DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Raikkönen: Inkább a családommal töltöm az időmet, minthogy játsszak

Kimi Raikkönenről köztudott, hogy nem igazán van ínyére a szimulátorozás, sokkal szívesebben tölti családjával az idejét. Ugyan van egy PlayStationje, de már nem is tudja, mikor használta utoljára.

Közismert tény, hogy a 2007-es Formula-1-es világbajnok nem rajong túlzottan a szimulátorokért, így gyakran csak nevetve vagy lekezelően válaszol azokra a kérdésekre, mikor azt firtatják, használta-e az Alfa Romeo szimulátorát, hogy jobban felkészüljön egy-egy versenyhelyszínre.

A finn ezúttal a Motorsport-Magazine-nak adott nyilatkozatot a témát illetően, melyben elárulta, hogy fiatalabb korában azért mégiscsak előfordult, hogy „bűnbe esett”: „Mikor még fiatalabb voltam, akkor játszottam, igen, de csak akkor, ha nem volt semmi dolgom.”



„Őszintén szólva időm sem nagyon lenne rá” – mondta Raikkönen, aki ezzel indokolta, miért nem szokott együtt játszani a fiatalabb generáció tagjaival, akik a karantén alatt állandóan egymást hajszolták a virtuális versenypályákon.

„Az igazság az, hogy ha valaki jó szeretne lenni ebben, az nagyon sok időt igényel. Vannak sokkal fontosabb dolgaim annál, minthogy egy szimulátor előtt ülve játsszak. A karantén alatt is inkább a családommal, a gyerekeimmel töltöttem az időt.”

„Van egyébként otthon egy PlayStationünk, de már idejét sem tudom, mikor használtam utoljára. Szerintem legalább tíz éve be sem kapcsoltuk” – mondta a Jégember, aki a 2020-as szezonban magához ragadta a legtöbb F1-es rajt rekordját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: