DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Porig égett egy autó a Rally Hungaryn, az erdőt is meggyújtotta – videó

A magyar Eb-futamon egy Renault Clio esett be a fák közé és gyulladt ki - szerencsére senki sem sérült meg, a versenyzőknek nem esett bajuk, az autó viszont elégett, sőt, az erdőt is meggyújtotta maga körül, a tűzoltók kezelték a helyzetet. (Márk WRC videója)

Hamilton optimistább: érzi a teljesítményt a Mercedesben

Most éppen egy fokkal optimistábban látja a világot az elmúlt versenyhétvégék során helyenként letargikus hangulatba kerülő Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok úgy fogalmazott, hogy minden probléma ellenére van potenciál a Mercedes idei autójában:

„Egyértelmű, hogy optimistább vagyok ezzel az autóval. Nyilván az első pár futamon csak pillanatokra érződött jónak, és csak pillanatokig volt meg a tempónk, aztán eltűnt. De az világos, hogy a teljesítmény ott van, csak azon kell dolgoznunk, hogy kiegyensúlyozottabb és könnyebben vezethető legyen a W15” – mondta Hamilton.

A brit azt is hozzátette, hogy ébren tartja éjjelente az, hogy hogyan tudna újra győzelmekért harcolni, mit tudna ő jobban csinálni, hogyan javíthatna az időmérőin, és hogy milyen beállításokat lenne érdemes kipróbálniuk – hangsúlyozta azt is, hogy mindent megtesz a Mercedesért és az idei sikerekért, a Ferrarival még nem foglalkozik.

f1-hamilton-2024-mercedes

Távozik a McLarentől a pilótanevelő programot vezető korábbi F1-es

Újabb fontos ember hagyja el a McLarent azok után, hogy néhány napja a csapat bejelentette, hogy újabb strukturális átalakításokat eszközöltek műszaki fronton és ennek részeként David Sanchez mindössze három hónap után távozott a gárdától. Most Emanuele Pirro jelentette be az Instagramon, hogy távozik a McLaren pilótafejlesztő programjának éléről. Pirro szűk három szezont húzott le annak idején az F1-ben, fő sikereit viszont a Le Mans-i 24 óráson aratta, amely versenyt háromszor is megnyerte. Az olasz exversenyző egy éve irányította a McLaren idő közben egyre népesebbé váló versenyzőfejlesztői programját: ide tartozott az IndyCarban szereplő Pato O’Ward, az F3-as bajnok Gabriel Bortoleto, a Toyota WEC-csapatában induló Ryo Hirakawa, az F1 Academyben versenyző hölgypilóta, Bianca Bustamente, valamint a rendkívül fiatal Ugo Ugochukwu és Brando Badoer is.

A RacingNews365.com szakportál értesülései szerint nem kirúgásról vagy menesztésről van szó, szimplán Pirro szerződése egy évre szólt, amelyet most nem hosszabbítottak meg. Az olasz a közösségi oldalán arról írt: hálás a lehetőségért, bízik benne, hogy a pilótanevelő program az általa kijelölt úton halad tovább, de most már hagyja „saját lábán megállni” a projektet.

f1-pirro-mclaren

Japánban is győzne a Ferrari

Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke a Japán Nagydíjat megelőzően úgy nyilatkozott, hogy mielőbb újra nyerni szeretnének, ám tudja, a Red Bull legyőzéséhez tökéletes munkát kell végezniük.

„Az Ausztráliában szerzett kettős győzelmünket követően érkeztünk Japánba, a győztes fíling pedig még keményebb munkára sarkall minket, mielőbb újra nyerni szeretnénk” – mondta Vasseur.

„Suzuka rendkívül kemény kihívás elé állítja a csapatokat és a versenyzőket, többek között ezért örvend nagy népszerűségnek ez a pálya. Versenyképes csomagunk van, de tudjuk, tökéletes munkát kell végeznünk annak érdekében, hogy a riválisainkat megállítsuk."

„Ahogy Japánban mindig, az időjárás ezúttal is közbeszólhat, ráadásul ez az első alkalom, hogy kora tavasszal versenyzünk Suzukában. Minden lehetőségre felkészültünk a gyárban, elszántak vagyunk aziránt, hogy az élen versenyezzünk” – tette hozzá a francia csapatfőnök.

 

Vettel átláthatóságot szeretne a Horner-ügyben

Sebastian Vettel, aki nemrég Porsche-tesztje miatt került a figyelem középpontjába, úgy véli, a transzparencia hozhatna változást az úgynevezett Horner-ügyben, ugyanis a számos kérdés és találgatás elvonja a figyelmet a Red Bull és háromszoros világbajnok pilótája, Max Verstappen teljesítményéről.

vettel-horner

A Skynak nyilatkozva a négyszeres világbajnok arra utalt, hogy több információra lenne szükség ahhoz, hogy kevesebb figyelem essen erre a témára, és több jusson másra: „Nyilvánvaló, hogy az év eleje óta rengeteget beszéltek róla. Azt hiszem, az ilyen dolgokkal kapcsolatban mindig nehéz mindent tudni. Jó lenne, ha egyszerűen nagyobb lenne az átláthatóság, hogy alaposabb véleményt alkothassunk.”

„Mindig nehéz, ha az ember olvas egy dolgot, aztán egy másikat, majd az ellenkezőjét, így körbe-körbe haladunk” – folytatta Vettel. „Kár ezért, mert közben Max nagyszerű munkát végez. A csapat, az a sok ember, akikre emlékszem az ott töltött időmből, nagyszerű munkát végeznek a háttérben, és ez valahogy elfelejtődik, amikor valami más a központi téma.”

horner-melbourne-2

Marko: Nehéz megérteni, ami a Red Bullnál zajlik

A kívülállók számára nehéz lehet megérteni a Red Bull berkein belül zajló folyamatokat, ezt mondta az osztrákok tanácsadója, Helmut Marko a Laola1 osztrák portál azt firtató kérdésére, hogy lezárult-e a Horner-ügy által keltett krízis a csapaton belül: „A thai részvényesek oldaláról minden világos, minden rendben van. Hogy más valami történik-e vagy sem, arról fogalmam sincs. Ez egy nagyon összetett dolog, amit nehéz megérteni.”

marko-horner-verstappen

Marko azt is megerősítette, hogy elutazik Japánba a hétvégi Japán Nagydíjra, amikor pedig arról kérdezték, hogy továbbra is a csapat tanácsadója lesz-e, úgy felelt, hogy folyamatosan zajlanak az egyeztetések és a tárgyalások közvetlen felettesével, a Red Bull-vezérigazgatójóval, Oliver Mintzlaff-fal, akivel való kapcsolatát a „korrekt” szóval jellemezte.

És hogy kitölti-e a 2026 végéig tartó szerződését? Marko egy lélegzetvételnyi szünet után kitérő választ adott: „Jelenleg más dolgokon kell aggódnunk, mint hogy velem mi lesz.”

marko-2024

Egyedi festéssel készül az F1-es Japán Nagydíjra a McLaren

Nagy változást persze nem eszközöltek a wokingiak, de kicsit csavartak az alapdizájnon Suzukára:

mclaren_2

mclaren2

Hamilton Michael Jordannel is beszélt a jövőjéről

A GQ magazinnak adott interjújában Lewis Hamilton többek között a 2021-es szezonzáróról és a Brad Pitt-tel együtt készített új F1-es filmről is szót ejtett. Utóbbi ékes példája annak, milyen széleskörű tevékenységeket folytat a hétszeres világbajnok a versenypályán kívül is, és bár Ferrarihoz igazolása arról tanúskodik, hogy nem akar egyhamar felhagyni a versenyzéssel, tökéletesen érződik rajta, hogy foglalkoztatja a versenyzői pályafutása utáni időszak.

Az interjúban Hamilton aláhúzta, hogy jövőjét a film vagy a divat világában képzeli el, igaz, egyelőre azt ne várjuk tőle, hogy színészként tűnjön fel egy alkotásban: „Még csak nem is voltam színésztanfolyamon, és nem akarok én lenni az, aki rossz hatással lesz a filmre” – mondta a brit, aki elmondása szerint több klasszissal beszélgetett a jövőjét illetően:

„Nagyon sok csodálatos sportolóval beszéltem, akikkel a karrierem során találkoztam, Boris Beckertől kezdve Serena Williamsig, sőt még Michael Jordannel is, a félelemről azt illetően, hogy mi következik, és az elkövetkezőkre való felkészülés hiányáról. Sokan közülük olyasmiket mondtak, hogy túl korán hagytam abba, vagy túl sokáig maradtam, vagy amikor véget ért, nem volt semmi tervem, vagy épp az egész világom összeomlott, mert az egész életem erről a sportról szólt.”

hamilton-tommy

Hamilton beleszól az F1-es filmbe, ha „baromság” lesz benne

Lewis Hamilton a GQ magazinnak adott interjújában jó néhány különböző témáról beszélt, többek között arról is, milyen érzései vannak a 2021-es szezonzáróval kapcsolatban. A hétszeres világbajnokot a Brad Pitt-tel együtt készített új F1-es filmről, a fiktív APX GP-ről szóló alkotásról is megkérdezték. Hamilton elmondta, hogy az egyik legfőbb felelősségének azt érzi, hogy a film kellően hiteles legyen.

apxgp

„Két különböző rajongói csoportunk van” – mondta a brit klasszis. „A régiek, akik születésük napjától kezdve minden hétvégén hallgatják az intro zenéjét, és a családjukkal együtt nézik, és az új generáció, akik csak ma, a Netflixnek köszönhetően ismerkedtek meg vele. Úgy éreztem, hogy az én feladatom tényleg az volt, hogy megpróbáljam megmondani, ha valami baromság” – fejtette ki Hamilton, majd így folytatta:

„Ez soha nem történne meg, ez így lenne, ez meg így történne… Tanácsot akarok adni nekik arról, hogy miről is szól valójában a versenyzés, és hogy mi az, ami a rajongóknak megfelelhet, és mi az, ami nem.”

apx-f1

Gokartversenyt nyert Hakkinen 13 éves lánya

Nem esett messze az alma a fájától a jelek szerint Elle Hakkinen esetében: a kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen lánya a hétvégén Olaszországban nyert meg egy gokartversenyt. A 13 éves hölgyversenyző, aki tavaly kezdte karrierjét, a Champions of the Future Academy – vagyis a Jövő Bajnokai Akadémia – első, cremonai hétvégéjén állt rajthoz az OK-N Junior kategóriában, ahol szombaton még 14. helyen végzett, vasárnap viszont már másodikként intette le a kockás zászló, majd ausztrál riválisa büntetését követően a dobogó legfelső fokára állhatott.

elle-hakkinen

Óriási gazdasági sikert hozott az F1-es Las Vegas-i Nagydíj

113 oldalas jelentés készült a 2023-as Las Vegas-i Nagydíj gazdasági hatásairól, a tavaly debütáló Las Vegas Strip Circuit versenypálya rendkívüli eredményeket hozott Nevada állam legnépesebb városának.

A verseny összgazdasági hatása 884 millió dollár volt, egy átlagos néző pedig a belépőjének megvásárlásán felül 4100 dollárt költött a hétvége során.

Adókból összesen 77 millió dollár folyt be a versenyhétvégével összefüggésbe hozható események kapcsán, amire korábban még nem volt példa Las Vegasban.

A verseny szervezése és a helyi folyamatok kialakítása egyébként 7000 új munkahelyet teremtett, bérekre összesen 52 millió dollárt fizettek ki. A versenypálya fejlesztése és kialakítása mindezek mellett nem mindig volt kellemes a helyiek számára, a kilenc hónapig tartó konstrukciós munkálatok miatt napi 25000 busszal ingázó lakos menetideje lett hosszabb egy órával.

„A MotoGP egy hihetetlen termék, nem tervezzük megváltoztatni” – Liberty Media

Hétfőn bejelentették, hogy az F1-et is birtokló Liberty Media felvásárolta a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait a kezében tartó Dorna Sports 86 százalékát, így a gyorsaságimotoros-világbajnokságban is többségi tulajdonrészt szerzett. Már amennyiben nem lesz ellenvetése a versenyjogi hatóságoknak ez ellen, de Greg Maffei, a Liberty elnök-vezérigazgatója magabiztosan nyilatkozott arról, hogy nem számítanak ilyesmire, mivel szerintük elég széles a sportpaletta és külön termékként fogják kezelni az F1-et és a MotoGP-t.

De vajon mik a terveik utóbbival? Maffeinek a bejelentés után tartott sajtóbeszélgetésen nekiszegezték a kérdést, hogy a sport fejlesztése vagy a saját bevételszerzésük lesz-e a fő célkitűzés, de a Liberty-főnök szerint ez a kettő kéz a kézben jár, és azt is hangsúlyozta, hogy nem akarják átalakítani a MotoGP-t, mert az már most is nagyszerű:

motogp-start-portimao-2024

„Amit láttunk az F1-ben, hogy amint nő a rajongótábor, úgy válik egyszerűbbé a bevételszerzés is, hiszen a partnereink – legyen szó közvetítési, promóteri vagy szponzori partnerekről, akik a márkaépítést vagy a közönség aktiválását keresik, és egyre inkább utóbbit – is bevonódnak. Ahogy nő az izgalom, az igény és a közönség, ez mind összefolyik és egy pozitív spirált képez. És azt éreztük az F1-ben, hogy ez mind összeállt.”

„A MotoGP egy hihetetlen termék, nem tervezzük megváltoztatni a sportot. Ez egy nagyszerű rajongótáborral rendelkező nagyszerű sport, amely hihetetlen versenyzést és izgalmat kínál. A célunk az, hogy mindezt egy szélesebb közönség és a kereskedelmi partnerek szélesebb és színesebb köre előtt nyissuk meg. És szerintem ezek kéz a kézben járnak” – idézi Maffei szavait a Motorsport.com portál. Azt a Liberty-vezér és a Dorna sportigazgatója, Carlos Ezpeleta is többször hangsúlyozta, hogy eszük ágában sincs azt az F1-es trendet átvenni, hogy egyre több utcai pályára viszik a versenyeket, szerintük a MotoGP-t ugyanis „nem lehet” utcai helyszíneken megrendezni.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Egykori stratégája szerint Vettel visszatérhet az F1-be

A Porsche WEC-autóját tesztelő, és jó eséllyel a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz álló Sebastian Vettel nemrég maga is elismerte, hogy kacérkodik az F1-es visszatérés gondolatával, s az Aston Martinnál vele dolgozó, jelenleg pedig már a médiában tevékenykedő Bernie Collins úgy érzi, ennek nagyon is lehet valóságalapja, mivel szerinte az évtizedeken át versenyző németben maradt egyfajta hiányérzet – ahogy mindenki másban is, amikor felhagy a versenyzéssel.

vettel-porsche-1

Collins a saját helyzetét is összehasonlította Vettelével: „Az én esetemben, ha valaki azt mondaná, hogy még egy versenyre visszatérhetsz a bokszfalra, hogy a stratégián dolgozz, valószínűleg megtenném. És én csak nyolc évig dolgoztam a stratégián! Ez olyan, mintha neki azt mondaná valaki, hogy egy évre beülhetsz egy egészen gyors autóba. És erre azt felelné, hogy igen!”

„Szerintem, mivel az Aston Martin sajnos nem úgy teljesített, ahogyan azt elvárták tőle, megpróbálta előtérbe helyezni az otthoni életét, a gyerekeit és a többi nagyon fontos dolgot” – folytatta Collins, majd egyértelmű utalást tett rá, hogy egy versenyképes autó – egy Mercedes-ajánlat? – kellő vonzerőt jelenthetne a négyszeres világbajnok számára.

vettel-2023

Hiba lenne, ha Sainz az Audihoz menne?

Az Ausztrál Nagydíjat megnyerő, a pilótapiacon jelenleg elérhető versenyzők közül jelenleg talán a legértékesebbnek számító Carlos Sainz a Ferrari korábbi sportigazgatója, a hamarosan 85. születésnapját ünneplő Cesare Fiorio szerint főnyeremény lenne az Audi számára, de a spanyolnak számolnia kell azzal, hogy ha elfogadja a négykarikások ajánlatát, azzal legalább egy évet elveszteget a karrierjéből.

sainz-melbourne-2

„Ismét Sainz volt az a pilóta, aki győzelemre vezette a Ferrarit. Kétszer is meggondoltam volna, mielőtt megválok tőle. Nem mintha Lewis Hamilton nem lenne nagyszerű versenyző, épp ellenkezőleg, rengeteg tudást hozhat a Ferrarinak, de Sainz nagyon erős. Azt hiszem, az Audi Sainzot szeretné a toppilótájának, aki egyfajta világítótoronyként irányítja e nagyszerű konstruktőr F1-be érkezését. A probléma az, hogy 2025 minden bizonnyal egy elvesztett év lenne a számára” – mondta Fiorio, akivel a nála is sarkosabban fogalmazó Martin Brundle is egyetért azt illetően, hogy Sainz karrierjét visszavetheti ez az igazolás:

„Nem engedheti meg magának, hogy egy olyan csapatnál tapossa a vizet, amelyik valójában azt mondja, hogy 2027-ig kell várni arra, hogy rendesen beinduljunk. Nem, nem, nem, egyáltalán nem hiszem, hogy ez lenne a következő lépése. A Mercedesnél vagy az Astonnál kell nézelődnie, esetleg vissza kell térnie a Red Bullhoz.”

sainz-teszt

Norris: Az ilyen pályákon egy helyett három autóval kell harcolni

A Melbourne-ben a két Ferrari mögött befutva idei első dobogóját szerző Lando Norris nem bízik abban, hogy Suzukában újabb előrelépést tehet az eddigi három futamon egyre több, sorrendben 12, 16, majd 27 pontot szerző wokingi alakulat – sokkal inkább úgy érzi, hogy a melbourne-i pálya feküdt nekik jobban a korábbiaknál: „Ha visszatekintünk a tavalyi évre, szerintem akkor nem voltunk borzalmasak ahhoz képest, hogy milyen autónk volt” – utalt a tavalyi Ausztrál Nagydíjra, ahol a káoszt is kihasználva több pontot szereztek, mint az Ausztria előtti másik hét versenyen összeadva.

norris-australia-1

„Most egy jó autóval tértünk vissza, és megmutattuk, mire vagyunk képesek, de szerintem ez mindig is egy jó helyszín volt számunkra” – mondta Norris, aki bár az Albert Parkot és Suzukát több szempontból hasonlónak találja, azért sem mer igazán optimista lenni, mert a Ferrari erős formája extra kihívást jelent a számukra: „Az a gond, hogy a Ferrari sokat fejlődött a nagy sebességű részeken, pedig tavaly ezzel küszködtek, és ezért tudtak ilyen nagy lépést tenni előre.”

„De persze így is jó hétvégénk lehet, van mit várnunk, és akkor lenne igazán szép, ha ismét két autót tudnánk a dobogóra állítani. Csakhogy idén már két autóval több van, akikkel meg kell küzdenünk az ilyen típusú pályákon, nem csak Maxé.”

norris-australia-2

Japánban jöhet a szezon első esős hétvégéje

Az előrejelzések szerint a Japán Nagydíj hétvégéjét aligha ússza meg eső nélkül a mezőny, készülhetünk a szezon első olyan fordulójára, melyet az időjárás megzavar. A jelenlegi, hétfői előrejelzések szerint elsősorban a pénteki szabadedzéseken és a vasárnapi nagydíjon érkezhet az égi áldás, nagyjából 75 százalék esély mutatkozik erre, amihez vasárnap magas páratartalom és erős szél is társulhat. Az időmérőre ennél kisebb, 25 százalékos valószínűséggel jósolnak esőt.

suzuka-rain-2022-1

A hőmérsékletet illetően lassú emelkedés van kilátásban a hétvége során, pénteken 15-16, szombaton 17-18, míg vasárnap 20 fokra lehet számítani – napsütésre viszont csak elvétve.

Az utolsó esős futam a tavalyi Holland Nagydíj volt, melyet Max Verstappen Fernando Alonso és Pierre Gasly előtt nyert meg, előtte pedig Monacóban szólt bele az égi áldás a versenybe, ekkor szintén Verstappen, Alonso, Alpine volt a sorrend – csak épp nem Gasly, hanem Ocon állhatott dobogóra.

suzuka-rain-2022-2

Sainz összekuszálta a dolgokat a jó formájával

A versenyzőként nem különösebben sikeres, kommentátorként és szakértőként viszont komoly megbecsülésnek örvendő német Christian Danner érdekes szempontból közelítette meg Carlos Sainz jelenlegi helyzetét a Motorsport-Magazin.com hasábjain. A 65 esztendős expilóta úgy fogalmazott, hogy Sainz jelenlegi remek formájával megnehezíti a vörösök helyzetét:

sainz-melbourne-3

„Carlos Sainz most mindent összezavar a Ferrarinál, mintha csak azt mondaná: először is, nem a megfelelő versenyzőt szerződtettétek a jövő évre. Hamilton le van maradva, én sokkal jobb vagyok. Másodszor pedig, ha Hamiltont akarjátok, akkor nem a megfelelő embert tartottátok meg, mert én gyorsabb vagyok” – fejtette ki Danner, majd így folytatta:

„Ha engem, mint leendő első számú pilótát, lenyom a kirúgott versenyző, az nehéz. Sainz olyan elkötelezettséggel, örömmel és agresszivitással megy neki a dolgoknak, ami nagyon tetszik! Ehhez tüzes hozzáállás is szükségeltetik, azt mondja, hogy most csak én számítok és senki más. Ezt látni rajta, nemcsak a szemében, hanem minden egyes kanyarban is.”

sainz-melbourne-1

Halálra gázoltak egy motorost Hockenheimben

Tragikus baleset történt a német motoros endurance-bajnokság, a Deutscher Langstrecken Cup szezonnyitó versenyén, a Hockenheimringen rendezett Racefoxx 1000km-es futamon. A 21 esztendős Troy Beinlich elesett, és a mögötte érkező két versenyző már nem tudta kikerülni őt. A segítség azonnal a helyszínre érkezett, de nem lehetett mit tenni, a fiatal versenyző a helyszínen belehalt sérüléseibe. A szombati tragédia után a hétvége hátralévő részét törölték.

A Hockenheimringen az elmúlt években két motoros is tragikus balesetet szenvedett: Julie Brøndum Mortensen szinte napra pontosan hat évvel korábban szintén az 1000 kilométeres futam hétvégéjén vesztette életét, amikor a Parabolikában elütötték, míg Leon Langstädtler 2022 szeptemberében az IDM széria egy edzésén a stadion bejáratánál halt meg egy nagyon hasonló balesetben.

beinlich

Nincsenek rossz érzések Steinerben a Haas pontjai láttán

Év elején jelentette be a Haas, hogy 2024-ben már nem Günther Steiner, hanem Ayao Komatsu irányítja az F1-es istállót csapatfőnökként. Az amerikai istálló pedig eddig felülmúlja a várakozásokat, három nagydíjból kétszer is pontot szereztek, így a konstruktőri értékelés hetedik helyét foglalják el. Pedig Komatsu a szezon előtt sereghajtónak várta magukat – de Steiner arról beszélt, hogy a Haas alighanem szándékosan csitította a várakozásokat, miközben látni lehetett az adatokból, hogy javultak:

„Jó munkát végeztek, és mindig mondtam Gene Haasnak, hogy tudtam, hol fognak végezni, hiszen láttam a számokat a szélcsatornában. Úgy vélem, az elején lekicsinyítették az esélyeiket, hogy legyen kifogásuk, de aztán jobban kezdtek, mint várták. Szerintem ez helytelen. Szerintem mindenki meg volt róla győződve, hogy ez az út, ahogy én is. De az én véleményem nem is erre az évre, hanem közép távra szól” – idézi a volt csapatvezető szavait a MotorsportWeek.com portál.

Mivel a 2024-es autót nagyrészt még tavaly fejlesztették Steiner főnöksége mellett, az ő érdemének is lehet tekinteni a mostani eredményeket, ő azonban másképp fogalmaz: „Nem azt mondom, hogy én, hanem hogy a csapat és Simone Resta jó munkát végzett, hiszen az autó már tavaly elkészült, mielőtt én távoztam. Már összeszerelés alatt állt” – vélekedett Steiner, aki azt is hangsúlyozta, hogy nincsenek benne rossz érzések, amikor a Haas jobb teljesítményét látja:

„Nagyon örülök a csapatnak és a pontszerzéseiknek, mert kedvelem ezeket a srácokat. Sokan a kezdetek óta ott vannak, így nincsenek bennem rossz érzések ezzel kapcsolatban. Valójában nagyon boldog vagyok, amikor pontot szereznek, mivel tudom, hogy az olaszországi műszaki csapat jó munkát végzett tavaly. Nagyon-nagyon keményen dolgoztak a mostani autó gyártásán. Azt pedig majd az idő eldönti, mi történik a jövőben.”

f1-steiner-haas-1

Amelyik csapat kettős győzelmet aratott Melbourne-ben, mind világbajnok lett

Max Verstappen kiesése után Carlos Sainz és Charles Leclerc vezetésével kettős győzelmet szerzett a múlt vasárnapi F1-es Ausztrál Nagydíjon a Ferrari. Márpedig ez igencsak jó ómen a Scuderiának, ugyanis amelyik alakulat eddig 1-2-ben végzett az Albert Parkban, az rendre mindkét vb-címet bezsebelte a szezon végén: 1996-ban a Williams (Damon Hill és Jacques Villeneuve), 1998-ban a McLaren (Mika Hakkinen és David Coulthard), 2000-ben és 2004-ben a Ferrari (Michael Schumacher és Rubens Barrichello), 2009-ben a Brawn GP (Jenson Button és Barrichello), 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben pedig a Mercedes (Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Valtteri Bottas révén) tudta ezt felmutatni. Persze az első három futamon látottak alapján könnyen megszakadhat ez a sorozat, hiszen egyelőre Verstappen és a Red Bull tűnik a favoritnak a 2024-es idényben.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

„Wolff csak azért akarja Verstappent, hogy a Red Bullt bosszantsa”

Az elmúlt időszakban Toto Wolff csapatvezető már nem is titkolta, hogy Max Verstappen lenne az első számú jelöltje a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamilton helyére 2025-től, amennyiben a regnáló világbajnok a Red Bull belső harcai következtében valóban elhagyná az energiaitalosokat (amelyre az állítólagos Marko-záradék kapcsán lehet leginkább esély). At 1997-es F1-es világbajnok, Jacques Villeneuve szerint azonban Wolff valójában nem is akarja megszerezni a hollandot:

„Nem tudom elképzelni, hogy Toto Wolff Maxot akarja. Az egyetlen oka, hogy eljátszhat a gondolattal, az az, hogy bosszantsa a Red Bullt. Nem látom őt a Mercedesnél, hiszen elbukták a vb-címet Maxszal és a Red Bull-lal szemben. Biztosan nem azért történne, mert igazán akarja Maxot. Ez inkább azzal függ össze, amit a Red Bullnál akar elérni” – idézi a The Express a kanadait. Villeneuve azt is megjegyezte, hogy szerinte Verstappen nélkül is boldogulna a Red Bull, azt pedig csak a holland esetleges átigazolása esetén tudnánk meg, hogy ő is sikeres lehetne-e máshol:

„Sok személyes bosszú zajlik jelenleg, a Red Bullon belül és kívül egyaránt. Az egész egy káosz. Ugyanolyan jó lenne-e a csapat Horner nélkül? Nehéz ez. Nyerne-e a csapat Verstappen nélkül? Valószínűleg. Max azért győz, mert lenyűgöző autója van, a Red Bull pedig azért, mert egy kiváló pilótája. De nem ő az egyetlen létező kiváló versenyző. Ültessék Alonsót abba az autóba, és ő is nyerne.”

„Biztos vagyok benne, hogy Max hisz benne, hogy tudna nyerni a Mercedesnél és a Ferrarinál is, és hogy ő jelenthetné a különbséget. Hinnie kell ebben, és talán tényleg képes lenne erre. De ezt nem tudjuk meg addig, amíg meg nem teszi ezt a lépést. Jelenleg veri Perezt, és ettől lenyűgözőnek tűnik, de nem tudjuk, Perez mennyire jó, csak azt, hogy nem annyira, mint Verstappen.”

f1-wolff-mercedes-1