Steward
Balogh Tamás
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. június 2. kedd

Ricciardónak annyi bokros teendője van a szünetben, hogy azt se tudja, melyikkel kezdje

"A holtszezonom elképesztően sűrű. Okosan kell beosztanom az időmet" - mondja Daniel Ricciardo a videó alatt, amelyben mozizik, a frizuráját igazgatja, hibrid játékautót tologat a Renault főhadiszállásán, és Az unatkozás filozófiája című könyvet olvassa lecsukódó szemhéjjal.

Járd körbe a Hyundai idei túra- és raliautóját

A Hyundai az utóbbi évekhez hasonlóan idén is két nemzetközi versenyprogrammal képviselteti magát az autósport világában. A WRC-ben az i20-as, a WTCR-ben pedig az i30-as típussal állnak rajthoz. Előbbit ezen, utóbbit pedig ezen a linken járhatjuk körbe egy-egy animációnak köszönhetően, valamint technikai információkat is megtudhatunk a két modellről.

hyundai1

Button, Gasly, Vergne, Montoya: csak úgy záporoznak a sztárindulók a virtuális Le Mans-ra

Nemcsak az egymás csapattársaiként induló Max Verstappen és Lando Norris, valamint Felipe Massa, Giancarlo Fisichella és Olivier Panis fog szerepelni igazi nagyágyúként a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Le Mans-i 24 órás eredeti időpontjában sorra kerülő szimulátorviadalon. Sorra jelentik be az egyes istállók a felállásukat, amelyben a négy résztvevőből legalább kettőnek profi pilótának kell lennie.

A Veloce Esports színeiben például ott lesz az egyik egységben az Alpha Tauri F1-ese, Pierre Gasly, valamint a száguldó cirkuszban is megforduló, a Formula-E-ben kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne, míg a másik autóban Stoffel Vandoorne tűnik fel. A Williams e-sportos csapatában Bruno Senna a legismertebb név, míg a főként a tengerentúli sorozatokban induló Penske Juan Pablo Montoyával és Simon Pagenaud-val igyekszik felvenni a harcot. A háromszoros WTCC-világbajnok Andy Priaulx a saját fiával, Sebastiannal fog egy csapatot alkotni, de a legnagyobb ász kétségkívül a Rocket Motorsport és a Zanscho Simsport közös egységében található eddig, hiszen náluk a 2009-es Formula-1-es világbajnok Jenson Button is a szimulátorvolán mögé ül.

button-lemans-virt-1

Nagy Dani a virtuális Hungaroringen is nyert, három magyar a bajnokság élén

Szerdán folytatódott a TCR Európa-kupa szimulátoros előszezoni sorozata, a harmadik fordulót pedig nem máshol tartották, mint a Hungaroringen. Nagy Dániel ezúttal is remek formát mutatott: a BRC Hyundai pilótája most sem talált legyőzőre az időmérőn – zsinórban harmadszor –, ahogy az első futamon sem, így már negyedik sikerét könyvelhette el. A második versenyen aztán balesetbe keveredett, így nem szerzett pontot (a győzelmet ezúttal a csapattárs Mat’o Homola zsebelte be), de az összetettet ezzel együtt is simán vezeti, méghozzá két magyar vetélytársa, a 32 pontra lévő Boldizs Bence és a további 26 egységnyi hátrányban lévő Tenke Tamás előtt.

 

Ki ismeri fel ezt a versenyautót?

Ha valaki a megoldásra kíváncsi, a kép alatt jelölje ki a fehér színnel írt szöveget!

varrogep-versenyauto-1

Ez valójában egy varrógép-reinkarnáció.

Tovább folytatódik az F1-es autók hízókúrája

A Formula-1 tegnap elfogadott szabálymódosításaival 2021-re ismét gyarapodik az autók minimumtömege. A jelenlegi 746 kilogrammos alsó határt a hírek szerint jövőre 3 kilogrammal 749-re növelik. Ennek a beszámolók szerint azért látta szükségét az FIA, mert a jelenlegi mezőnyből négy istálló nem tudta elérni ezt a minimum értéket, így hátrányba került a többi csapathoz képest. 

A KERS 2009-es bevezetése óta hosszú távú hízókúrát teljesít az F1, aminek egyelőre nem látszik a vége. A bonyolult hibrid erőforrásokkal, a szélesebbé és hosszabbá váló karosszériákkal, a halóval és egyéb biztonsági berendezésekkel tíz év alatt közel 100 kilogrammal váltak nehezebbé az autók, és ez a folyamat a 2022-ben érkező egységesített alkatrészekkel tovább folytatódik.

f1-weight

Fotó: DPPI

 

Reagált az MNASZ a kormányrendeletre: „NEM zárt kapusan” próbálják újraindítani a bajnokságokat

A Kormány legutóbbi döntése értelmében péntektől látogathatók a szabadtéri sportrendezvények, ez pedig a hazai autósportrendezvényeket is érintheti – minderről Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke írt a Facebook-oldalán:

 

Múltidéző: Adok-kapok Schumacher és Hamilton között

Emlékeztek még? A 2010-es Kínai Nagydíjon az akkor még McLarennel versenyző Lewis Hamilton a hosszú egyenest kihasználva támadta meg a Mercedesnél vezető Michael Schumachert, amiből az alábbi adok-kapok alakult ki:

Videó: Top 10 Miller-pillanat, amellyel kiérdemelte a Ducati gyári ülését

A bolognaiak a minap jelentették be, hogy 2021-től Jack Miller ülhet fel az egyik gyári motorjukra a MotoGP-ben. Az ausztrál 2018 óta versenyzett a Ducati első számú szatellit alakulatánál, a Pramac Racingnél, az ott eltöltött két évének legjobb pillanataiból készített válogatást a MotoGP – azaz a 2016-os, Marc VDS Hondával elért asseni meglepetés-győzelme nem fért bele, de így is vannak dobogós helyezések, egy őrült pole-pozíció és persze az elmaradhatatlan taxiszolgáltatása:

 

Zseniális: az F1-esek reakciója, amikor megtudták, hogy esőben kell vezetniük a virtuális Monacóban

Azt már többször megírtuk, hogy dzsodzsemezésre hasonlított a hétvégi Virtuális Monacói Nagydíj, de már az időmérő is nem várt kihívást tartogatott a versenyzők számára, ugyanis azt esőben rendezték meg. Az alábbi videó összeválogatta, hogyan reagált erre többek között Charles Leclerc, Alexander Albon vagy épp a későbbi győztes George Russell – hát egyikük sem repesett az örömtől! 

 

Emlékeztek még az F1-es pilótára, akit önbizalomnövelő szabadságra küldtek? Mi igen!

Legújabb podcast-adásunkban 10+2 olyan F1-es pilótára emlékeztünk vissza, akikről az évek során szinte teljesen megkoptak a nagyközönség emlékei. Közéjük került be az a bizonyos illető is, akinek egészen furcsa okból kellett szabadságra mennie. Az adás vonatkozó része itt meghallgatható.

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Audi: Ez nem hiba volt, hanem tudatos szabálysértés

Mi is megírtuk, hogy az állásába került Daniel Abt „csalása” a Formula-E legutóbbi virtuális versenyén, ahol egy szimulátorost ültetett a maga helyére. A német pilóta elmondta: csak poénnak szánta a cserét, és ők maguk akarták leleplezni a trükköt egy videóban, ám erre már nem kerülhetett sor. Több versenytársa is kiakadt azon, hogy az Audi emiatt felfüggesztette pilótáját, most azonban a gyártó is kommentálta a történteket.

Szerdai közleményükben felsorolják az Abttal közösen elért sikereket, beleértve a két Formula-E-s győzelmet, ugyanakkor elmondásuk szerint nem volt más választásuk: „Kiállunk amellett, hogy toleráljuk a hibákat. A ’Race at Home Challenge’ szimulátorversenyen látott incidens azonban nem hiba, hanem egy tudatos döntés arról, hogy a szabályok ellen cselekedjen. Ez jelenti számunkra a nagy különbséget. Emiatt sajnos nem volt más választásunk, mint felfüggeszteni Daniel Abtot” – írták.

abt-dppi

Ebben a videóban Leclerc mérgesen beszél a carbonaráról

Minden évben néma háborút vívunk, amiben mindenki veszít - kezdődik az alábbi videó, amiben Charles Leclerc és Alessandro Cattelan az olasz konyha egyik klasszikus ételével kapcsolatban önt tiszta vizet a pohárba. Rezzenéstelen tekintettel sorolják fel, milyen hozzávalókat tilos (tilos!) a carbonarához adni, és azt is felsorolják, melyek azok az alapanyagok, amelyek hozzájárulnak a tökéletes recepthez. Aztán még ők sem jutnak dűlőre, amikor az ételhez leginkább illő tészta típusát kellene megnevezni.

Azt a bizonyos kaotikus spái futamot ismétli ma az F1

Ma estére egy igazán kaotikus esőfutamot ásott elő az archívumból az F1. 20:00-kor a sorozat talán legőrültebb versenye rajtol el Spában, ahol a mezőny elképesztő lemorzsolódására és egy meglepetés-győztesre számíthatunk.

Az adás szokás szerint az F1 hivatalos Facebook- és Youtube-oldalán lesz látható.

spa-1998-ism

Ricciardo fizetése a felére csökken a McLarennél

Pénzügyi szempontból egy nagyobb visszalépés előtt áll Daniel Ricciardo. Az ausztrál pilótát 2018-ban a Renault a középmezőny szintjén jelentős, sajtóinformációk alapján évi 20 millió eurós fizetéssel nyerte meg magának. Jövőre azonban a McLarenhez igazol, ahol a hírek szerint 10 millió eurót kap majd. Ezt az összeget a különböző bónuszok teszik kecsegtetőbbé: minden pontszerzésért 400 ezer eurót, futamgyőzelemért pedig 1 millió eurót kap az ausztrál. 

ricciardo-portre-1

Fotó: DPPI

Lejárt a kötelező tavaszi szünet, újranyitott a Williams gyára

A koronavírus miatt a kéthetes nyári leállást tavaszra helyezték át a Formula-1 döntéshozói, és több lépésben végül kilenc hétre hosszabbították meg. A csapatok különböző időpontokban zártak be, lassan azonban mindenkinél kezd véget érni a periódus.

A Williams közölte, hogy náluk ma ért véget a hivatalos bezárás, a személyzet korlátozott része pedig visszatérhetett dolgozni. A grove-i gyárban a megszokotthoz képest kissé eltérő mederben zajlik az élet, szigorúan figyelnek a közösségi távolságtartásra.

Verstappen és Norris csapattársak lesznek a virtuális Le Mans-i 24 óráson

Egész napos szimulátorversenyre vállalkozott a két Formula-1-es pilóta: a virtuális Le Mans-i 24 óráson indulnak, melyet a szeptember 19-20-ra elhalasztott verseny eredeti időpontjában, június 13-14-én tartanak. Az rFactor 2 alapú viadalon az LMP2-es csúcskategóriában a Team Redline Oreca 07 versenygépét Max Verstappen, Lando Norris, Atze Kerkhof és Greger Huttu négyese vezeti felváltva, utóbbiak jól ismert szimulátorosok.

A virtuális egynaposra 50 egység nevezését adták le, a szimulátoros csapatok mellett a WEC valódi istállói is indulnak, a Porsche csatasorba állítja korábbi Le Mans-nyerteseit, Andre Lotterert és Neel Janit. Három korábbi F1-es futamgyőztes is indul, Felipe Massa és Giancarlo Fisichella a Charlene monacói hercegné nevével fémjelzett ferraris csapatban, Olivier Panis a saját nevét viselő alakulatban fiával közösen.

Aki ismeri Marenello minden rezdülését: Jean Alesi a Ferrariról mesél nektek

A Formula.hu podcastjének legújabb adásában Jean Alesi vendégszerepelt, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal harminc éve kapcsolatban áll a Scuderiával. Ezt figyelembe véve nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy a csapatról faggassuk. Az adás vonatkozó része itt meghallgatható:

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Kiakadtak Abt versenyzőtársai az Audi döntésére

Az év eddigi legnagyobb autósportos botránya van kibontakozóban a Formula-E-ben versenyző Daniel Abt és csapata, az Audi körül, miután kiderült, a sorozat virtuális bajnokságában a pilóta maga helyett egy profi szimulátorversenyzőt indított. Erről tudomást szerezve a pilóta munkaadója azonnali hatállyal felfüggesztette őt, amire Abt több versenyzőtársa döbbenettel reagált.

"Végül is ez egy játék, amit komolyan kellene venni, de csak egy játékról beszélünk. Mi van azokkal a pilótákkal, akik szándékosan ütköznek, és a valóságban bevonnák a licenszüket? Szinte minden versenyemről sportszerűtlenség miatt estem ki" - idézte a Racefans az FE kétszeres bajnokát, Jean-Eric Vergne-t. 

A világszintű karantén miatt számos pilóta online közvetíti a versenyeit, de a hír hallatán többen is úgy döntöttek, ennek azonnal véget vetnek. "Sajnálom srácok, nincs több streamelés" - posztolta James Calado. "Azt hiszem én is végeztem a stremeléssel" - reagált Antonio Felix da Costa.

Az eseménysorozat jól jelzi, mennyire különbözően állnak a szimulátorozáshoz a csapatok és a pilóták. Míg előbbiek itt is a marketingértéket, az imidzset és hasonló szempontokat helyezik előtérbe, addig sok versenyző következmény nélküli szórakozásként tekint rá, ami ehhez hasonló botrányokhoz vezet.

abt-fe

Fotó: DPPI

 

Leclerc-nek nem a monacói első sikán lesz a kedvenc kanyarja

A Ferrari pilótája múlt hétvége óta elmondhatja magáról, hogy immár a való életben és a szimulátorban is balesettel "rendelkezik" az alagútból kijövet.

Ez egyébként minimum a második ilyen pálya Leclerc életében, Bakuról hasonló élményei vannak.

 

Könnyeit visszafojtva nyilatkozott az Audi felfüggesztett versenyzője: "Egy tréfa volt az egész"

Kedden késő délután kamera elé állt a Formula-E-ben kirobbant botrány főszereplője, és elárulta, miért indított valaki mást maga helyett a sorozat virtuális bajnokságában. Daniel Abt körül vasárnap alakult ki botrány, amikor kiderült, a Formula-E legutóbbi virtuális fordulóján egy profi e-sportoló versenyzett helyette. Hamar fény derült a csalásra, ami után a sorozat pénzbüntetést szabott ki rá, a csapata pedig felfüggesztette őt. Erre reagálva Abt Twitteren tett közzé egy videót, amiben elmagyarázta a történteket.

Elmondása szerint egy pillanatra sem a haszonszerzés járt a fejében, a cserét egyszerűen azért szervezték meg, hogy megtréfálják a mezőnyt és a nézőket. Előbb-utóbb saját magukat leplezték volna le, ezért sem rejtették el a beugró versenyző IP-címét. Kihangsúlyozta, a virtuális bajnokság célja adománygyűjtés az UNICEF számára, és a nézők szórakoztatása - a pilóták önkéntes alapon indulnak a versenyeken, így semmilyen pénzdíjazásban nem részesülnek. Végül beismerte meggondolatlanságát, elnézést kért többek között a hozzátartozóitól, az Auditól és a Formula-E-től is, majd könnyekkel küszködve azzal zárta, hogy most mélypontra került, de biztos benne, hogy képes lesz összeszedni magát.

A videó németül, angol felirattal itt megtekinthető:

Olvastad már?