DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

„Luxuséttermek helyett állatmenhelyre járjanak a jómódúak”

„Azt szeretném kérni minden tagunktól, támogatónktól és jó érzésű, állatszerető magyar embertől, hogy tekintettel az előttünk álló pokolian nehéz télre, fogadjon örökbe egy mentett állatot!”

Ezzel a felhívással fordult a nyilvánossághoz Rádi Károly sarudi üzletember, repülőgéppilóta és állatvédő aktivista, a Motorokkal az Állatokért Mozgalom alapító vezetője, aki szerint sokan sajnos még mindig nem érzékelik, hogy milyen katasztrofális időszak következik az állatmenhelyek, az állatmentők és a gazdátlan állatok számára Magyarországon. 

Radi3



A többek között Tisza-tavi idegenforgalmi, hajós és repülőgépes vállalkozást üzemeltető Rádi úgy fogalmazott: „Miközben sokan, és sajnos a média egy része is azzal van elfoglalva, hogy melyik luxusétterem zár be ideiglenesen, ahová a jövőben nem tudnak majd elmenni 40-50 ezer forintért ebédelni, vacsorázni, sokan bele sem gondolnak abba, hogy jelenleg minden jómódú embernek inkább azt kellene elhatároznia: ezentúl fine dining luxus helyett egy főzeléket, pizzát, burgert vagy éppen lángost ebédeljen, és ennek, valamint a luxusétterem árának különbözetével akár egy-egy mentett állat többheti ellátását támogassa.”

Rádi Károly szerint érzéketlen cinizmus ebben a helyzetben azokat a luxus tevékenységeket síratni, amelyek nélkül egyébként nagyszerűen lehet élni, miközben nem tudomást venni például a menhelyek és civil állatmentők emberfeletti küzdelméről.

Radi1

Rádi Károly szerint a hazai motoros társadalom eddig is példamutatóan vette ki a részét a szegények, az elesettek, beteg és a rászoruló állatok támogatásából, de szerinte most ezt még tudatosabban és rendszeresebben kell megtenni. Rádi példaként említette: legutóbb a Kápolnai Macskaárvaháznál járt, ahová egy luxuétterembeli egyszemélyes ebéd árának összegében vitt állateledelt. Kiderült: ez mintegy tíz mentett macska egy heti étkezését fedezi, így nyilvánvaló, hogy minden jóérzésű ember luxusétterem helyett inkább ilyen és ehhez hasonló célra fordítja a pénzt ebben a helyzetben.

Rádi Károly elmondta: nem kíván tanácsot adni, javaslatot tenni, hogy melyik állatvédő szervezetet támogassák a követőik. Úgy fogalmazott: lehet ez kis vagy nagy állatvédő civil szervezet, vagy akár egy rendszeresen állatokat mentő civil, de akár egy kóbor állatokat rendszeresen etető nyugdíjas néni vagy bácsi is. „A lényeg az, hogy olyannak segítsünk, akiről tudjuk: bizonyosan a célra fordítja adományunkat. Ha így teszünk garantáltan jobb érzés lesz, mint egy luxus étteremben elköltött ebéd” – fogalmazott az állatvédő-üzletember.

radi2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: