DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

A Mercedes Heidfeldet akarta Hamilton helyett

Michael Schumacher második visszavonulását követően a Mercedes vezetősége egy tapasztalt pilótára vágyott, először szóba sem jött az, hogy Lewis Hamilton ül a német helyére. Aztán jött Niki Lauda.

Életünk jelenlegi körülményei múltbeli véletlenek sorozatából eredeztethetőek, ezt az alábbi történet is tökéletesen példázza. Lewis Hamilton 2013 óta a Mercedes pilótája, ez idő alatt öt világbajnoki címet szerzett, és számos F1-es rekordot megdöntött. 2012-ben azonban egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a német márka őt fogja leigazolni.

 heidfeld-hamilton-2011



A csapat egykori vezérigazgatójának új könyvéből kiderül, Michael Schumacher második visszavonulását követően az istálló felső vezetői egy veterán pilótával akarták pótolni a hétszeres világbajnokot. Nick Fry az akkori egyszeres világbajnokot, ám csapatával elégedetlenkedő Lewis Hamiltont szerette volna átcsábítani a Mercedeshez, ám a fejeseknek egészen más elképzeléseik voltak.

„Kezdetben nem tudtam meggyőzni a Mercedest Lewis megszerzéséről. Nem egyszer küldtek minket el azzal, hogy álljunk elő valami más ötlettel. Valami oknál fogva azt mondták, hogy olyan pilótákat keressünk, mint Nick Heidfeld, aki borzasztóan akarta az ülést. Rendszeresen fotókat küldött saját magáról, a családjáról és a kutyájáról abban a reményben, hogy felkelti az érdeklődésem” – áll Fry ’Survive. Drive. Win.’ című könyvében.

Fry elmondása szerint Paul di Resta is szóba jött a csapatnál, valamint Jacques Villeneuve is felajánlotta szolgálatait. Végül Niki Lauda érkezése volt az, ami megváltoztatta a történet irányát. Első munkanapján azt mondta Fry-nak, hogy „menj, szerezd meg, én majd bocsánatot kérek a Mercedestől.” A többi pedig már történelem.

Nick Fry könyve eredeti nyelven október harmadikán kerül a boltok polcaira.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: