DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Szponzora miatt keveredett botrányba a Mercedes

Hatalmas felháborodást váltott ki az F1-es címvédő csapat néhány nappal korábbi bejelentése, mivel egy tragédiában érintett vállalattal kötöttek megállapodást. Toto Wolff elnézést kért.

Nemrég jelentette be a Mercedes, hogy az épületpanelekkel és burkolattal foglalkozó Kingspan csatlakozott a támogatóik sorához, a cég logói pedig már a Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon felkerülnek az autóikra.

Ez azonban nem várt felháborodást váltott ki, aminek oka, hogy a Kingspan felelőssége is felvetődött a Grenfell-torony 2017-es tragédiájában: a 72 áldozatot követelő tűzeset kapcsán jelenleg is zajlik a vizsgálat, hogy a vállalat termékei hozzájárulhattak-e a tűz gyors terjedéséhez. Emiatt az áldozatok családját képviselő Grenfell United nyílt levelet is írt a Mercedesnek, amelyben csalódottságuknak adtak hangot, hogy a világbajnok F1-es csapat együttműködik a céggel.

wolff-2021-dppi-f1



Természetesen mindez nem maradhatott reakció nélkül a Mercedes részéről sem: Toto Wolff csapatvezető ugyancsak nyílt levelet tett közzé, amelyben ugyan kitartanak a szponzori szerződés mellett, de elnézést kérnek amiatt, ha ezzel megsértettek valamit. Wolff szerint előzetesen megkérték a Kingspant, hogy vázolják a tragédiában való szerepvállalásukat:

„A Kingspan kijelentette, hogy nem vállaltak szerepet a burkolat tervezésében és kivitelezésében a Grenfell-toronynál, és csak kis százalékban használták fel a termékeiket pótlásként, a tudtuk nélkül egy olyan rendszerben, amely nem felelt meg az építési szabályoknak, s így nem volt biztonságos sem. Tudom, hogy ez mit sem változtat az átélt tragédián” – fogalmazott Wolff, hozzátéve, hogy nyitott az érintettekkel való személyes találkozóra is, hogy jobban megérthessék a tragédiát.

Az ügy azonban itt nem állt meg, ugyanis egy brit államtitkár, Michael Gove is megszólalt, azaz újabb nyílt levelet tett közzé a botránnyal kapcsolatban. Ebben kiáll a felháborodott gyászolók és túlélők mellett, sőt azt is megpendítette, hogy esetleg változtathatnak a sportügyi szponzorokra vonatkozó törvényeken is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: