DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Hamilton most nehezen uralkodik magán

Az Amerikában történt rendőri túlkapás továbbra sem hagyja nyugodni Hamiltont, aki egy hosszú bejegyzésben szembesítette követőit azzal, milyen igazságtalanságokkal néznek szembe a kisebbségek.

Az Egyesült Államokban egyetlen szikrára volt szükség ahhoz, hogy a társadalomban fortyogó feszültség atombomba módjára felrobbanjon. George Floyd május 25-i halála rávilágított a helyi kisebbségek elnyomott helyzetére, ami mellett Lewis Hamilton sem ment el szó nélkül. A Formula-1 egyetlen fekete versenyzője nyíltan felvállalta a történtekkel kapcsolatos érzelmeit és gondolatait.

 ham-portre-insta1



„Ez az utóbbi egy hét annyira sötét volt, képtelen voltam uralkodni az érzéseimen. A látottak dühöt, szomorúságot és hitetlenséget váltottak ki belőlem. Teljesen elöntött a harag, amiért ennyire semmibe veszik az életünket. Undorító az igazságtalanság, amivel a testvéreink a világban újra és újra szembesülnek. Ennek véget KELL vetni.”

„Sokan meglepődtek, de számunkra ez nem új. A hozzánk hasonló feketék és barnák mindennap ezzel szembesülnek, pedig a bőrünk színe miatt nem kellene bűntudatot, kirekesztettséget éreznünk, vagy az életünket féltenünk. Will Smith jól mondta: a rasszizmus nem rosszabbodik, hanem dokumentálódik. A világ jól felszerelt kamerákkal, így fény derülhet erre a problémára.”

„A hatalmak csak akkor lépnek, amikor lázadások törnek ki az igazságért, de akkor már túl késő. Szomorú, hogy több százezer ember hangja és felgyújtott épületek kellettek ahhoz, hogy Derek Chauvint letartóztassák gyilkosságért. Sajnos nem Amerika az egyetlen hely, ahol a rasszizmus jelen van. Emberekként pedig minden egyes alkalommal elbukunk, amikor nem állunk ki az igazságért. Kérlek, a bőrszínedtől függetlenül ne ülj tétlenül. A fekete életek számítanak” – írta.

Hamilton ezt megelőző bejegyzését követően számos pilótatársa, valamint az F1 hivatalos Twitter-oldalán is felbukkant egy együttérző bejegyzés.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: