DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Grosjean: A baleset jobbá tette az életemet

Kendőzetlenül beszélt tavaly év végi halálközeli élményéről Romain Grosjean, aki napokon belül szakemberhez fordult, és néhány hét alatt feldolgozta a balesetét. Azt állítja, boldogabb lett tőle.

Megbékélt élete talán legmeghatározóbb élményével Romain Grosjean. A Haas tavalyi F1-es pilótája a novemberi Bahreini Nagydíjon szenvedett el hátborzongató balesetet, amikor 200 km/óra feletti sebességnél nekicsapódott egy szalagkorlátnak, amelyen átfúródva kettészakadt és lángra lobbant az autója. A többgyermekes családapa közel fél percet töltött a lángok között, mire kiszabadult a roncsból. Mindkét keze megégett, de súlyosabb sérülést nem szenvedett el, ráadásul egy jelentős hasznát is élvezheti a balesetnek: boldogabb lett tőle.

grosjean-baleset-tuz2020



„Ez nyilván egy jelentős dolog az életemben, de kijelenthetem, hogy mostanság nagyon boldog vagyok. Kemény helyzet volt, senkinek sem kívánok ilyet, de jobbá tette az életemet” – fogalmazott BBC-nek adott interjúban a francia, aki a balesetet követően rövid időn belül szakemberhez fordult, akinek segítségével elkezdte feldolgozni a történteket. Volt mit, hiszen az autóba szorulva egy ponton azzal is meg kellett békélnie, hogy meg fog halni. „Azt hiszem, kedd este volt Bahreinben, a pszichológusommal. Végigvettük különböző szemszögekből, mert egy ilyen tapasztalatot nem élhet meg valaki következmények nélkül.  Minden lépésen végigmentünk, ami eléggé nehéz volt.”

Néhány hónappal a történtek után Grosjean újra versenyautóba ült. Elkötelezte magát a szenvedélye mellett, ezért idén az indyCarban áll rajthoz. A legveszélyesebbnek számító oválpályákat azonban kihagyja. „Minden normálisnak tűnt, amikor visszaültem az autóba. Még úgy is otthon éreztem magam, hogy az egy másik autó volt. A következő kérdés az volt, milyen lesz az első versenyem. Valójában egészen jól alakult, azóta jól érzem magam a versenyautóban. Ez az én szenvedélyem, és azt hiszem, ez tett olyan apává, aki vagyok, hiszen annak élek, amit szeretek csinálni. Nagyszerű munkát végeztünk a pszichológusommal. Az első néhány hét nehéz volt, de aztán kisimult az út, és ahogy mondtam, boldog vagyok.”

00120034_066

Grosjean a Haas roncsából menekülve csúnyán megégette két kézfejét. Különösen a bal néz ki csúnyán, de hálás érte, hogy mindkettőt tudja használni. „A jobb kezem teljesen rendben van, csak a napfényt kell kerülnöm néhány évig. A bal még mindig eléggé piros. Nem szép látvány, és nem kellemes érzés, de a krémmel és a kezeléssel egészen jól tudom használni. Ami a legfontosabb, hogy tudok a gyerekeimmel játszani, meg tudom őket ölelni, és tudok versenyautót vezetni” – tette hozzá.

A pilóta szerette volna, ha nem ez az utolsó F1-es élménye, ezért még tavaly év végén megkérte az F1-es csapatokat, hogy egy teszt erejéig biztosítsanak számára egy autót. A Mercedes eleget tesz a kérésnek, nyáron Franciaországban világbajnok autót bocsát Grosjean rendelkezésére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: