Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat
Bulvár

Szujó Zoltán WTCR-rel tér vissza a tv-képernyőre

A korábbi F1-es kommentátor a Sport TV túraautós műsorában fog feltűnni a stúdióban szakértőként a most hétvégi zolderi szezonnyitó futamok során.

Szujó Zoltán tavaly távozott viharos körülmények között az MTVA-tól, ahol évekig a Formula-1 vezető kommentátora volt (azt megelőzően pedig az RTL Klubnál dolgozott száguldó riporterként az F1-es adásokban).

szujo-zoltan-sporttv



Bő egy év után most ismét tv-képernyőn fog szerepelni, a Sport TV ugyanis bejelentette, hogy Szujó is tagja lesz a WTCR-es stábjuknak: a Túraautó-világkupa most hétvégi zolderi évadnyitó versenyei során fog debütálni stúdiós szakértőként a műsorvezető Petur András mellett (a csapatot egyébként Haraszti Ádám teszi teljessé).

Mint arról mi is beszámoltunk, a Sport TV idén vette meg a négy magyar versenyzőt is felvonultató WTCR közvetítési jogait az MTVA-tól. De persze fontos hangsúlyozni, hogy szó sincs kizárólagosságról: ahogy azt a WTCC 2005-ös indulása óta megszokhattuk, az Eurosport is élőben közvetíti az időmérőt és a futamokat egyaránt – elvégre az Eurosport Events a széria promótere –, náluk pedig továbbra is Lantos András lesz a kommentátor.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?