Steward
Admin

Michael Schumacher felesége, Corinna hosszú idő után először beszélt a nyilvánosság előtt férje egészségi állapotáról. Mindenkit biztosított, hogy a hétszeres bajnok a legjobb kezekben van.

A finn világbajnok és a West Coast Choppers közösen jelentették be az USA Nagydíj előtt, hogy Kimi Raikkönen saját ruhakollekcióval rukkol elő. Jesse James a Mercedestől kapta meg a pilóta számát.

A Haasszal korábban szakító balhés szponzor egy olyan posztot tett közzé a közösségi médiában, amely a McLarennel kötött megállapodást sejtet. Zak Brown szerint még csak nem is beszéltek, és nem is fognak.

A brit világbajnok reagált az őt ért kritikákra, amelyek ellentmondásos viselkedését célozták. Az öko szemlélete mellett kitart, az elektromos formulaautós széria viszont nem érdekli.

A Ferrari fiatal F1-es pilótája szerint ő azért teljesen nem lesz vegán, de érdekli ez az irány, Lewis Hamilton pedig jó példa rá - őt viszont egyelőre a maximális fizikai állapot foglalkoztatja.

A Red Bullnál versenyez, de még mindig a szüleivel lakik Alexander Albon. Bevallása szerint ő is szívesen élne nagyvilági életet, csakhogy egyelőre nem keres ehhez elég jól.

Különleges versenyzői parádéval készülnek a Mexikói Nagydíj szervezői az F1-es mezőny számára: nem a sima kamionplatón való körbevezetésre kell készülnie a 20 pilótának, hanem igazi járműkülönlegességeken fuvarozzák őket egyenként.

A 2000-es év végén egyre szorult a hurok a Minardi körül, amely nem rendelkezett motorral az új szezonra – emiatt az sem volt biztos, hogy a 19 éves Fernando Alonsónak lesz-e csapata a következő idényben.

2012. november 18-án rendeztek először F1-es futamot Austinban, ahol Lewis Hamilton hatalmas szívességet tett Fernando Alonsónak Felipe Massa kényszerű büntetése után.

Button leigazolását öt éve jelentette be a McLaren, aki megannyi emlékezetes pillanat és csodás győzelem után lehet, a 2014-es szezon végén kénytelen lesz búcsút inteni Wokingnak.

Montoya a McLarenhez szerződik, Mosley és Ecclestone berág a Ferrarira, Bottas reménykedik, Irvine köszönetet mond, Valentino Rossi válaszút előtt - az elmúlt húsz év F1-es hírei november 17-én.

Charles Leclerc a 14. helyről vág neki a Brazil Nagydíjnak, így neki könnyebb dolga lesz, mint a virtuális énjének, akivel az utolsó helyről próbálnak előretörni. De vajon mit sikerül ebből kihozni?

A tabellát vezető Daniel_Hun idei hetedik győzelmét hozta az F1 Hungary Liga Orosz Nagydíja, ahol a bajnoki címvédő Achia második, míg Szijjgames harmadik lett.

Kiválogatták az F1 Esports széria utolsó három futamának öt legjobb pillanatát, ezek közül kettő is a magyar szimulátoroshoz, Bereznay Dánielhez köthető.

Újabb három futammal folytatódott az F1 Esports széria, melyek közül az Alfa Romeo magyar pilótája kettőt is behúzott Spában és Monzában. A bajnokságot továbbra is a Ferrari újonca vezeti.


Olvastad már?