DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. szeptember 23. szombat

F1 hírek

Hamilton Verstappennek is szánt pár jó szót

A Mercedes pilótája Vettel dicsérete mellett a fiatal hollandról is elismerőn beszélt: megérti, miért Max Verstappent választják sorra a nap versenyzőjének, és reméli, hogy még a bajnokságba is beleszólhat.

részletek

Ezért nem volt Hamilton-Vettel csata Kínában

A Ferrari F1-es pilótájának futam végi tempóját látva akár másként is alakulhattak volna az események, ha a német a tervek szerint tudja lefutni versenyét korai bokszkiállása után.

részletek

Lauda: Neki köszönhető a Ferrari formája

Végre működik az olasz vezetés a Ferrarinál, gondolhatnánk – a háromszoros F1-es bajnok azonban rámutatott, a műszaki részleget tulajdonképpen egy svájci vezeti, és ez a feltámadás kulcsa.

részletek

Ricciardo szándékosan ért össze Vettellel

„Kicsit unatkoztam, úgyhogy azt gondoltam, csapjuk össze a kerekeket” – beszélt Daniel Ricciardo Sebastian Vettellel való kínai csatája leglátványosabb, gumifüstös momentumáról.

részletek

Hamilton bárkinél jobban tiszteli Vettelt

Lewis Hamilton már most azt érzi, hogy egyedül Sebastian Vettel ellen kell majd megvívnia az idei bajnoki hadjáratot, egyúttal pedig reméli, hogy a tavalyi évvel ellentétben ezúttal nem a műszaki hibák száma fog dönteni.

részletek

Újra: Tippeld meg a pole-időt és nyerj!

A szezonnyitót megelőző tippjátékunk nagy sikerére való tekintettel itt a második felvonás: saccold meg, milyen köridővel szerzik meg a hétvégi Bahreini Nagydíj pole-pozícióját, és könyvet, valamint magazin-előfizetést nyerhetsz!

részletek

Öt dolog, amit a Kínai Nagydíjból tanultunk

Az F1 sokkal szebb arcát mutatta felénk Sanghajban, mint a szezonnyitón Ausztráliában, az izgalmas futam után pedig van néhány dolog, mellyel okosabbak lettünk.

részletek

A Ferrari választ követel Raikkönen formájára

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne sürgeti a Scuderia főnökét, Maurizio Arrivabenét, hogy üljenek le Kimi Raikkönennel és beszéljenek a finn csalódást keltő formájáról. Raikkönen napjai meg vannak számlálva?

részletek

Ferrari: Végre harcban a Mercedesszel

A maranellói alakulat csapatfőnöke optimista a csapata évkezdésével kapcsolatban, hiszen úgy tűnik, hogy a Ferrari lehet idén a Mercedes elsőszámú kihívója a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

részletek

Honda: Nem tudjuk, mikor lesz nagyobb javulás

Yusuke Hasegawa nem tudja pontosan megmondani, mikor fognak elérni jelentős teljesítményjavulást a McLaren erőforrásán. A Honda főnöke szerint már a mostani hétvégére is fejlődtek valamelyest.

részletek

Mi számít szabályos rajtbeállásnak?

Korábbi csapatfőnöke tanácstalanul áll Vettel esete előtt – szerinte világosan ki kellene mondani, hogyan kell felállni a rajtrácsra. Fél éve történt már egy hasonló eset.

részletek

Kvjat hidraulikai gondja ellenére elégedett

Danyiil Kvjat remek rajthelyről várhatta a piros lámpák kialvását, az autó versenytempójával elégedett lehet, de a gumikezeléssel és a technikai hibával nem. A Toro Rosso azonban Sainz révén így is értékes pontokat szerzett.

részletek