Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 21. kedd

Telt házas MotoGP-futamokkal tervez Ausztria

Akárcsak tavaly és akárcsak a Formula-1-ben, idén is két fordulót rendeznek a Red Bull Ringen a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye számára: a Stájer Nagydíj a finnországi futam kiesése után került be a menetrendbe. A MotoGP és a Dorna pedig csütörtök délelőtt bejelentette, hogy az augusztus 8-i és 15-i versenyek is telt ház előtt fognak zajlani, azaz létszámkorlátozás nélkül mehetnek nézők a helyszínre, miután Ausztriában lazítottak az erre vonatkozó rendelkezéséken. Persze feltétele így is lesz a belépésnek: csak beoltott, negatív teszttel rendelkező vagy a koronavíruson már átesett szurkoló teheti be a lábát a spielbergi pályára.

Ha ez megvalósul, a két osztrák nagydíjhétvége lesz az első a járvány kitörése óta, amelyet teljes nézőszám előtt rendeznek a MotoGP-ben. A közlemény hozzáteszi: a paddock továbbra is elkülönített buborékként fog működni a Stájer és Osztrák GP-k során is.

motogp-spielberg-nezok-dppi-1

fotó: DPPI

Úgy látszik jó lett a kapcsolat Khaby Lame és a Ferrari között

Az Olasz Nagydíj alkalmával Monzában látta vendégül a Ferrari csapata a TikTok egyik legmenőbb arcát. A szenegáli-olasz származású Khaby Lame azóta már nem csak a paddockban készült felvételeken tűnik fel és mint az alábbi videó is mutatja, a Ferrari nyitni tudott a mostanában nagyon népszerű pár másodperces videók irányába.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Misanóban járt Yuki Tsunoda

Zsinórban három F1-es verseny után az előző hétvégén pihenőt kapott a mezőny, ezt pedig mindenki a maga módján igyekezett kihasználni. Daniel Ricciardo például ilyenkor is versenyzett, igaz csak egy baráti gokartozás keretein belül, de az AlphaTauri japán versenyzője sem tudott elszakadni a sebességtől. Yuki Tsunoda ezúttal csak néző volt, viszont nem akárhol, a MotoGP legutóbbi versenyhétvégéjén jelent meg, ahol több fotó is készült róla, természetesen olyan versenyzőkkel és csapatokkal, akiket a Red Bull is támogat. Marc Marquez, Pol Espargaro és Takaaki Nakagami is feltűnik a képeken.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Már a Mercedes is Bottas fotóival viccelődik

Miután az Olasz Nagydíjon összeütközött a világbajnoki cím két legnagyobb esélyese, Lewis Hamilton és Max Verstappen, szinten mindenkinek volt valamilyen véleménye az esetről. A futam után a dobogósokat is faggatták erről, így például Valtteri Bottasnak is megmutatták a felvételeket, a reakciója pedig olyannyira kedveltté vált a szurkolók körében, hogy egy elég népszerű mém lett az arckifejezéséből. Azóta több mindent is odavágtak az eredeti fotókra, csak a finn pilóta az állandó, de már a Mercedes is ezzel tudatta a Twitteren, hogy ezen a hétvégén újabb verseny következik.

Ricciardo gokartozással lazít az F1-es győzelem után - videó

A korábbi gokartvilágbajnok Marijn Kremersszel csatázott egyet a McLaren ausztrálja:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Hamilton is nyakra gyúr - videó

A világbajnokot talán a monzai eset késztette erre, amikor egy Red Bullt kapott a nyakába...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sport F1 (@skysportf1) által megosztott bejegyzés

Grosjean egyik kedvenc kanyarjává válhatott a Dugóhúzó – videó

Colton Herta nyerte ugyan az IndyCar Laguna Seca-i futamát, de a verseny embere a legtöbbek szerint Romain Grosjean volt, aki szenzációs előzéseket bemutatva – nem egyet a legendás Dugóhúzóban – ért fel a dobogóra. Ha esetleg valaki lemaradt a vasárnap esti eseményekről, itt pótolhatja a lényeget:

Parádézó újonc, szoros utolsó kör – a San Marinó-i GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos válogatás a legutóbbi, misanói MotoGP-futamról is, a főszerepben többek között Francesco Bagnaiával, Fabio Quartararóval és Enea Bastianinivel – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

motogp-misano-video

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Kubicáék újabb győzelemmel bajnokok az ELMS-ben

A hétvégén Spa-Francorchamps-ban rendezték meg az Európai Le Mans Sorozat aktuális, szezonbeli utolsó előtti fordulóját, amelynek a Team WRT 11 pontos előnnyel vágott neki. Mivel a Robert Kubica, Yifei Ye, Louis Deletraz trió megszerezte idei harmadik győzelmét, az egység már a portugál finálé előtt bebiztosította a bajnoki címet. Kubica úgy érte el mindezt, hogy az ezt megelőző két hétvégén pedig a Formula-1-ben versenyzett Kimi Raikkönen helyetteseként az Alfa Romeónál.

Az ELMS mezőnyét jövőre hazánkban is megcsodálhatjuk, hiszen nemrég kiderült, hogy a Hungaroring is bekerült a 2022-es versenynaptárukba.

kubica-wrt-elms-bajnok

Már februárban elrajtol a 2022-es IndyCar-szezon

Az utolsó előtti, Laguna Seca-i versenyhétvége során prezentálta a jövő évi naptártervezetet az IndyCar szervezősége. Rögtön az első forduló kapcsán van egy érdekesség, hiszen a St. Petersburgben rendezendő évadnyitó február 27-i időpontot kapott: 2004 óta először fognak IndyCar-futamot rendezni már az év második havában. Az összesen 17 fordulós menetrendben szokás szerint május utolsó vasárnapján, május 29-én kapott helyet a legendás Indy 500. Indianapolisba amúgy az épített pálya miatt is ellátogat a mezőny kétszer is. Oválversenyt összesen ötöt fognak rendezni a szezon során: az Indy 500 mellett Texasban, Iowában kettőt is, valamint a World Wide Technology Racewayen. Az évad a tervek szerint szeptember 11-én, Laguna Secában zárul majd. Íme, a 2022-es naptártervezet:

indycar-2022-naptar

Verstappen több kört vezetett idén, mint a mezőny többi része együttvéve

A Racing Statistics tette ki Twitter-oldalára az alábbi táblázatot, amelyen az látszik, hogy Max Verstappen 462 kör végén vezetett eddig a 2021-es F1-es szezon során – ez pedig 108-cal több, mint amennyit a mezőny összes többi tagja az élen töltött! Természetesen Lewis Hamilton a második ezen a téren, míg Esteban Ocon a hungaroringi sikerével a harmadik helyen áll. Összesen amúgy tíz pilóta vezetett már legalább egy kör erejéig idén – persze egy részük csak a bokszkiállások idején, átmenetileg.

Így lepte meg Marquez ifjú olasz rajongóját, Valentinót

Amióta néhány éve elég puskaporos a viszony Valentino Rossi és Marc Marquez között, az olasz versenyhelyszíneken rendre szokott pfujolást és kifütyülést kapni a szurkolók egy részétől a spanyol. De a jelek szerint Olaszországban is vannak, akik kedvelek a Repsol Honda klasszisát: egy ötéves rajongója találkozott a minap Misanóban Marquezzel az anyja által írt levél nyomán, a nyolcszoros világbajnok pedig többek között az aznapi térdkoptatóit ajándékozta a kisfiúnak – akit egyébként éppenséggel Valentinónak hívnak…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Senna utolsó trófeája mellé került Ricciardóé: „Őrületes!”

A monzai győzelme után is elmondta Daniel Ricciardo, hogy szürreális számára, hogy Ayrton Senna egyik trófeája mellé kerülhet az övé a McLaren központjában. Nos, ez az alábbi videó tanúsága szerint valóban így történt: a háromszoros világbajnok brazil 1993-as Ausztrál Nagydíjon szerzett győzelmi kupájának társaságába került – ami a néhány hónappal később halálos balesetet szenvedő legenda utolsó diadala volt az F1-ben.

„Említettem, hogy a trófeám valahova Sennáé mellé kerülhet, s ez itt Senna 1993-as adelaide-i kupája” – mondta Ricciardo. „Ott voltam azon a versenyen. Egészen őrületes, meg sem tudok szólalni. Beteszem ezt ide, aztán szerintem elsétálok, mielőtt nekiállok bőgni, mint egy kisbaba…”

Csak Zhou szuperlicencpontjaira vár az Alfa Romeo?

Bár még a Haas sem erősítette meg, hogy marad náluk a Mick Schumacher, Nyikita Mazepin duó, gyakorlatilag már csak egyetlen hely kiadó a 2022-es Formula-1-es rajtrácson: az Alfa Romeo második ülése. Valtteri Bottas csapattársát ugyanis még nem jelentette be az alakulat, amely egyfelől megtarthatja akár Antonio Giovinazzit, másfelől a híresztelések szerint Nyck de Vries és Guanyu Zhou is leválthatja az olaszt. Az utóbbi napokban a kínai lépett elő fő esélyesnek, miután támogatói akár 30 millió eurót is fizetnének azért, hogy az F1-ben versenyezzen a Formula-2-ben bajnokesélyes pilóta.

A német Auto Motor und Sport szerint egyezség még nem született, a Motorsport.com olasz kiadása ugyanakkor úgy tudja, valójában már meg is állapodott Zhou és az Alfa Romeo. Az egyetlen tényező, ami miatt még nem jelentették be őt – azon túl, hogy Frederic Vasseur nemrég úgy nyilatkozott, hogy szeretné még megvárni a soron következő F2-es futamok alakulását –, hogy az Alpine akadémiájához tartozó fiatal pilótának egyelőre nincs meg az F1-es induláshoz szükséges mennyiségű szuperlicencpontja – igaz, mivel pillanatnyilag második helyen áll a Formula-2-ben, ez szinte bizonyosan meglesz neki.

Ami amúgy potenciálisan akadály lehet Zhou szerződtetése előtt, hogy a szponzorai állítólag többéves megállapodást akarnak, Vasseurék azonban egy évben gondolkodnak egyelőre, vélhetően a saját Sauber-nevelés Theo Pourchaire esetleges jövőbeni F1-es debütálását is szem előtt tartva.

zhou-f2-dppi

fotó: DPPI

Utolsó körös ütközés után dőlt el a MotoE Világkupa bajnoki címe

A MotoGP San Marinó-i Nagydíjának betéteseményeként került sor a 2019-ben útjára indult MotoE Világkupa idei kiírásának szezonzárójára. A misanói duplafutamos hétvége előtt Alessandro Zaccone vezette a bajnoki tabellát, az olasz azonban elesett a szombati versenyen, Hikari Okubo pedig már nem tudta őt elkerülni, így sérülései miatt vasárnap már nem is tudott rajthoz állni az Octo Pramac színeit képviselő motoros.

Ezzel viszont a tavalyi bajnok Jordi Torres került helyzetbe, aki szombaton győzni tudott Misanóban, így nyolcpontos előnnyel fordult a fináléra Dominique Aegerterrel szemben. Ők ketten aztán a vasárnapi évadzáró utolsó két körében hatalmas csatát vívtak a győzelemért, néhány kanyarral a vége előtt pedig Aegerter egyik előzési kísérleténél össze is ütköztek, aminek a spanyol bukása lett a vége! A svájcit intette le elsőként a kockás zászló, néhány percnyi vizsgálódás után azonban a felügyelők megbüntették őt – pontosan annyival, hogy épp a bukás után beevickélő Torres mögé rangsorolják, ezzel pedig a Pons versenyzője megvédte a címét és az elektromos sorozat első kétszeres bajnoka lett! Aegerter egyébként úgy lett második és vett részt a hétvégi fordulón, hogy emiatt kihagyta a Supersport-vb barcelonai állomását, pedig abban a kategóriában vezeti a pontversenyt – igaz, még így is tetemes előnnyel.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

DTM: Mercedes-győzelem Assenben, Ferrari-vezetés a tabellán

Vasárnap újabb időmérőt és futamot rendeztek a holland versenypályán a Német Túraautó-bajnokság mezőnye számára. A pole-pozíciót Lucas Auer szerezte meg, az első helyet pedig a versenyen is csak a bokszkiállások idejére adta át, így az osztrák behúzta idei első győzelmét – ennek köszönhetően a Lausitzring óta először született Mercedes-siker.

A második helyen az Auert a hajrában megközelítő Liam Lawson futott be, ezzel a Ferrarival versenyző Red Bull-támogatott pilóta stabilizálta a szombaton megszerzett vezető pozícióját az összetett tabellán. A dobogót Daniel Juncadella tehette volna teljessé, de a végén kénytelen volt félreállni a Mercedesszel. Így az előző napi győztes Marco Wittmann lett a harmadik, megelőzve a bajnokságban korábban vezető Kelvin van der Lindét, de mindkettejüknek nőtt a lemaradásuk Lawsonnal szemben a pontversenyben. Alexander Albon az ötödik helyen ért célba.

auer-mercedes-dtm

Jövőre újra a Hungaroringre látogat az Európai Le Mans Sorozat

Közzétette 2022-es versenynaptárát az ELMS, azaz az Európai Le Mans Sorozat, amely bizonyos szempontból a WEC előszobájának is tekinthető. A menetrendben pedig 2013 után újra feltűnt a Hungaroring is: az LMP2-es, LMP3-as és GTE-kategóriákat felvonultató mezőny július 3-án fog versenyezni hazánkban. A bajnokság összesen hat fordulóból fog állni: Le Castellet-ben, Imolában, Barcelonában és Spában rendeznek még egy-egy négyórás versenyt. Az ELMS rendre komoly indulókat vonultat fel: jelenleg például a Robert Kubicával felálló Team WRT vezeti az összetett tabellát.

A napokban ez a második magyar vonatkozású endurance-hír, hiszen nemrég derült ki, hogy idén októberben újra ellátogat a mogyoródi pályára a 24H Series egy két részletben megrendezendő 12 órás viadal erejéig.

elms-hungaroring

Grosjean falnak ment a pace carral Laguna Secában

Még az IndyCar-hétvége előtt forgattak egy promóciós videót Romain Grosjeannal, amelyben a francia a Honda Civic Type R típusú pace cart vezette körbe a Laguna Seca-i pályán. Az ex-F1-es azonban a bokszutca bejárati falának ment az autóval: feltehetően fékhiba okozta a problémát. Grosjeant és a mellette ülő Ed Jonest elővigyázatosságból az orvosi központba szállították, de egyiküknek sem esett baja – a pace carról ez már kevésbé mondható el:

Ma 13 órakor jön az AFM Motorsporthíradó friss adása

A stúdióvendégünk Benyó Máté lesz, de szó lesz többek között a Vértes Raliról, az Akropolisz Raliról és a WRX-ről. Ma 13 órakor tehát kapcsoljatok a FIX TV-re, ha nem akartok lemaradni legújabb adásunkról!

afm-motorsporthirado_1

Nem akármilyen társaságban ünnepelte a születésnapját Ocon

Szeptember 17-én töltötte be a 25. életévét az Alpine pilótája, Esteban Ocon, aki nemrégiben szerezte meg első futamgyőzelmét a Hungaroringen, a hétvégén pedig a születésnapját ünnepelte, mégpedig más F1-es pilóták társaságában. A francia versenyző Instagram oldalán két fotó is megjelent a jeles napról és az ünnepségről, az egyiken pedig Mick Schumacher és Lance Stroll is feltűnik. A fiatal generáció tagjai egészen jó kapcsolatot ápolnak egymással, ez pedig úgy látszik, egyre szorosabbá válik.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Esteban Ocon® (@estebanocon) által megosztott bejegyzés

A McLaren elég egyértelműen fejlődött az elmúlt években

Kifejezetten jó szezonja van a McLarennek eddig, az idei évben eddig összesen négy versenyen értek el dobogós helyezést, ebből pedig az egyik egy kettős győzelem volt az Olasz Nagydíjon, mellyel egy hosszú negatív szériát zártak le. A wokingi istálló 2021-ben eddig 215 pontot gyűjtött összesen, ez pedig már most több mint a tavalyi, vagy az azt megelőző három szezon végeredménye.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Olvastad már?