DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Letöltendőt kapott a korábbi csapatfőnök

Négy hónap börtönbüntetésre ítélték a Force India-alapító Vijay Mallyát, aki ellen számos bírósági ügy van folyamatban hazájában. Egy per során nem jelent meg, ennek kapcsán született most az ítélet.

Az indiai milliárdos, Vijay Mallya ellen hosszú évek óta perek sokasági zajlik hazájában, Indiában. Mallya 2016 óta az Egyesült Királyságban tartózkodik, amely a mai napig nem adta ki India igazságszolgáltatásának, annak ellenére, hogy a két ország közt kiadatási egyezmény van érvényben.



A perek egyike 2017-ben zajlott, mely során bűnösnek ítélték Mallyát, aki tartozásai kiegyenlítése helyett 40 millió dollárt utalt át gyerekeinek. Mivel az említett per tárgyalásán Mallya nem jelent meg, az indiai törvények alapján most négy hónap börtönbüntetésre ítélték, valamint 2000 rúpia bírságot is be kell fizetnie – írja az Indian Times és más lapok. A bíróság elrendelte a 40 millió dollár, plusz évi nyolc százalék kamat letétbe helyezését is, amit négy héten belül teljesíteni kell.

Az indiai milliárdos 2007-től egészen 2018 nyaráig volt a Force India társtulajdonosa és csapatfőnöke, igaz, az utolsó években már nem hagyta el Nagy-Britanniát. A csődbe ment istállót az említett évben vásárolta meg az új tulajdonosi kör Lawrence Stroll vezetésével, az alakulat a Racing Point nevet vette fel, majd az Aston Martin partnerévé vált.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: