F1 hírek
Hamilton: Örülök, hogy vége a szezonnak
A Mercedes az első szabadedzésen 2018-ra tesztelt, majd a másodikon Lewis Hamiltonnal pályacsúcsot döntött. Valtteri Bottas messze elmaradt csapattársától, főleg a kanyargós utolsó szektorban.
részletekVettel: Fejben már 2018-ban járunk
Sebastian Vettel első és második helyen végzett a szezonzáró gyakorlásain. Mivel ezeknek az edzéseknek nincs nagy tétje, így a Ferrari már a jövő szezonra koncentrál - árulta el a német.
részletekVerstappen felemás pénteket zárt
A Red Bull holland pilótája jól tudja, hogy a 2017-es F1-es szezon utolsó hétvégéjén is a Mercedes a favorit, de bízik benne, hogy az első két edzés tapasztalatai hozzásegítik ahhoz, hogy megnehezítse az Ezüstnyilak dolgát.
részletekA sztártervező, aki elutasította a Mercedest
Adrian Newey, a többszörös világbajnok Red Bull tervezője elárulta, pár éve a Mercedes és a Ferrari is állásajánlattal kereste fel őt, ám épp depresszív időket átélve mindkettőre nemet mondott.
részletekRicciardo igazából csak nyújtóztatta az ujját
A Red Bull versenyzője az előtte haladó Grosjeannak mutogatott a második szabadedzésen: a pillanat hevében törtek elő az indulatok, magyarázta a bizonyítványt utólag.
részletekHétvégén felfedhetik az F1 új logóját
A Liberty Media mindenáron szemléltetni akarja, hogy hatalomváltás történt az F1-ben, amire az egyik legnyilvánvalóbb mód egy új logó. Úgy hírlik, ennek felfedése már a szezonzáró során megtörténhet.
részletekHamilton átvette az irányítást Abu Dhabiban
Az első szabadedzés Vettelé volt, a másodikon a Ferrarinak azonban be kellett érnie a második hellyel másfél tizedmásodperc hátrányban: Lewis Hamilton futotta a pénteki nap leggyorsabb idejét.
részletekHorner: Őrület, mennyi a szigorítás
A Red Bull csapatfőnöke nem enged a negyvennyolcból, a Brazil Nagydíj után ismét megtámadta az FIA ötletét, mely szerint jövőre már csak három motort használhatnának fel a csapatok büntetlenül.
részletekVerstappen a MotoGP-vel szemez
Nem túlzás azt állítani, hogy a csekélynél is csekélyebb az átmenet az F1 és a motoros királykategória között, ám a Red Bull holland pilótája szeretné megtörni a negatív hagyományt.
részletekVettel kezdett az élen a szezonzárón
Sebastian Vettel autózta a legjobb időt az Abu Dhabi Nagydíj kora délutáni első szabadedzésén, mögötte Lewis Hamiltonnal és Max Verstappennel.
részletekEgyre többen hisznek Verstappen győzelmében
Most, hogy ilyen gyorsasággal közeledik az évadzáró, fél szemmel a szakértők már 2018-ra figyelnek. A jelek szerint Max Verstappennek és a McLarennek a végső győzelemre is esélye lesz.
részletekVandoorne: Alonso nem annyira kibírhatatlan
Azok közül, akik együtt dolgoztak Fernando Alonsóval az elmúlt másfél évtized során az F1-ben, néhányan arra panaszkodtak, milyen nehéz személyisége van a spanyolnak, ám mclarenes csapattársa megcáfolta ezt az állítást.
részletek