DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Szakított botrányos szponzorával a Mercedes

Máris szakított szponzorával a Mercedes, miután hatalmas felháborodás övezte a Kingspan érkezését, akik felelőssége felvetődött a Grenfell-torony 2017-es tragédiájában.

Nemrég jelentette be a Mercedes, hogy az épületpanelekkel és burkolattal foglalkozó Kingspan csatlakozott a támogatóik sorához, a cég logói pedig már a Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon felkerültek az autóikra.

Ez azonban nem várt felháborodást váltott ki, aminek oka, hogy a Kingspan felelőssége is felvetődött a Grenfell-torony 2017-es tragédiájában: a 72 áldozatot követelő tűzeset kapcsán jelenleg is zajlik a vizsgálat, hogy a vállalat termékei hozzájárulhattak-e a tűz gyors terjedéséhez. Emiatt az áldozatok családját képviselő Grenfell United nyílt levelet is írt a Mercedesnek, amelyben csalódottságuknak adtak hangot, hogy a világbajnok F1-es csapat együttműködik a céggel.



A Mercedes most hivatalos közleményben tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak a Kingspannel, így logóik mindössze egyetlen verseny után lekerülnek a W12-esről: "A Mercedes AMG F1-es csapata és a Kingspan ma közös megegyezéssel felbontotta megegyezését, így véget ért a partneri kapcsolatunk."

A közleményben a Mercedes kitér arra is, hogy azért kötöttek megállapodást, hogy együtt egy zöldebb és fenntarthatóbb főhadiszállást alakítsanak ki a csapat számára, de hamar rájöttek, hogy jelen pillanatban nem vezet előre ez a megállapodás, így azonnali hatállyal felbontották megállapodásukat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: