Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 17. vasárnap

Sarkvidéki versennyel pótolja a kieső Svéd Ralit a WRC

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy máris bele kellett nyúlni a Rali-világbajnokság 2021-es naptárába a koronavírus-járvány miatt, ugyanis törölték a Svéd Ralit. A helyére viszont bekerül egy másik esemény, nevezetesen az Arctic Rali, amelyet február utolsó hétvégéjén rendeznek meg a szezon második állomásaként Finnországban (ahol így a nyári Finn Ralival együtt két fordulót is tartanak idén).

A helyszín egész pontosan Lappföld központja, Rovaniemi lesz, ami az északi sarkkör közvetlen közelében található, a küzdelmeket viszont már a sarkvidéken belül rendezik, így értelemszerűen havas-jeges versenyről lesz szó. A WRC idénye így továbbra is 12 fordulót tartalmaz – így fest jelenleg a kalendárium:

wrc-naptar

13 éves gokartost karolt fel a Red Bull

A Formula-1-es csapatok utánpótlásprogramjai gyakran válogatnak rendkívül fiatal tehetségek közül, hiszen Lewis Hamilton példája lebeg előttük: 13 éves volt, amikor a McLaren pártfogásába vette, ma pedig hétszeres világbajnok. Éppen ennyi idős a svéd-brit nemzetiségű gokartos, Arvin Lindblad, akit a Red Bull karolt fel.

A 2007-es születésű pilóta ötévesen kezdett gokartozni, 11 évesen pedig már brit bajnok volt. Tavaly az OK Junior kategóriában szerzett Európa-bajnoki címet, 2021-ben feljebb lépve folytatja gokartos pályafutását. Lindblad, akinek példaképei Hamilton és Max Verstappen, hivatalosan még nem a Red Bull Junior Team tagja, hanem a cég által támogatott sportoló.

A Red Bull idén kifejezetten erős juniorcsapattal állt elő, három versenyzőt indítanak a Formula-2-ben és ugyanennyit a Formula-3-ban. Az Alpha Tauriban debütáló Yuki Tsunoda személyében pedig a pilótanevelde újabb tagja jutott el a Formula-1-ig.

Csak erős idegzetűeknek: így fest a világbajnok hölgymotoros háta a csigolyaműtétje után

Ana Carrasco történelmet írt 2018-ban azzal, hogy a Supersport 300-as világbajnokságot megnyerve a gyorsasági motorsport történetének első női vb-győztese lett. A spanyol versenyző tavaly szeptemberben egy estorili teszten szenvedett nagy balesetet, amely során eltört két hátcsigolyája. Barcelonában műtötték meg a fiatal motorost, most pedig több hónap után kivették az akkor behelyezett lemezeket és csavarokat. Carrasco az operáció utáni állapotról osztotta meg az alábbi, gyenge gyomrúaknak nem ajánlott képet, amelyen még tisztán látszanak a varratok...

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ANA CARRASCO (@anacarrasco_22) által megosztott bejegyzés

Ralikrossz-legenda a stúdióban, Dakar és F1-es Mercedes: jön az AFM Motorsporthíradó legújabb adása

Stúdióvendégünk a hazai ralikrossz nagy öregje, a magyar bajnokságban 1987 óta versenyző és azt nyolcszor megnyerő Kotán Péter lesz, de szerepelni fog a műsorban a Dakaron részt vett Szalay Balázs, a TOP50 Magyar Autóversenyző 2020-as listája, valamint az F1-be bő tíz éve gyári szinten visszatérő Mercedes első autója is. Ne feledjétek: ma 13 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re!

afm-motorsporthirado_1

Miért gondolják még mindig, hogy Baumgartner Zsolt a hatautós futamon szerzett pontot?

Baumgartner Zsolt F1-es karrierjével kapcsolatban a mai napig számos tévképzet él a köztudatban (melyeket igyekeztünk műsorunkban eloszlatni), de talán egyikkel sem lehet olyan gyakran találkozni, mint hogy Zsolt azon a bizonyos hatautós botrányfutamon szerezte F1-es pontját. A Formula Podcast legutóbbi adásában sok más mellett arról is megkérdeztük a magyar F1-es pilótát, milyen gyakran kell elmagyaráznia embereknek, hogy ez nem így történt! Az adás ezen részét 01:05:28-tól hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Ki hány verseny után szerezte meg első pole-pozícióját?

Érdekes összeállítást készített a Racing Statistics YouTube-csatornája: az alapján rangsorolta az F1-es versenyzőket, hogy hányadik nagydíjukon tudtak először rajtelsőséget szerezni. Voltak néhányan, akik már első versenyükön a pole-ból indulhattak, de vajon kinek kellett erre a legtovább várnia? Kiderül ez is az alábbi videóból:

Már túl is van idei első versenyén a Zengő Motorsport

A WTCR-ben tavaly újra futamgyőzelmet szerző magyar csapat már-már hagyományosan a dubaji 24 órás viadalon indította a szezonját, ahol a Zengő Zoltán, Kismarty-Lechner Gábor, Tóth Csaba, Horváth Tamás, Gál Szabolcs felállással álltak rajthoz egy Cuprával. A verseny során elektronikai hibák és balesetek is hátráltatták Zengőéket, akik viszont így is sikerrel teljesítették az egynapos viadalt: a TCR-kategóriában a hetedik, összesítésben pedig a 29. helyen értékelték őket.

Ricciardo máris egy szuper McLarennel pózol

Nem, még nem az idei F1-es autójával, hanem egy kék McLaren 765LT-vel, amellyel az ausztrál a képleírások alapján már túl van az első két „randin”:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

Kulisszák mögött: Így futott versenyt az idővel és tett csodát a Red Bull a Magyar Nagydíj rajtja előtt

A tavalyi szezon egyik emlékezetes momentuma volt, amikor Max Verstappen a hungaroringi kivezető körén belecsúszott a falba a nedves aszfalton, a Red Bull szerelői pedig a rajtrácson szerelték meg az autóját. Az F1 legújabb videójában végighallgathatjuk az energiaitalosok a pánikhelyzet közepette is végig meglepően higgadt rádiózását a csodával felérő hadműveletről, amely során többek között az is elhangzik egy ponton, hogy gyorsabban kell végrehajtaniuk a szerelést, mint azt valaha is csinálták (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

Videó: A 2021-es Dakar Rali legjobb pillanatai

Megérkezett az idei kiírás hivatalos összefoglalója, benne drámával, előzéssel és még egy ütközéssel is:

Tíz alkalom, amikor állatok tolakodtak be az F1-es pályákra

A teljes kanadai vadvilág, Vettel öngyilkos sirályai, a szingapúri Godzilla és persze Montoya és az őz esete – ezek mind-mind szerepelnek az alábbi válogatásban (amely a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!):

Amikor Marquez az utolsó, 33. rajthelyről nyert futamot

A holtszezonban a MotoGP YouTube-csatornája rendre klasszikus versenyeket szed elő. Most egy Moto2-es futam volt soron, méghozzá a 2012-es Valenciai Nagydíj, amelyen Marc Marquez a valaha volt egyik legnagyobb felzárkózást mutatta be. Történt ugyanis, hogy a középső géposztályban utolsó hétvégéjét teljesítő, már világbajnokká koronázott spanyol ütközött az egyik edzésen Simone Corsival, ami miatt a rajtrács végére sorolták. A 33. rajthelyről indulva aztán Marquez csak az első körben több mint húsz (!) pozíciót javított a vizes aszfalton, majd többi ellenfelét is megelőzve végül győzni tudott. Íme, az emlékezetes viadal teljes hosszában (a videó a YouTube-ra átkattintás után nézhető meg!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Sajtó: Grosjean mégis az IndyCarba tart?

Az általában megbízható értesülésekkel bíró Racer számolt be róla, hogy akár már a következő héten bejelenthetik, hogy Romain Grosjean idén az IndyCarban fog szerepelni, méghozzá a Dale Coyne Racing színeiben. Grosjean az emlékezetes bahreini balesetével búcsúzott a Haastól és a Formula-1-től, ám úgy hírlik, a karrierjét nem ezzel a momentummal szeretné zárni – igaz, amikor az említett szaklap megkereste a pletykákkal kapcsolatban, a francia nem kommentálta azokat.

Azért lenne némileg meglepő a kezén még mindig csúnya égési sérülésekkel rendelkező Grosjean IndyCar-szerepvállalása, mert korábban úgy fogalmazott, hogy kissé tart az oválversenyzéstől – jóllehet, az idei naptárban már csak három ilyen verseny (köztük természetesen az Indy 500) szerepel.

grosjean-dppi

fotó: DPPI

Koronavírus-fertőzés miatt két napot kórházban töltött Nelson Piquet

A világjárvány nemcsak az aktív Formula-1-es pilótákat – csak az utóbbi hetekben Lando Norrist és Charles Leclerc-t –, hanem a korábbi klasszisokat is érinti: brazíliai jelentések szerint Nelson Piquet is elkapta a koronavírust. A háromszoros világbajnoknak ugyan enyhei tünetei voltak csupán, ám mivel már a veszélyeztetett korosztályba tartozik, elővigyázatosságból kórházba szállították, ahonnan viszont két éjszakán át tartó megfigyelés után ki is engedték Piquet-t.

piquet-nelson-id-dppi

Fotó: DPPI

Schumacher rendes volt Baumgartnerrel, Montoya morgolódott

A Formula Podcast legutóbbi adásában vendégünk, Baumgartner Zsolt elmesélte, hogyan álltak hozzá a mezőny tagjai, amikor újoncként belépett a száguldó cirkuszba, s azt is, kiktől kapott pozitív visszajelzéseket, s kik voltak türelmetlenebbek vele és más ifjú tehetségekkel. Az adás ezen részét 40:13-tól hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Navigátor vezet világtalant, ő meg autót

A Hyundai WRC-csapatának különös játéka elérkezett harmadik felvonásához: Thierry Neuville-ék és Ott Tanakék után ezúttal Dani Sordo igyekszik bekötött szemmel is utat találni a bóják között Borja Rozada iránymutatásai alapján. A virágpermetező itt sem maradhatott el.

Bottas helytállt a kőkemény havas finn raliverseny első napján

Az Arctic Lapland Ralin versenyez péntek-szombaton Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája. Bottas egy régebbi fejlesztésű Citroen DS3 WRC-vel áll rajthoz a kőkemény, havas megmérettetésen, ahol elég speciálisak a körülmények - ez a mezőny harmadik legjobb autójának számít, de tegyük hozzá, hogy az egy-két esetben gyári támogatással érkező R5-ös autók bizonyos szempontból már megütik a régebbi WRC szintjét.

Bottas az első napot a nyolcadik helyen zárta szűk két perc lemaradással a futamot vezető, korábban a Skoda és a Toyota gyári pilótájaként is dolgozó, a japánok friss Yaris WRC-jével induló Juho Hanninenhez képest - három szakasz alatt közel kilenc kilométert kellett eddig megtenni, holnap pedig további 130 vár a mezőnyre.

bottas_2

„Kemény éjszakád volt, tesó?” – parádésan folytatódott Raikkönen hóemberes sztorija

Kimi Raikkönen néhány napja osztotta meg azt a fotót, amelyen egy frissen épített hóember társaságában látható, amelyet „harmadik testvérnek” nevezett, utalva arra, hogy vélhetően gyermekei, Robin és Rianna is segédkeztek az építésben. Nos, a legutóbbi, az Instagram-sztorijában közzétett fotó alapján Finnországban enyhébbre fordult az időjárás, a hóember ugyanis kissé megroggyant – az erről készült kép mellé pedig jégemberes humorát megcsillogtatva csak annyit írt a 2007-es F1-es világbajnok: „Kemény éjszakád volt, tesó?”.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1 (@f1) által megosztott bejegyzés

Ilyen autót várhatunk, ha a McLaren csatlakozik a Formula-E-hez

A hét egyik híre volt, hogy a McLaren opciós szerződést írt alá a Formula-E-vel: a sorozatban szereplő 12 csapathely egyikét a wokingi istállónak tartják fenn. Olvasónk, Veres András – akinek már több grafikáját megmutattuk – fantáziáját is megmozgatta a hír, és elképzelte, hogyan fog kinézni a narancssárga FE-gép.

Magyarázat nélkül kukázta oroszországi szezonnyitóját a DTM

A GT3-as bajnoksággá alakuló DTM már hetekkel ezelőtt közzétette 2021-es menetrendjét, most azonban újra kiadták a versenynaptárt, amelyben találhatunk egy igen lényeges változtatást. Eltűnt a sor elejéről ugyanis a május végére tervezett oroszországi évadnyitó forduló, amelyet az új Igora Drive Circuiten rendeztek volna meg.

A Német Túraautó-bajnokság nem fűzött semmilyen magyarázatot a forduló elmaradásához, és nem is fogják helyettesíteni az ottani versenyhétvégét, ami azt jelenti, hogy összesen nyolc állomásból – köztük négy német és négy egyéb európai helyszín (Monza, Zolder, Spielberg és Assen) szerepel – fog állni a megújuló széria idei szezonja, amely így június közepén Monzában fog rajtolni.

dtm-naptar-2021_1

Elözönlik a Red Bull utánpótláspilótái az F2-t és F3-at

Pénteken egy sor bejelentést tett a Red Bull juniorcsapata, kijelölve, a kötelékbe tartozó versenyzők melyik sorozatban és csapatnál folytatják. Az indiai Jehan Daruvala – aki a Formula-2 utolsó futamán megszerezte első győzelmét – marad a Carlinnál még egy szezonra. A Hitech formációhoz ketten csatlakoznak, Jüri Vips, aki tavaly beugróként dobogós helyet szerzett, valamint Liam Lawson, a Formula-3 ötödik helyezettje. Az új-zélandi a DTM-ben is indul Alex Albon társaként, ha nem lesz ütközés a naptárak között.

Úgy tűnik, a Hitech – Nyikita Mapezin tavalyi istállója – Red Bull-ificsapatként fog működni. A gárda Formula-3-as részlegéhez is az osztrákok két juniorja érkezik: Jak Crawford és Ayumu Iwasa egyaránt újoncok, előbbi a német F4-ben lett második, utóbbi a francia sorozatot nyerte meg. Az ugyancsak bikás logóval versenyző német Formula-4-es bajnok, Jonny Edgar pedig a Carlinnal folytatja az F3-ban.

Olvastad már?