DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Ez volt a 70. Évfordulós Nagydíj második edzése

Menetrend szerint pénteken délután megkezdődik a különleges elnevezésú F1-es versenyhétvége második szabadedzése. Kövesd velünk élő szöveges közvetítésünkkel!

Ismételten köszöntjük olvasóinkat! Az idei második silverstone-i F1-es nagydíj második szabadedzéséhez érkeztünk. Az előző gyakorláson a pályán fölényes előnyt élvező Mercedes volt a leggyorsabb Valtteri Bottasszal az élen, aki 1:26,166-os idővel nyitotta a hétvégét. Ez egyelőre messze van Lewis Hamilton múlt heti pole-pozíciós idejétől, ami 1:24,303 volt.

Ma számos autó új erőforrásegységeket kapott, többek között Verstappen és Albon is az érintettek között. Részletek itt.

Ami a gumikat illeti, a Pirelli az előző hétvégéhez képest egy lépéssel elmozdult a lágyak irányába, így a mezőny most a C2-C3-C4-es keverékeket használhatja. A múltkori defektekre reagálva azonban minden korábbinál magasabb guminyomást írtak elő a csapatok számára. Ezeket figyelembe véve lesz mit megoldania a mérnököknek, ugyanis az első gyakorláson a többség súlyos hólyagosodással küzdött.

Közben már el is múlt 16:00, így szabad a pálya, kezdődhet a 90 perces gyakorlás.

Mivel jelenleg még senki sincs kint a pályán, nézzük az időjárást. A pálya hőmérséklete az utóbbi néhány órában 10 fokot emelkedett.

Kevin Magnussen alig teljesített öt kört, máris a túl meleg hátsó gumikkal küzd. A dán a közepes (C3-as) szettet használta éppen. Mi lesz itt versenytávon?

Beállt a világ rendje: jelenleg Lewis Hamilton vezet, Valtteri Bottas a második, Max Verstappen a harmadik. A két Mercedes között azonban csak 6 ezredmásodperc a különbség, és Bottas eggyel keményebb keverékeken teljesítette az 1:25,917-es körét.

30 perc elteltével mindenki rendelkezik mért idővel. A legszorgalmasabb Kevin Magnussen és Kimi Raikkönen 8-8 teljesített körrel.

Bottas odapakolt egy lágygumis körrel: 1:25,782-vel átvette a vezetést.

Nézzük 45 perc elteltével az állást:

70felidofp

Parádés kép a Mercedes háza tájáról. Toto Wolff, James Allison és a csapat egyik női tagja rollerezik valahol a pálya egyik bekötőútján. Vajon Susie Wolff mit szól hozzá, hogy a férje egy hölgyet szállított magával?

Ee01Uc_XkAMYUPd

Verstappen számára ennyi volt a mai gyakorlás, már sisak nélkül, a dereka köré kötött overallban beszélgetett a mérnökeivel. 9 kört teljesített ma délután, és jelenleg a negyedik helyen áll 1:26,437-es idővel

Továbbra is gyakoriak a pályaelhagyások, Magnussen is porozott egy nagyot.

Hét perccel a vége előtt Vettel autója megadta magát. A 9-es kanyarban hosszú folyadékcsíkot húzott maga után a pályára. Vélhetően motorprobléma.

Rövid virtuális biztonsági autós is volt, de már szabad a pálya. Öt perc van hátra az edzésből.

A Ferrarik besokalltak volna így a végére? Most Antonio Giovinazzi parkolt le az Alfa Romeóval a pálya szélén. Mivel másfél perc maradt a végéig, így piros zászlóval leintették az edzést.

Ahogy az várható volt, a Mercedesek az élen zárták a gyakorlást. Mögöttük kisebb meglepetésre Daniel Ricciardo lett a harmadik. Hamarosan érkezünk az összefoglalóval!

Az összefoglaló el is készült, itt olvasható. Köszönjük a figyelmet, holnap érkezünk a harmadik szabadedzés közvetítésével!