DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Így látják a pilóták a tüntetők tettét

Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Sergio Perez és Sebastian Vettel is érti, hogy miért történt az, ami - egyedül a módszerrel nem értenek egyet, mert a tüntetők magukat és a versenyzőket is veszélybe sodorták ezzel.

Amint arról már beszámoltunk, hét tüntetőt is letartóztattak, miután berohantak a pályára a Brit Nagydíj rajtjánál - a hatóságok már készültek az eseményre, mert korábban is tudtak erről a szándékról, de megakadályozni végül így sem tudták. Katasztrófa szerencsére nem történt, ugyan az aszfalton ültek az emberek az első körben, de a nagy rajtbaleset miatt sikerült elkerülni a bajt - az érintetteket letartóztatták, de a versenyzők véleménye csak odáig volt egyöntetű, hogy nem szabadott volna veszélybe sodorniuk senkit akkor sem, ha a környezetszennyezés ellen és a bolygó jövője érdekében tüntettek.

"Szeretem, hogy az emberek a bolygóért harcolnak, több ilyen emberre lenne szükségünk" - mondta a futam utáni sajtótájékoztatón (amelyen a Formula.hu is részt vett) Lewis Hamilton, akinek szavait a Mercedes egy közleményben magyarázta meg azzal, hogy a pilóta a tüntetéshez való joggal és annak kiváltó okával egyetért, a választott módszerrel viszont biztonsági okokból természetesen nem.

-00122025_215



"Az embereknek nyilván joguk van kifejteni a véleményüket, de egyszerűen nem hiszem, hogy bemenni egy F1-es pályára a legjobb módja ennek, mert ezzel saját magukat és a pilótákat is veszélybe sodorják. Támogatom az okukat, szerintem a Formula-1 jó munkát is végez és lépéseket tesz ebbe az irányba, a sportág és az FIA is efelé halad, viszont ez a módszer nem megfelelő, mert életveszélyben volt mindenki" - tette hozzá a Hamilton mellett ülő Carlos Sainz.

"A Formula-1-nek nyilvánvalóan többet kell tennie, tovább kell haladnia ezen az úton és jó látni, hogy emberek küzdenek az igazukért, de nyilván jobb lenne, ha eközben sem magukat, sem másokat nem sodornának veszélybe. Az viszont biztos, hogy az F1 tehetne többet is és jobb példát kell mutatnunk" - vélekedett a kérdésről Sergio Perez.

"Láttam az esetet... szerintem volt is erről beszélgetés... Mindenkinek joga van elmondani a véleményét, szerintem ezek az emberek nem frusztrációból, hanem kétségbeesésből cselekedtek. Én szimpatizálok a félelmeikkel és szerintem mindenki, aki érti a probléma nagyságát, az megértheti ezeket a félelmeket. Másrészt viszont ott vannak a sportbírók, akik pont ezt akarják megakadályozni és az emberek így veszélybe sodorták azokat, akik a versenyhétvégén dolgoztak, versenyzőket is, sportbírókat is. Szóval ennek két oldala van. Szerintem az üzenet elég világos volt és ahogy mondtam, teljességgel együttérzek velük" - tette hozzá a Formula.hu jelenlétében Sebastian Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: