DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Hamilton reméli, a vírus megváltoztat minket

A hatszoros világbajnok meggyőződése, hogy emberi fajként elszabadultunk, és a túlélésünk érdekében komoly változásokra van szükség. Ebben segíthet minket a világjárvány.

2020 elején olyan helyzetbe került az emberiség, amiről személyes tapasztalatokkal többnyire csak az idős korosztály rendelkezik. Kínában felbukkant, majd az egész Földön szétterjedt a koronavírus egyik könnyen fertőző fajtája, amire a világ kormányai háborús időszakban bevett módszerekkel reagáltak. A gyárak leálltak, az utcák kiürültek, miután emberek százmilliói zárkóztak be otthonukba. Ennek eredményeképp elcsendesedett a környezetünk, kitisztult a levegő, és vadon élő állatok bukkantak fel a sűrűn lakott területeken. Fajunk által leterhelt Föld egy rövid időszakra fellélegezhetett.

Hamilton egy másik bejegyzése a vírussal kapcsolatban

Lewis Hamilton szerint a kialakult helyzet komoly tanulsággal szolgál az emberiség egésze számára, ugyanis e kényszerpihenő során szembesülhetünk azzal, milyen következményekkel jár jól megszokott életmódunk. „Őrület, hogy az élet megállt, és látjuk kitisztulni az égboltot. Ki tudja, mégis miért történik ez az egész, de annyi mindenre gondolnunk kell. 1900-ban alig kétmilliárd ember élt, ma 7,7-nél tartunk, és évente 140 millióval gyarapodunk. Ezek a számok felfoghatatlanok számomra, fajként egyszerűen elszabadultunk.”

„Ami még nagyobb őrület, hogy ezekben a szomorú időkben több mint negyvenezer ember halálának vagyunk szemtanúi a vírus miatt. A statisztikák szerint évente 57 millió ember hal meg, ami napi több mint 150 ezer embert jelent. Annyi mindenen változtatnunk kell: a szokásainkon, a döntéseinken, a fogyasztásunkon. Remélhetőleg ez a világjárvány segít pozitív irányba terelni minket” – írta 15 millió követőjének Instagramon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: