DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Sainz duplázott, Kvjat szemüveget tört a focimeccsen

Jótékonysági futballmeccsen vett részt kedden az F1-es versenyzők egy része Monacóban: a Ferrari spanyolja remekelt, a „Torpedó” viszont magával a nagyfőnökkel került „összetűzésbe”.

A koronavírus-járvány lecsengésével újra megrendezték a Monacóban hagyományosnak mondható jótékonysági labdarúgó-mérkőzést, amelyen a Formula-1-es versenyzők All-Star csapata is részt vett. Olyan pilóták játszottak, mint Charles Leclerc, Carlos Sainz, Fernando Alonso vagy Pierre Gasly, a korábbi versenyzők közül pedig feltűnt többek között Giancarlo Fisichella és Danyiil Kvjat is.

 

A meccs sztárja egyértelműen Sainz volt, aki a versenyhétvégéken elszenvedett hibák és balszerencsék után gólokkal növelhette némileg az önbizalmát: a Ferrari spanyolja kétszer is betalált, így ő állította be a 3-3-as végeredményt. A másik térfélen egyébként szintén sztárok egész sorából állt össze a csapat.

 

A mérkőzésen történt egy „incidens” is: Kvjat a kapusként szereplő F1-es elnök-vezérigazgatóval, Stefano Domenicalival ütközött egy támadás során, aminek a nagyfőnök szemüvege látta a kárát:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: