Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. július 3. vasárnap

Porig égett egy autó a Rally Hungaryn, az erdőt is meggyújtotta – videó

A magyar Eb-futamon egy Renault Clio esett be a fák közé és gyulladt ki - szerencsére senki sem sérült meg, a versenyzőknek nem esett bajuk, az autó viszont elégett, sőt, az erdőt is meggyújtotta maga körül, a tűzoltók kezelték a helyzetet. (Márk WRC videója)

Coulthard tehetségkutató programot indított, hogy megtalálja az első női F1-es világbajnokot

Az egykori F1-es pilóta, David Coulthard és Karel Komarek vállalkozó megalapította a „Több mint egyenlő” projektet, amely a tervek szerint összehozná a motorsport legjobb edzőit, pszichológusait, táplálkozási szakértőit és versenyzőit, hogy megtalálják a jövő női Formula-1-es tehetségeit.A program célja, hogy megértse és minimalizálja a nők versenyzése előtt álló akadályokat, valamint folyamatos támogatást nyújtson részükre.

A „Több mint egyenlő” program egyik legfontosabb partnere a Hintsa Performance, akik a humán coaching alkalmazásának vezető szervezetei közé tartoznak. A cég eddig összesen 16 világbajnokságot nyert versenyzőt támogatott, így a Hintsa jól ismeri, mi kell egy F1-es versenyző sikeréhez. Ezen fizikai és szellemi képességek között Annastiina Hintsa vezérigazgató szerint: „Nincs olyan, amelyet ne érhetne el egy nő.” Tanulmányozták azokat a tényezőket, amelyek gátolják a nők fejlődését a motorsportban, és a következőket állapították meg: Nincs női versenyzői példakép, túl kevés lány kezd gokartozni. A tehetséges női versenyzőket sokkal nehezebben veszik észre, mint a férfiakat, illetve a szponzorok és a támogatók a férfi pilótákat részesítik előnyben. Ezeket az akadályokat szem előtt tartva a „Több mint egyenlő” program négy alapvető elemre épül: elsőként világszerte felkutatják a legjobb női gokart és egyéb alsóbb katergóriákban versenyző tehetségeket, ezek legjobbjait pedig kiválasztják, hogy csatlakozzanak a programhoz. Ezt követően a Hintsa Performance az F1-es pilótákhoz hasonló testreszabott edzéstervet biztosít a fiatal és fejlődő pilótái számára. A pályán elért siker érdekében Coulthard a legjobb versenyző oktatókkal kíván együttműködni, hogy minél több időt töltsenek a pályán is. Végül a program „kiterjedt üzleti és motorsport kapcsolatait” fogja felhasználni annak érdekében, hogy összehozza a versenyzőket a potenciális csapatokkal és támogatókkal.

Coulthard a saját családját hozta fel példaként: „Mindig is azt hittem, hogy a nővérem, Lynsay Jackson sokkal tehetségesebb versenyző, de végül én kaptam meg a támogatást a Formula-1-be kerüléshez, nem pedig ő” – mondta a 13-szoros F1-es futamgyőztes. A tehetséges jelöltekkel már korán foglalkozni kell, szeretném, hogy a Forma-1-be jutáshoz és a győzelemhez „minden Lynsay-nek” ugyanolyan lehetőségei lennének, mint a férfiaknak.”

 

 

Ricciardo képen dobta Norrist egy ugrálólabdával – videó

Különleges versennyel készült a pilóták számára a Brit Nagydíj felvezető műsorában a Sky Sports F1: ugrálólabdákon kellett megküzdeniük egymással a silverstone-i célegyenesben. Persze a hangsúly a mókázáson, nem pedig a konkrét küzdelmen volt, de azért így is mindent bevetettek a versenyzők a győzelem érdekében – Daniel Ricciardo például konkrétan a csapattársa, Lando Norris fejének vágta a labdát:

 

A ferrarisok házi versenyét sem lehet épp a legtisztábbnak nevezni:

Latifit frusztrálja, hogy kimarad a fejlesztésből

Az első jelentősebb fejlesztési csomaggal rukkol elő a Brit Nagydíjon a Williams – viszont csak Alexander Albon autóján láthatjuk majd a brit-thai pilóta szerint a Red Bull koncepciójára hajazó újítást. Ennek mindenekelőtt az alkatrészhiány az oka, másrészt így közvetlen összehasonlítási alapja lesz az istállónál az eddigi csomaggal. Nicholas Latifit persze ez nem vigasztalja, bár a silverstone-i hétvégét megelőző sajtótájékoztatón, amelyen a Formula.hu is jelen volt, elmondta, hogy így is bízik benne, hogy a fejlesztések beválnak – de azt ő sem akarta pontosítani, mire is számít:

„Azt hiszem, az idő majd eldönti: szombaton és vasárnap már jobban fogjuk tudni. Talán még korai számszerűsíteni. Jelentős az újítás, szemre nagyon eltérő lesz a két autó. Bár nem az én autómra kerül fel, reménykedem benne, hogy nagy különbséget fog jelenteni. Várhatóan néhány futamon belül én is megkapom. Még nem a következőn, ami nyilván frusztráló vezetés szempontjából, de érdeklődve fogom figyelni, mit hoz a másik autó számára, és remélhetőleg viszonylag közelebb kerülhetünk a többiekhez vele – hiszen a többiek is hoznak fejlesztéseket, úgyhogy meglátjuk” – fogalmazott Latifi. A kanadai azt is megerősítette, hogy Albon a világbajnoki összetettben elfoglalt jobb helyezése okán kapta meg előbb a fejlesztést.

latifi-kanada-f1-dppi

Ezzel a körrel nyerte Hamilton a tavalyi időmérőt Silverstone-ban

A 2021-es Brit Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb köridőt, azonban a pole-pozíció a hivatalos statisztikákba nem az ő neve mellé került be, hanem Max Verstappenéhez, hiszen tavaly sprinthétvégét láthattunk Silverstone-ban, a szombati rövid versenyen pedig a holland látta meg elsőként a kockás zászlót - érdekesség, hogy ez a szabály azóta megváltozott, és annak a neve kerül be a pole-pozíciós mellé, aki az időmérőn a legjobb kört autózza. Lássuk, 2021-ben milyen idő kellett a sprint első rajtkockájához. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Nem kapott vízumot a Formula-3 orosza

A Formula-1-ben és utánpótlásszériáiban az elmúlt években jelentős számú orosz szerepelt, de az ukrajnai háború kitörése után 2022-ben szinte teljesen eltűntek a színtérről: a Formula-3-ban szereplő Alexander Smolyar az egyedüli kivétel, aki semleges színekben, FIA-zászló alatt szerepel a versenyeken.

Nagy-Britanniából azonban hiányozni fog a Bahreinben dobogót szerzett orosz pilóta. Márciusban az Egyesült Királyság motorsportszövetsége az FIA-nál szigorúbb szankciókat vezetett be, és kitiltotta az oroszokat minden brit autóversenyről. Smolyar csapata, az MP Motorsport indoklása szerint azonban vízummal kapcsolatos fennakadás áll a hiányzás mögött. Mindenesetre Silverstone-ban a román Filip Ugran foglalja el Smolyar helyét, aki tavaly teljes szezont futott.

Az előttünk álló hétvégén nem ez az egyetlen hasonló eset. A WRC Észt Raliján Nikolay Gryazin és Konstantin Aleksandrov nem vehetnek részt. A verseny nevezési listáját átnéző észt kormányzat úgy döntött, nem engedi az orosz állampolgároknak az indulást és az országba való belépést – ez a WRC2 értékelésben harmadik helyen álló párost érintette. Első alkalommal fordult elő, hogy egy WRC-fordulón nem engedtek rajthoz állni orosz résztvevőt útlevele miatt.

A McLaren nem számít a Mercedes Formula-E-párosára

A 2022/23-as szezontól kezdve a McLaren is szerepet vállal az elektromos szériában, a mezőnyben pedig a hamarosan távozó Mercedes helyét veszi át. A wokingiak még a német márka egyik komoly támogatóját is megszerezték, ám azt a vezérigazgató, Zak Brown egyértelművé tette, hogy mindez a pilótákra már nem lesz igaz. A címvédő istálló jelenleg Nyck de Vries, és Stoffel Vandoorne párosát foglalkoztatja. A McLarennél jelenleg azt is mérlegelik, hogy az IndyCarban szereplő Felix Rosenqvistet hoznák át a Formula-E-be, de végső döntés még nem született az ügyben.

„Megpróbáljuk a legjobb versenyzői felállást összehozni az összes tevékenységünket illetően. Az IndyCarban három autóval bővülünk. Felix egyedülálló abban a tekintetben, hogy nyert már az IndyCarban és nyert már a Formula E-ben is, így bárhol versenyezhet. Ez tényleg attól függ, hogy ki a másik IndyCar-pilótánk, vagy ki a másik Formula E-pilótánk, hogy aztán azt mondhassuk, a legjobb felállást állítottuk össze a Formula 1, az IndyCar, a Formula E és az Extreme E csapatainkban. Ezért nem döntöttünk még, ezt esetről-esetre fogjuk eldönteni” – idézte Brown szavait az F1i.com

Vettel vasárnap körözni fog Mansell autójával – a környezetvédelem jegyében

Sebastian Vettel vasárnap előveszi a korábban általa megvásárolt Williams FW14B versenyautót, hogy karbonsemleges üzemanyaggal autózzon a Brit Nagydíj előtt. A legfontosabb üzenete, hogy semmiben sem lesz kevesebb a látvány és az élmény senki számára attól, mert a környezetbarát üzemanyag hajtja az F1-es autót. Az autón ugyanaz a piros színű 5-ös rajtszám lesz, amivel Nigel Mansell megnyerte a világbajnokságot ezzel az autóval 1992-ben. Az utóbbi időben a környezetbarát üzeneteket markánsan megjelenítő Vettel így nyilatkozott:

„Egyrészt jó móka lesz, másrészt jó lesz megmutatni az üzenetet. Mindannyian szeretjük a motorsportokat, én együtt nőttem fel vele. Mikor gyerek voltam még egészen másképp nézett ki, de ma már elsősorban itt is a fenntarthatóságra kell koncentrálnunk. Ezzel párhuzamosan meg tudjuk mutatni, hogy gyökereinket sem kell elfelejteni attól, mert környezetbarát változtatásokat vezetünk be.”

Az autóról kapott kérdésre így válaszolt az Autosport.com oldalnak: „Ez az egész az én ötletem volt, a versenygép is az enyém, ha jól emlékszem, négy évvel ezelőtt vásároltam meg. Elsősorban azért, mert a piros 5-ös ott az elején, ezzel a rajtszámmal mentem sokáig a gokartpályákon és most is ez a számom.”

1992-williams-dppi

fotó: DPPI

Egyelőre kivár a delfinezés leküzdését célzó szabállyal az FIA

A Nemzetközi Automobil Szövetség még a Kanadai Nagydíj előtt jelentette be, hogy hallgatván a versenyzők panaszaira, közbelép a delfinezés miatt: az új technikai direktíva főként arról szólt, hogy egy mérőszámot igyekeztek meghatározni, mennyire pattoghatnak a versenyautók, aki pedig eltér ettől, azokat előbb a hasmagasság megemelésére kötelezik, s ha ennek sem felelnek meg, akár ki is zárhatják az adott nagydíjhétvégéről, mivel veszélyesnek minősíthetik a konstrukciójukat. Montrealban még az adatgyűjtési fázis zajlott, s a Motorsport.com úgy tudja, ez még Silverstone-ban is így lesz: az FIA szeretne a lehető legtöbb információt összegyűjteni ahhoz, hogy megalapozottan határozhassák meg az említett mérőszámot – azaz a Brit Nagydíjon még szabadon állíthatják be gépeiket az istállók.

A direktívában az is szerepelt még két hete, hogy a csapatok egy második merevítővel erősíthetik meg a padlólemezüket, ám mivel ez sok vitát váltott ki, főleg a Mercedes riválisok szerint gyanúsan gyors reagálása révén, az FIA letett erről az irányról.

FRISSÍTÉS: Több helyszíni tudósító is arról számolt be, hogy az FIA már valójában meghatározta a szóban forgó mérőszámot, hogy mekkora függőleges oszcilláció léphet fel a pattogás során, de adtak a csapatoknak két nagydíjnyi időt, hogy végrehajtsák ennek megfelelően a változtatásokat. A szabály/direktíva így a tervek szerint a Francia Nagydíjon lép életbe.

mercedes-montreal-dppi

Így gyulladt ki a Mercedes George Russell alatt – videó

Russell Goodwoodban vezette Lewis Hamilton korábbi F1-es Mercedesét, de az autó túlmelegedett várakozás közben.

Montoya szerint a mentalitás miatt jobb a Red Bull

Két fontos dologra is rávilágított az idei világbajnoki harcot illetően Juan Pablo Montoya. A korábbi F1-es versenyző úgy gondolja, hogy a Ferrari, és Charles Leclerc lemaradása túlmutat a technikai gondokon, mivel a Red Bullnál jobb a mentalitás, és mindkét pilóta képes futamokat nyerni. „Amikor Verstappen nem nyert, akkor a csapattársa győzött. A Ferrarinál csak Charles tudott nyerni. A Red Bull mentalitása teljesen rendben van, viszont a Ferrarinál elszalasztottak néhány jó lehetőséget, például Monacóban. A Ferrari olyan régóta van lemaradva a tempót tekintve, hogy amikor nyernek, úgy vannak vele, inkább ne nyúljunk semmihez, és ne rontsunk el semmit” – idézte Montoya szavait a Give Me Sport.

Engedélyezik a gumimelegítő paplanokat Silverstone-ban

Az F1 a hideg időjárásra és a várható esőre való tekintettel úgy döntött, hogy engedélyezi a csapatok számára az éjszakai gumimelegítést - maximum harminc Celsius-fokig melegíthetik az abroncsokat az éjszaka folyamán, de ez is újítás az eddigiekhez képest. A cél az, hogy a hidegben ne legyen abból probléma, hogy nem tudják megfelelő hőmérsékletre hozni a gumikat akkor,a mikor majd kell - a várakozások szerint 10-11 Celsius-fok lesz éjjel és nappal sem nagyon melegszik fel az idő.

pirelli_1

fotó: dppi

Két új ország a Formula-E versenynaptárában

A Motorsport Világtanács egyéb döntései mellett elfogadta a Formula-E 2022/23-as naptártervezetét – a szezon elnevezése ellenére a 18 forduló 13 különböző hétvégén mind a 2023-as évre esik. Két új helyszín szerepel köztük: Hyderabad Indiában, valamint Sao Paulo Brazíliában (a pályát várhatóan az Anhembi Sambadrome körül alakítják ki), mindkettő a versenynaptár első felében.

Hiányzik viszont a dél-afrikai Fokváros, melynek naptárba kerülését várni lehetett. Három betöltetlen hely maradt még a menetrendben, a bajnokság vezető tisztviselője, Alberto Longo elmondása szerint azon dolgoznak, hogy ezen üres időpontok valamelyikére kerüljön Fokváros, valamint egy verseny az Egyesült Államokban.

Elmaradnak a WTCR ázsiai versenyei, ismét nem lesz F3-as Makaói Nagydíj

A Túraautó-világkupa versenynaptárának jelenlegi formája csak nyomokban emlékeztet az eredeti menetrendre, amelyet Most, Pau, a Nürburgring, a Hungaroring, a Motorland Aragón, Vila Real, Szocsi, Inje, Ningbo és Makaó alkotott volna. Első körben Most és Szocsi maradt el az orosz-ukrán háború miatt, melyeket Vallelunga és Anneau du Rhin pótolt. A Nordschleifén a hétvége folyamán törölték a két futamot defektsorozat után.

Az FIA szerdai döntése alapján három újabb versenyhétvége került ki a menetrendből: az év végi ázsiai versenyeket törölték a koronavírus helyi hulláma miatti korlátozásokra hivatkozva, melyek logisztikai kihívásokat támasztatának. Az FIA és a promóter igyekszik pótlást találni a három hétvégére – jelen pillanatban a WTCR naptárának csupán három hátralevő fordulója van, az augusztus 6-7-re kitűzött második francia versennyel bezárólag.

A törölt versenyek között szerepel az ikonikus Makaói Nagydíj hétvégéje: a WTCR 2019 óta először tért volna vissza a pályára. A Motorsport Világtanács döntése alapján a makaói hétvégét a harmadik évben is kihagyja a nemzetközi mezőny: a Formula-3-as verseny és a GT Világkupa szintén elmarad. Az elmúlt években a túraautós Guia Race mezőnyét a kínai TCR-széria, a formulaautós Makaói Nagydíjat pedig a helyi Formula-4-esek alkották.  

Verstappen és Leclerc egyszer már összecsaptak Silverstone-ban

Az idei világbajnokság, és vélhetőleg a hétvégén következő Brit Nagydíj két fő esélye már 2019-ben is óriási harcot vívott egymással Silverstone-ban, ahol a küzdelem több kanyaron át zajlott. Az erről készült felvételeket ezúttal a Red Bull csapata osztotta meg a Twitteren.

Zöldségből és gyümölcsből nem volt hiány Romain Grosjean fotóján

Időnként igazán elgondolkodtató képeket posztolnak a korábbi F1-es pilóták. Nemrégiben Nico Rosberg osztott meg egy fura fotót, most pedig Romain Grosjean mutatott be egy egészen érdekes műalkotást, melyen többféle kerti termény, valamint felhőket ábrázoló tojások is szerepelnek. A francia versenyző az alábbit megjegyzést fűzte ehhez a képhez: „Ha felhőt látsz a nap mögött, az lehet, hogy egy tojás...” – írta Twitter-oldalán.

  

Montreal után Silverstone-ban is számolni kell az esővel

Legutóbb egy izgalmas esős időmérő edzést láthattak a rajongók Kanadában, erre pedig a következő versenyhétvégén is jó esély mutatkozik, miután az időjárás előrejelzések alapján szinte az egész hétvégén felhős lesz az ég, pénteken, és szombaton pedig úgy tűnik, jelentős mennyiségű csapadék várható. A WeerOnline, és a Weather.com információi szerint pénteken az első szabadedzés időpontjában záporokra lehet számítani, délutánra viszont tisztulhat az ég, és a nap is kisüthet időnként. A kvalifikáció napján 60% az esélye annak, hogy leszakad az ég, ekkor ráadásul még a vihar sem kizárt, míg a futam napján már más a helyzet. Vasárnap egyelőre jóval kevesebb sansz mutatkozik az esőre, de a meteorológusok biztosra veszik, hogy szeles és felhős idő várható.

Jüri Vips megtarthatja az ülését, az F2 csalódott a döntés miatt

Rasszista megnyilvánulása után botrányba keveredett az észt pilóta, aki egészen idáig a Formula-2-ben szereplő Hitech csapat alkalmazásában állt, és a Red Bull támogatását élvezhette. Elfogadhatatlan viselkedése miatt az energiaitalosok azonnal felfüggesztették, a minap pedig az is biztosság vált, hogy szerződést bontottak a fiatal tehetséggel, csapata viszont nem kívánta elküldeni versenyzőjét, amit a csapatfőnök Oliver Oakes jelentett be egy közleményben. Ebben egyértelművé tetteék hogy komolyan megvitatták a kérdést, és Vips tette ugyan elfogadhatatlan, adnak számára egy újabb esélyt, hogy jóvá tegye korábbi hibáit, mivel a Hitech egy befogadó közösség.

Az esetre a Formula-2 részéről is reagáltak, ám nem túl pozitívan. A széria részéről az alábbi nyilatkozat érkezett: „Jüri Vips közelmúltbeli incidensét követően az F2 szeretné megerősíteni, hogy a rasszista vagy diszkriminatív nyelvhasználat semmilyen környezetben nem tolerálható. A Hitech Grand Prix mai döntése meglepő, és mi nem így döntöttünk volna. Gondosan figyelemmel fogjuk kísérni velük a helyzetet, hogy az ilyen viselkedést megfelelően kezelhessük” – írták közleményükben.

 

Ütköznek a vb-riválisok, Massa pörög-forog – drámai pillanatok Silverstone-ból

A régmúltban és az előző években is láthattunk emlékezetes pillanatokat a Formula-1-es Brit Nagydíjnak otthont adó pályán – ezekből szemezgetett az F1 a videóban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:

silverstone-video

Csak Albon kapja meg a Williams fejlesztéseit

A Williams által egy ideje beharangozott fejlesztési csomag, az év első nagy frissítése végül a hétvégi Brit Nagydíjon debütál, a csapat azonban csak egy készlettel készül az új alkatrészekből. Ezt a csapat eredményesebb versenyzője, a három pontot szerzett Alex Albon kapja meg, a pont nélküli Nicholas Latifi az FW44 korábbi specifikációjával versenyez.

„Frissített aerodinamikai csomagunk lesz ezen a hétvégén, amely egyedül Alex autójára kerül fel, mivel szeretnénk ellenőrizni viselkedését és megerősíteni, hogy úgy működik, ahogyan terveztük” – mondta Dave Robson, a csapat járműteljesítményért felelős vezetője. „A karosszéria és a padló alkotja a fejlesztés alapját, a szándék pedig hatékonyan növelni a leszorítóerőt. Valószínűleg meg fog változni az autó egyensúlya és irányítása, ezért időbe telhet, amíg kiaknázzuk az újdonságokat.”

Nelson Piquet közleményt adott ki a rasszista vádakkal kapcsolatban

Tegnap beszámoltunk már a legfrissebb rasszista-ügy részleteiről: Nelson Piquet mondott valamit, amit nem kellett volna, a Mercedes és az F1 felszólalt, majd többen is csatlakoztak hozzájuk és védelmükbe vették Lewis Hamiltont. Most Piquet is reagált és hivatalos közleményt adott ki ezzel kapcsolatban:

"Tisztázni akarom a történteket azzal a sztorival kapcsolatban, ami a médiában kering egy tavaly adott interjúmról. Amit mondtam, az átgondolatlan volt és nem hozok fel semmit a mentségemre, de tisztázni szeretném, hogy abban az értelemben, ahogy használtam a szót, széles körben és régóta használják a köznapi brazil-portugál nyelvben a 'srác' vagy a 'személy' szinonimájaként. Sosem volt az a szándékom, hogy megsértsek vele bárkit. Sosem használnám azt a szót, amivel vádolnak bizonyos fordításokban" - írta Piquet, aki határozottan visszautasította azt is, hogy bárkit megítélne a bőrszíne alapján.

"Tiszta szívből bocsánatot kérek minden érintett személytől, főleg Lewistól, aki egy hihetetlen pilóta, de néhány fordítás, amelyek különböző médiumokban keringenek, nem pontosak. A diszkriminációnak nincs helye a társadalomban és az F1-ben, örülök, hogy tisztázhattam a gondolataimat."

oik

fotó: dppi