DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

„A versenybírók vizsgálják a koronavírust” – komolytalan reakciók a kialakult helyzetre

Miközben mindenki tisztában van a világjárvány jelentette veszélyekkel, sokan egy-egy a koronavírussal kapcsolatos viccel próbálják oldani a hangulatot. Az F1-es közösségi médiában újságírók, versenyzők és viccoldalak is éltek a lehetőséggel, ezekből válogattunk.

Max Chilton: "Ha ez így folytatódik, pár hónapon belül minden profi e-versenyző szupersztárrá válhat, hiszen a tévében semmilyen motorsporteseményt nem lehet majd nézni."

 

"Az a hír járja, hogy az F1-es versenybírók vizsgálni fogják a koronavírust a verseny után."

 

„Minden eseményt halasszunk el világszerte, amíg Tom Hanks meg nem gyógyul.” 

 

„Óriási dráma a Haasnál, szétkapcsolódott a szalagkordon! Magnussen viccesen reagál, gyorsan el is takarja az arcát.”

 

„Emlékeztek még, amikor az volt a legnagyobb baj, hogy eső miatt halasztották a versenyeket? Szép idők voltak.”

 

Ezen az ábrán az F1-es versenyzők valójában saját kézmosási szokásaikat mutatják be. 

 

"A koronavírust tanulmányozó tudósok kiderítették róla, hogy társaságkedvelő, szeret utazni, amikor pedig arra kérték, értékelje saját vonzerejét egy 1-től 10-ig terjedő skálán, azt felelte, hogy 'hét körül'."

 

Erről fog szólni az F1-es Netflix-sorozat harmadik évada? Vezess a túlélésért helyett élj túl, hogy vezethess.

 

Vagy inkább így fog kinézni a jövő évi Drive to Survive?

 

„Ez az első alkalom, hogy a McLarennél valakit megfertőzött egy szörnyű vírus azóta, hogy Fernando Alonso elhagyta a csapatot.” 

 

A végére két komoly, de mondanivalója miatt mégis rendhagyó megnyilvánulás két versenyzőtől:

Ho-Pin Tung: Egy héttel ezelőtt Amsterdamban és a London Heathrow repülőtéren az emberek még egymást bökdösték és ujjal mutogattak rám, amiért maszkot viseltem és kézfertőtlenítőt használtam. Lehet persze, hogy nem segít, de ha csak egy megbetegedést is megelőz, akkor elérte célját. 

 

Antonio Felix da Costa reakciója arra, hogy a Formula-E két hónapra szüneteltetheti a bajnokságát: „Ez egy olyan probléma, ami túlmutat a sporton. Mint mindig, a Formula-E most is egy lépéssel a többiek előtt jár, és nem fél meghozni a helyes döntést. És ezt most nem azért mondom, mert én vezetem a bajnokságot – még sok versenyt le kell futnunk, de nem most.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: