Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
Bulvár

Letartóztatták Norris egyik támadóját

A McLaren F1-es pilótáját a foci-Eb döntője után támadták meg és rabolták ki – az egyik gyanúsítottat, egy 24 éves férfit elfogták Liverpoolban, és augusztus közepéig előzetesbe került.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Lando Norris a helyszínen tekintette meg másfél hete a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét a Wembley-ben, de nem csak az angolok tizenegyesekkel elszenvedett veresége miatt maradnak fájó emlékei az estéről. A brit pilótát ugyanis megtámadták és ellopták tőle a jelentések szerint nagyjából 40 ezer font értékű karóráját (ami a képen is látható a kezén).

norris-dppi



A rendőrségi jelentés szerint a stadionból való távozás után két férfi elegyedett beszélgetésbe Norrisszal, majd ezt követően támadtak rá a McLaren versenyzőjére. Norris a múlt hétvégi Brit Nagydíjon elismerte, hogy „nem aludt túl jól” a történtek után – szerencsére ez a teljesítményén nem látszott, hiszen negyedik lett vasárnap, sőt az elrontott kerékcseréjéig még a dobogóra is esélyesnek tűnt.

A minap fejlemények érkeztek a rablási ügyben: a rendőrség elfogott egy 24 éves férfit, aki a gyanú szerint Norris egyik támadója. Az illetőt letartóztatták, augusztus közepéig előzetesben marad.

A rendőrség amúgy továbbra is várja a szemtanúk jelentkezését – mivel a meccs nem sokkal korábban ért véget, feltételezhetően sokan vannak, akik látták vagy az autójuk kamerája rögzítette az incidenst. Egy férfi a hatóságok helyszínre érkezésekor épp ez utóbbit állította, ám azóta nem jelentkezett, s az általa említett felvételeket sem adta át.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?