100. dobogóját. Mivel az Aston Martin nagyszerű formában van, a spanyol pedig igazán jól érzi magát az autóban, így elég jó esély van arra, hogy hamarosan meglesz neki a következő pódium is, ez pedig akár egy győzelemmel is összejöhet az F1 StatsGuru nevű oldal észrevétele alapján. Alonso előtt ugyanis mindössze öt pilóta érte el ezt a számot, de érdekesség, hogy mindegyikük futamgyőzelemmel szerezte meg a 101. dobogóját. Alain Prost az 1993-as Brit Nagydíjon, Michael Schumacher az Imolában rendezett 2002-es futamon, Lewis Hamilton a 2016-os USA Nagydíjon, Kimi Raikkönen 2018-ban szintén Austinban, Sebastian Vettel pedig ugyanabban az évben Bahreinben érte el ezt a számot úgy, hogy elsőként látták meg a kockás zászlót.  

 

Nem úszta meg büntetés – és sérülés – nélkül portimaói manőverét Marquez (videó!)

A szezonnyitó Portugál GP harmadik körében jártunk, amikor a 3-as kanyar féktávjához érkezve Marc Marquez előbb Jorge Martin motorjával ért össze, majd nekiment Miguel Oliveirának. A portugál le is repült a motorjáról, ahogy maga Marquez is, míg Martin rengeteg pozíciót veszített (később ő is elesett egyébként). Oliveirát lábsérüléssel vitték az orvosi központba, ahol a röntgen szerencsére csak zúzódást állapították meg a jobb lábában, törést nem. A balesetet okozó nyolcszoros világbajnok jobb kezében azonban eltörhetett az első kézközépcsont, emiatt további vizsgálatok várnak majd rá Barcelonában.

Az incidenst természetesen a felügyelők is vizsgálták, és nem is úszta meg szankció nélkül a történteket Marquez: a Repsol Honda motorosa dupla hosszúkörös büntetést kapott a soron következő versenyre. A felügyelők indoklása szerint a 30 éves versenyző túlzottan agresszív, s ezáltal veszélyes volt a társaira, amivel balesetet okozott. Marquez elmondta: nagyot blokkolt az első kereke, ezért fel kellett engednie a féket, ez vezetett az ütközéshez. Elismerte a nyolcszoros világbajnok, hogy nagyot hibázott, Oliveirától és a portugál rajongóktól egyaránt elnézést kért, és elfogadja a büntetést.

A rendre szókimondó Aleix Espargaro egyébként még az ítélet kihirdetése előtt fejtette ki a véleményét arról, hogy sokkal súlyosabb büntetést érdemelne Marquez: "Szerintem minimum egyversenyes eltiltást kellene kapnia. Ha nem, az szerintem nevetséges” – fogalmazott az apriliás. A MotoGP-szezon néhány nap múlva az Argentin Nagydíjjal folytatódik.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Most már igazi ausztrál!” – Supercart vezetett Bottas

Valtteri Bottas a tél során többek között a frizurájával igyekezett elsajátítani az ausztrál életérzést, miután párja, a kerékpáros Tiffany Cromwell a déli kontinensről származik. Most pedig egy héttel a melbourne-i futam előtt az Adelaide Motorsport Festival keretein belül a helyi széria, a Supercars egyik Bathurst-győztes versenygépének volánja mögé is bepattant az Alfa Romeo finn F1-es pilótája – íme, mindez képeken és két belső kamerás felvételen:

„Lewisnak csipkednie kell magát a nyolcadikkal” – tíz vb-címet jósol Verstappennek Jordan

A Red Bull és Max Verstappen formáját látva sokan máris elkönyvelték, hogy 2023-ban is a holland zsebeli be a világbajnoki címet a Formula-1-ben. Sőt, néhányan már új Red Bull-korszakot is vizionálnak: Felipe Massa szerint például minden adott ehhez és ahhoz, hogy Verstappen akár zsinórban hat címig jusson. Viszont még a brazilnál is merészebb kijelentést tett a korábbi csapatfőnök Eddie Jordan, aki tíz vb-trófeát jósol a 25 éves pilótának:

„Ha minden rendben marad Maxnál – és remélem így lesz mentálisan, fizikailag és az autót illetően is –, akkor Max tíz világbajnoki címig fog jutni, mert annyira fiatal és annyira jó. Milyen gyors már! Egyszerűen nevetséges. Úgy gondolom, Lewisnak csipkednie kell magát, hogy megszerezze a nyolcadikat, mert hamar meg fogja őt előzni Max” – jegyezte meg Jordan a Formula for Success podcast adásában. Verstappennek egyébként 2028-ig szól a jelenlegi szerződése, s többször utalt már rá, hogy bár csak 31 éves lesz akkor, nem biztos, hogy sokkal tovább tervez maradni az F1-ben, ami csökkentené az efféle rekordok esélyét.

f1-verstappen-hamilton

fotó: DPPI