Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 16. vasárnap

Bemutatták a jövő IndyCar-autóinak látványterveit

Az autókon a legszembetűnőbb elem a Red Bull által tervezett fejvédő, ami olyan, mintha egy Halóba oltott szélvédő lenne.

A többi kép megtekinthető az IndyCar Twitter-oldalán!

Tudtátok, mekkora káoszt okozott első bevetése során a biztonsági autó?

Egészen az 1973-as Kanadai Nagydíjig kell visszakeresnünk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mikor alkalmaztak először biztonsági autót egy Formula-1-es versenyen. A 46 évvel ezelőtti alkalommal egy citromsárga Porsche 914-es hajtott a pályára, ami a bokszkiállások és az ezzel összekavarodó sorrend miatt akkora kavarodást okozott, hogy a versenyirányítás a leintést követően órákig nyomozott a győztes kiléte után. A safety car ezt követően még hosszú ideig, egészen 1993-ig nem vált rendszeres eszközzé a biztonság növelésében.

 

Ma 13 órakor Ralihíradó a FIX TV-n

Változott a szokásos időpont: június 16-án, vasárnap 13 órakor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója a FIX TV-n, így a nézők már a múlt heti Székesfehérvár Raliról készült összeállítást is láthatják. Ezen kívül a WRC és ERC történéseivel is foglalkozik az adás, stúdióvendégként pedig Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok forgalmazója érkezik.

Szó szerint elolvadt a McLaren felfüggesztése a Kanadai Nagydíjon

Fény derült arra, pontosan mi okozta Lando Norris múlt hétvégi rejtélyes kiesését a montreali Formula-1-es futamon. A McLarenen egy hátrafelé néző kamera képén látszik a legjobban, hogy a jobb hátsó kerék túlhevült féke megolvasztotta a lengőkart, ami így nem bírt a terheléssel. Ilyenkor bánjuk, hogy az utóbbi években nem használnak hőkamerát a közvetítések során!

Így nézett ki a tavalyi pole-pozíciós kör a Paul Ricardon

 Egy hét múlva Franciaországba látogat az F1 mezőnye, ahol tavaly Lewis Hamilton 1:30.029-es kört futva szerezte meg az első rajtkockát csapattársa, Valtteri Bottas és a ferraris Sebastian Vettel előtt. Íme a referencia jövő szombatra:

Lemaradtál a Le Mans-i 24 órás rajtjáról?

Semmi probléma, alább azonnal vissza is nézheted az első másodperceket. Ha pedig ezzel végeztél, szöveges közvetítésünknek köszönhetően azt is átolvashatod, mi történt a verseny további szakaszában.

Le Mans: Felfüggesztett büntetéssel rajtol az időmérő győztese

A japán márka 7-es számú autója még a Le Mans-i viadal szerda esti időmérőjén keveredett szokatlan balesetbe (erről részletesebben itt), amit követően Mike Conwayt, a Toyota pilótáját találták hibásnak, mivel nem lassított le kellőképpen a sárga zászlós szakaszon. A brit egy három perces felfüggesztett stop & go büntetést hozott magára, ami vasárnap délutánig minden egyes etapja során ott fog lebegni a feje felett.

toyota-conway-lemans-20191

"Különösen óvatosnak kell lennem, különben a büntetés miatt körhátrányba kerülhetek. A lassú zónákban és a sárga zászlók [és ledfalak] alatt egyébként is vigyázni kell. Éjszaka különösen világosak, így visszatükröződést is okozhatnak" - magyarázta Conway, aki társaival, Jose Maria Lopezzel és Kamui Kobayashival a pole-ból várja a 24 órás összecsapást.

Leégett a csarnok, támogatást szeretne a magyar ralikrosszos

Egy zárlat következtében csütörtökön leégett egy, a Vaskó Dominik tulajdonát képező üzemcsarnok. Ezzel veszélybe került a magyar fiatal versenyeztetése, aki a közösségi médián kéri szurkolóit, támogassák a romok eltakarítását és az újjáépítést. Részletek ebben a Facebook-bejegyzésben.

vaskodominik-rx-raktar

Rendhagyó módon most hétvégén lesz az AFM Ralihíradó

Változott a szokásos időpont: június 16-án, vasárnap 13 órakor kerül adásba az Autósport és Formula Magazin Ralihíradója a FIX TV-n, így a nézők már a múlt heti Székesfehérvár Raliról készült összeállítást is láthatják. Ezen kívül a WRC és ERC történéseivel is foglalkozik az adás, stúdióvendégként pedig Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok forgalmazója érkezik.

Példaképére, Ratzenbergerre emlékezik Le Mans-ban a honfitárs

A DTM-ből ismert, Le Mans-i 24 óráson BMW gyári pilótájaként rajthoz álló Philipp Eng a 25 évvel ezelőtt, tragikus imolai Formula-1-es hétvégén elhunyt honfitárs, Roland Ratzenberger sisakfestésével versenyez.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy megemlékezhetek Roland Ratzenbergerről ezen hétvégén Le Mans-ban azzal, hogy a sisakjának dizájnját használom. Roland szerepmodell számomra: keményen küzdött pályafutása során, a Formula-1-hez vezető úton. Szomorú, hogy a világ 25 évvel ezelőtt, Imolában elveszítette őt” – posztolta a közösségi médiába Eng.

Kapcsolódási pont, hogy az osztrák Ratzenberger számos alkalommal rajthoz állt Le Mans-ban: 1993-ben társaival megnyerte a C2-es kategóriát abszolút ötödik helyezettként.

Visszatér a hazai ralimezőnybe a többszörös bajnok, megvan a korábbiaktól eltérő veszprémi versenykiírás

Örömhír a ralirajongók számára, hogy a soron következő Veszprém Ralin újra versenyautóba ül a háromszoros magyar bajnok Benik Balázs. Az aktív versenyzéstől már régen visszavonult pilóta 2015-ben és 2017-ben is rajthoz állt a veszprémi futamon és idén ugyanígy tesz, méghozzá az Eurosol Racing Team Skoda Fabia R5-ösével. Benik Balázs a duen.hu-nak beszélt minderről, az interjú erre a linkre kattintva megtekinhető!

Egyúttal megnézhetjük a Veszprém Rali versenykiírását is, ami eltér a megszokott programtól - egyetlen napra zsugorodik össze a futam. A kiírás erre a linkre kattintva megtekinthető!

benik-2017-veszprem-rali-3

fotó: DuEn

Indul a Le Mans, pályán a MotoGP mezőnye - íme a szombati program

Szombat

9:00-9:45 Le Mans, bemelegítés

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00- Le Mans-i 24 órás futam kezdete (Eurosport 1, végig, mind a 24 óra élőben)

02519002_660

fotó: dppi

A Toyota és az Aston Martin bejelentkezett a WEC 2020/21-es szezonjára

A 2019-es Le Mans-i 24 órás hetének péntekén a Hosszútávú Világbajnokság, a WEC bejelentette, hogy a 2020/21-es szezontól az LMP1-es csúcskategóriát új géposztály váltja fel, amelyben a prototípusok mellett utcai hiperautók versenyre specializált verziói is részt vehetnek.

Két gyártó azonnal jelezte részvételi szándékát, és versenygépeiket is bemutatták. Az LMP1-et jelenleg egyedüli gyári formációként uraló Toyota a GR Super Sport alapjaira fejleszt egy hibrid prototípust, amely jelenleg tervezési fázisában tart.

A jelenleg GT osztályban érdekelt Aston Martin szintén a rajtrácson lesz hiperautójával egy év múlva: a brit márka utcai szörnyetege, az Adrian Newey által tervezett Valkyrie átalakított verziójával áll rajthoz. Andy Palmer, az Aston Martin elnöke 6,5 literes, V12-es szívómotort ígért.

Giovinazzi tavaly nem is versenyzett, mégis Bandini-trófeát kap érte

Ez már megint az évnek az a szakasza, amikor az olaszországi Brisighellában átadják egy F1-es személyiségnek a versenybalesetben elhunyt korábbi Ferrari-pilótáról, Lorenzo Bandiniről elnevezett díjat. Az 1992 óta létező trófea különlegessége, hogy élete során mindenki csak egyszer kaphatja meg, és általában az F1 versenyzőinek ítélik oda, noha párszor tettek kivételt, és ebben az évtizedben átvehette azt már a Mercedes, a Ferrari, valamint Piero Ferrari is.

A nyár elején átadott Bandini-díj mindig az előző évben mutatott kimagasló teljesítményt jutalmazza, ez pedig igen furcsa helyzetet teremt ezúttal, hiszen az idei kiválasztott, az Alfa Romeónál versenyző Antonio Giovinazzi tavaly tesztpilótaként töltötte az évét: párszor beülhetett a Ferrariba, valamint hat F1-es hétvégén a Sauberbe is, egyetlen 2018-as versenye csak a Le Mans-i 24 órás volt. A kiválasztása mögött állhat a választás nehézsége is, hiszen a mezőny sikeresebb figurái közül már mindenki megkapta korábban a Bandini-díjat (Vettel például 2009-ben, Hamilton 2010-ben), egyúttal pedig annak elismerése is lehet ez Giovinazzi felé, hogy visszahozta az állandó olasz jelenlétet az F1-es mezőnybe, 2011 óta ugyanis ő az ország első pilótája. Olaszként legutóbb Jarno Trulli vehette át ezt az elismerést, még 2000-ben. 

giovinazzi

Ennél a képnél jobban semmi más nem mondja el, mennyit változott 7 év alatt az F1

2012-ben, amikor a Formula-1-es szezon példátlan változatossággal az első hét futamon hét különböző győztest hozott, magazinunkban jól mutatott az alábbi kép. 2019-re is elkészítettünk egy hasonlót, de mondjuk úgy, hogy ez azért nem ütne annyira...

 64319749_462063497701088_1980592347137703936_n

Egy WRC még a körforgalomban is elsőbbséget élvez

Jari-Matti Latvala tartott a Toyota Yaris WRC-vel egyik gyorsasági szakaszról a másikra a közúton, a körforgalomban pedig az egyik autós elengedte - ilyenkor elég nagy szenzáció tud lenni, ahogy megjelenik a versenyautó egy hétköznapi helyszínen...

 

Hakkinen megkezdte a tesztelést a visszatérésre

Az 50 éves finn hosszú idő után augusztusban a suzukai 10 órás sportautóversenyre visszaül a volán mögé, ezekben a napokban pedig nemcsak a hétvégi Kanadai Nagydíj balhéjának elemzésére van ideje, hanem a száguldásra is, mint azt alábbi bejelentkezésében, megunhatatlan hangszínével közli.

„Jó reggelt ismét Spanyolországból. Ez a teszt második napja a fantasztikus aragóniai pályán. A vonalvezetés változott kicsit tegnap óta, így azt hiszem, ma elérjük a maximális sebességet a McLaren 720S GT3-mal. A maximális sebesség nagyjából 305 km/órát jelent, szóval már nagyon várom.”

A W Series egy újabb pilótája kapott F1-es állást, de kicsit máshogy

Az idén útjára indult női F3-as sorozat és annak legjobb pilótái is gyors ismertségre és elismertségre tettek szert. A bajnokságot vezető Jamie Chadwick máris állást kapott a Williamsnél, hamarosan pedig újabb együttműködés kezdődik a sorozat egyik pilótája és egy F1-es csapat között, ennek azonban érdekes módon nincs köze a W Series elindulásához.

Az amerikai Sabre Cook hamarosan a Renault kötelékében fog dolgozni, mint azt Instagramján bejelentette, azonban nem versenyzői minőségében számít rá a csapat. A 25 éves pilótahölgy legalább olyan jól átlátja az autósport mérnöki oldalát, mint amennyire jól vezet: a coloradói egyemen gépészmérnöknek tanul, tavaly pedig őt választották az Infiniti Mérnöki Akadémia legjobbjának az Egyesült Államokban - ez a világszintű program a legígéretesebb jövőbeli mérnököket keresi az autóipar számára. Cook jutalma egy egyéves munkalehetőség lett, amelyből 6 hónapot az Infinitinél, a másik hatot pedig a Renault F1-es csapatánál tölti - ez utóbbit júliusban kezdi.

Cook a W Series eddigi három futamán még kevés feltűnést okozott, Zolderben Keszthelyi Viviennel ütközött, legutóbb Misanóban viszont egy 8. hellyel megszerezte első pontjait. Weboldalunkon már 2015-ben bemutattuk őt, akkor még Max Verstappen barátnőjeként. Már akkoriban is azt mondta, hogy versenyzőként az IndyCar a karriercélja, alternatívaként pedig az F1-ben inkább mérnökként szeretne elhelyezkedni. Jelenleg pedig még mindkét vasat a tűzben tartja.

 

d48779b14992778a5989bdfd5640453d

62049649_2463409870365553_4606629128228044800_n

Oláh Gyárfás a Formula-E Budapestre migrálásáról beszélt az M1-en

Ebbe a riportba még azoknak az autósportrajongóknak is érdemes belekukkantani, akik szisztematikusan kerülik a közmédiát, hiszen a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke beszél az elektromos sorozat tervezett magyar futamáról, és ad is egy gyors ismertetőt a Formula-E-ről - bár lelki szemeink előtt látjuk, hogy a sportban járatlan, másféle hívószavakra ugró nézők a „FanBoost” és az „attack mode” kifejezéseket valószínűleg annyira értik, mint egy csirkejelmezbe öltözött ember kotkodácsolását.

Zárásként csak azt szeretnénk kérni, hogy a műsorban elhangzó „Formula-E Magyar Nagydíj” és „elektromos kocsik Forma-1-e” kifejezések használatát lehetőleg kerüljétek, mert az első helytelen, a második meg elég degradáló megfogalmazás.

Félelmetes jelenet: száguldott a versenyautó a lezárt a pályán, egyszer csak megérkezett szemből egy utcai

A szlovén Rok Turk osztotta meg az alábbi videót: a raliversenyző egy futam shakedownján haladt éles versenytempóban, amikor a(z elvileg) lezárt szakaszon szembetalálta magát egy utcai autóval. Hogy ez hogy történhetett meg, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy félelmetes jelenet...

 

Neked melyik Gasly-sisak jön be legjobban?

Lapozható Twitter-posztba tett fel négy variációt a Red Bull F1-es pilótája.

 

Olvastad már?