DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Nincs melegházasság: Hamilton beleszállt a Vatikánba

A héten tétette közhírré a Vatikán, hogy semmilyen formában nem támogatja a Katolikus Egyház az egyneműek házasságát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton pedig nem mehetett el emellett szó nélkül.

A Katolikus Egyház hétfőn hozta meg döntését a vallásuk doktrínáját meghozó Hittani Kongregáció segítségével, hogy áldását adhatja-e a Római Katolikus Egyház az egyneműek házasságára.

A válasz – a hitben jártas emberek számára – talán nem is meglepő, ugyanis a Vatikán azt a hírt tette közzé, hogy „Isten nem adja és nem is adhatja áldását a bűn semmilyen formájára. A mai világban egyre égetőbb kérdés a melegek házassága, azonban ezzel a Katolikus Egyház egyértelműen állást foglalt, hiszen a dokumentumot Ferenc pápa jóváhagyásával írta alá a kongresszus vezetője, Luis Francisco Ladaria Ferrar bíboros.



A dokumentumban azt is kiemelték, hogy bár nem támogatják az egyneműek házasságát és nem adják rá áldásukat, ezzel nem a meleg emberek személyiségét bírálják. Az F1 legnagyobb jogi aktivistája egyértelműen Lewis Hamilton, aki nem is ment el szó nélkül a döntés mellett.

A közösségi média erejét használva üzent a hétszeres világbajnok a Vatikánnak: „A mai korban ez elfogadhatatlan döntés.” A brit megosztotta a nyíltan meleg zenész, Elton John posztját: „Hogyan utasíthatja vissza a Vatikán, hogy áldását adja a melegházasságokra, arra hivatkozva, hogy az „bűn”?!? Eközben pedig milliókat kaszálnak a Rocketman című filmben, amibe befektettek, mely azt dolgozza fel, hogyan találtam rá a boldogságra David mellett!”

Hamilton így folytatta: „Hihetetlen, hogy a mai világban valakinek előítéletekkel kell megküzdenie, különös a szerelem nevében. Hiszen azt tanítják nekünk, hogy Isten mindenkit ugyanúgy szeret. Szomorú, hogy sokaknak most a hitük és a valódi énjük között kell döntést hozniuk. Szeretném, ha tudnátok, hogy én támogatlak titeket, mellettetek állok és megérdemlitek a boldogságot!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: