DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen „lehetne egy kicsit kegyesebb” – Rosberg

Nem megfelelő Max Verstappen hozzáállása, Lewis Hamilton pedig nagy durranással fog visszatérni – így vélekedik Nico Rosberg a dzsiddai futamot követően.

Az időmérő második szakaszában bekövetkező technikai problémája miatt csupán a középmezőnyből kezdhette meg a Szaúd-arábiai Nagydíjat Max Verstappen, a hollandnak viszont mindössze a versenytáv nagyjából felére volt szüksége ahhoz, hogy rögtön csapattársa, a végül győzelmet arató Sergio Perez mögött találja magát. Az erős teljesítmény ellenére nem lehettek végig nyugodtak a Red Bull garázsában, mivel a kétszeres világbajnok egy furcsa hangra panaszkodott autójában, amely végül nem volt hatással Verstappen eredményére.

A Red Bull újabb domináns hétvégéje után, amelyet Bahreinhez hasonlóan szintén az első két pozíció elfoglalásával zártak, elégedettek lehettek az osztrák istállónál. A holland azonban frusztráltan értékelt a futam leintését követő sajtótájékoztatón: „Természetesen az egész csapat örül, én viszont személy szerint nem vagyok boldog. Nem azért vagyok itt, hogy második legyek.”

2016 világbajnoka, Nico Rosberg nemtetszését fejezte ki a Sky Sports kamerái előtt Verstappen ezen nyilatkozatát illetően: „Nem jó ezt látni. Úgy tudjuk, hogy tegnap nagyon hamar elhagyta a pályát, és a csapatmegbeszélésen sem vett részt. Ez szerintem egyáltalán nem helyes hozzáállás a szezon ezen korai szakaszában. A csapat nagyszerű munkát végzett az autóval, keményen dolgoznak, úgyhogy lehetne egy kicsit kegyesebb.”



Lewis Hamilton hétvégéje sem zajlott úgy, ahogy azt a hétszeres világbajnok szerette volna. A brit pilóta az időmérőn elért nyolcadik helye után azt nyilatkozta, hogy nem képes eggyé válni a Mercedes idei versenygépével, a futamot követően pedig a nem megfelelő beállításnak tudta be azt, hogy mindössze az ötödik helyen zárta a versenyt csapattársa mögött. Rosberg szerint meg is látszott Hamiltonon az, hogy George Russell magabiztosan jobb teljesítményt nyújtott nála a szaúdi hétvégén.

„Neki ilyen a ’megvert a csapattársam’ arca” – mondta a német a Sky Sportsnak a Mercedes-pilóta futam utáni reakciójáról. „George a jövő világbajnoka, Lewisnak nehezére esik előtte maradnia. Tavaly is láttuk, milyen nagyszerű szezont teljesített George, és idén is megtartotta ezt a jó formáját. Hatalmas kihívás lesz ez, de ne felejtsük el, hogy Lewis a valaha volt legjobb, úgyhogy ha valaki meg tudja verni George-ot, az ő.”

„Ez Lewis egyik gyengesége. Néha mentálisan belemegy ebbe a lejtmenetbe és elveszti a lendületét. Viszont mindig egy nagy durranással tér vissza, úgyhogy kedves George, ne kényelmesedj el!” – figyelmeztette a fiatalabbik britet Rosberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: