DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Gigantikus Senna-festmény lett Interlagos új ikonja

Mostantól egy 27 méter magas, ragyogó falfestmény díszíti a Brazil Nagydíj helyszínét, amelyen alkotója Ayrton Senna egyik legvalószerűtlenebb győzelmére emlékezik meg, egyúttal erőt adva az embereknek a vírus elleni harchoz.

379109_937449_8_autodromo_interlagos_080520_foto_josecordeiro_0173 (1)



A különleges utcai festményeiről híres brazil művész, Eduardo Kobra egyik fő inspirációját jelenti a háromszoros világbajnok Formula-1-es versenyző, akit már 11 különböző kisebb-nagyobb alkotása során megformált. Nos, ez a legutóbbi kifejezetten a nagyobbak közé tartozik, és látva az interlagosi bokszépület oldalán frissen feltűnt, élénk színű, 27 méter magas portrét, kijelenthetjük, hogy a jövőben ez lesz a pálya legfőbb ismertetőjegye.

A festmény már márciusban elkészült, így akár Senna születésének 60. évfordulóján, március 21-én is megejthették volna az ünnepélyes átadást, ám az addigra Brazíliában is elharapódzó koronavírus-járvány miatt ez elmaradt. Végül egy másik kapcsolódó kerek évfordulót, május 12-ét tűzték ki az eseménynek, ami pedig az interlagosi versenypálya átadásának 80. évfordulóját jelöli – hiszen a létesítmény már 1940 óta itt áll. Végül a festmény bemutatójára online került sor ezen a napon.

379109_937423_mural_ayrton_senna___crA_C_dito_para_felipe_del_valle__11__1

„Már az is megfordult a fejemben, hogy ez a szörnyű világjárvány miatt lemondok az egész projektről, de aztán arra gondoltam, hogy a körülményekhez való alkalmazkodásáról ismert Senna csak még fontosabb szimbóluma lehet a jelenlegi nehéz időknek” – nyilatkozta Kobra a néhai brazil pilóta hivatalos weboldalának. „Emiatt választottam a festmény alapanyagának azt az 1991. március 24-i ikonikus pillanatot, amelyen a verseny utolsó szakaszát hatodik fokozatban ragadt sebességváltóval kellett teljesítenie, és amikor teljesen kimerülten felállt a dobogó tetejére, még össze tudott gyűjteni annyi erőt, hogy a magasba emelje a trófeát a jobb kezével.” A mű címe: Ayrton Senna – Overcoming, azaz felülkerekedés.

Az alkotónak más híres és hasonlóan gigantikus Senna-festményei is vannak: az egyik szintén Sao Paulóban, a Paulista Avenue-n található egy épület oldalán. Ez a Legend of Brazil nevű alkotás Senna összetéveszthetetlen tekintetére fókuszál a bukósisak alatt.

Mural-Ayrton-Senna-1.jpg-1

Nemrég, 2019 szeptemberében pedig Eduardo Kobra Imolában is otthagyta kézjegyeit. Ez a pálya Interlagos mellett szintén különleges helyet tölt be Senna karrierjében, nemcsak 1994-es tragikus balesete miatt, hanem azért is, mert eredményesség tekintetében ez volt az egyik legsikeresebb helyszíne. Máig nem tudta senki megdönteni az egy pályán szerzett nyolc pole-pozíció rekordját, amit Senna Imolában felállított (noha Michael Schumacher és Lewis Hamilton is eljutottak már ugyanerre a szintre). Az imolai festmény a pálya múzeumának bejárata fölött díszeleg, és nemcsak a brazilnak, hanem Roland Ratzenbergernek is emléket állít, aki szintén az 1994-es hétvégén vesztette életét.

imola

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: