Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 22. vasárnap
Bulvár

Amikor barátnője ultimátumot adott Rossinak

A magánéletéről beszélt a MotoGP-től tavaly év végén visszavonult kilencszeres világbajnok, aki elmondta, hogyan ismerte meg jelenlegi párját és hogyan tudta meg, hogy gyerekük lesz.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Valentino Rossi 2017 vége alkot egy párt Francesca Sofia Novellóval, akit a MotoGP-paddockban ismert meg, ahol a modell esernyős lányként dolgozott az egyik csapatnál. Nem ment azonban könnyedén, hogy a pár egymásra találjon – mint azt Francesca nemrég egy Rossival közösen készült interjúban elmondta, elsősorban az olasz hezitálása miatt, aki nem sokkal előtte szakított előző barátnőjével, Linda Morsellivel:

„Két éve esernyős lányként dolgoztam egy csapatnál a MotoGP-s hétvégéken” – magyarázta Francesca a Graham Bensinger által készített videós interjúban, amelyben szakmai dolgokról is szó esett. „Akkoriban kezdett el üzeneteket küldeni nekem, hogy ’láttalak, gyönyörű vagy’. De másfél évbe telt neki, mert egy hosszú kapcsolatból érkezett, így időre volt szüksége. Szóval másfél év eltelt, amikor azt mondtam neki, hogy most vagy soha.”

rossi-francesca-insta-2-v4



„Igen, ultimátumot adott nekem!” – vette át a szót nevetve Rossi. „Kissé korán találkoztam vele, még nem álltam készen. Egy évembe telt, mire feltöltöttem az akkumulátoraimat.”

Tavaly nyár óta a pár azt is tudja, hogy rövidesen gyermekük fog születni. A kilencszeres világbajnok motoros azt is felidézte, miként értesült a hírről: „Az egyik versenyről érkeztem, és szóltam neki, hogy ’gyere Cattolicába, találkozzunk a pizzériában’. De azt válaszolta, hogy ’nem, nem, gyere értem’. És meg úgy voltam vele, hogy a ’fenébe, miért kell felvennem téged?’. De ragaszkodott hozzá, majd amikor hazaértem, ott ült zavarodottan és azt mondta, hogy ’terhes vagyok’. Sokként ért, de a jó fajtából!”

Azt is tudni már, hogy a baba lány lesz, erről így beszélt a Doktor: „Ha fiú lenne, sokkal nagyobb nyomás lenne rajta: Valentino fiaként állandóan kérdezgetnék, hogy motorversenyezni fog-e vagy sem. Lányként viszont bármit csinálhat!” – nevetett Rossi.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: