DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Hamilton: A bőrszínem volt a legfőbb akadály

Lewis Hamilton évek óta küzd a faji sokszínűség eléréséért a Formula-1-ben, hiszen fiatalon megtapasztalta, milyen nehézségekkel kell az alulreprezentált csoportokból érkezőknek megküzdeniük.

Lewis Hamilton korábban többször nyilvánosan állást foglalt a motorsport azon problémájával kapcsolatban, miszerint a színes bőrű és női versenyzőknek nem biztosítanak megfelelő lehetőségeket a Formula-1-be vezető út során. A sport sokszínűségéért küzdő Hamilton 2020-ban a Black Lives Matter mozgalom egyik vezető alakja lett, a kezdeményezéshez az egész mezőny csatlakozott közös térdeléssel és egyenpólók viselésével a futamok előtt. A hétszeres brit világbajnok ugyanebben az évben létrehozta a Hamilton Bizottságot, melynek célja a kisebbségek megsegítése az F1 munkaerőpiacán. A BBC One We Are England című dokumentumsorozatában beszélt részletesebben a témáról.

„A legnagyobb nehézséget a faji különbség jelentette számomra karrierem során, hiszen én voltam az egyetlen színesbőrű a paddockban édesapámon kívül. Vezető szervezetektől és vállalatoktól kezdve egészen az alsóbb szintekig felfedezhető a sokszínűség hiánya. Nagyon kevés a barnabőrű vezetőség, ezért állítottam fel ezt a bizottságot, hogy kiderítsem, milyen akadályokkal néznek szembe ezek a közösségek a sportba vezető útjuk során” – nyilatkozta a Mercedes versenyzője.



Hamilton bizottságának adatai alapján pár éve kevesebb, mint egy százalék volt a színesbőrűek foglalkoztatottsága a Formula-1-es paddockon belül. Ezen arányon igyekezett javítani a Mercedes csapata Accelerate 25 nevű programjával, amelynek eredményeképp a csapatba 2021-ben érkező újoncok 38 százaléka alulreprezentált csoportokból érkezett.

„A sportunk legfőbb problémája, hogy nagyon drága. De szerencsére manapság sok vállalat törekszik a befogadás és a sokszínűség javítására, sok cég igyekszik a helyes üzenettel való asszociációt elérni. Nem csak az számít, mit csinálsz a pályán, hanem hogy hogyan mutatod meg magad. Hogyan viselkedsz, amikor veszítesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: