DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Peren kívüli megegyezéssel befejeződött Ricciardo bírósági ügye

Peren kívül dűlőre jutott az ausztrál korábbi menedzserével, aki óriási jutalékot követelt a Renault-szerződés után. A versenyző állítja, egyelőre nem volt rajta teher, de más lett volna a helyzet, ha még évekig húzódik az eljárás.

Nem kevesebb, mint 12 millió dollárt (3,6 milliárd forint) követelt Daniel Ricciardo korábbi menedzsere az ausztrál versenyzőtől: Glenn Beavis szerint a Renault-szerződés alapján járt volna a 20 %-os jutalék neki. Hosszú pereskedés volt kilátásban a londoni felsőbíróságon, a felek azonban személyesen találkoztak, és közös megegyezéssel rendezték a vitát.

„Daniel Ricciardo és Glenn Beavis örömmel erősíti meg, hogy sikerült baráti megegyezésre jutni, a Glennt megillető összegeket illetően, ezáltal pedig véget vetni a londoni felsőbíróságon zajló eljárásnak. Daniel és Glenn minden jót kíván egymásnak jövőbeli vállalkozásaikat illetően” – olvasható a közleményben, amely nem részletezi, mekkora összeget fizetett végül Ricciardo, bár az nyilvánvaló, hogy a 12 milliónál jóval kevesebbet.



Suzukában csütörtökön a motorsport.com szólaltatta meg Ricciardót, aki elmondta, valóban pont került az ügy végére, ami mindkettőjüknek megkönnyebbülést jelent. Arról, mi volt a közös megegyezés tárgya, természetesen továbbra sem nyilatkozott.

„Részletekbe nem mehetek bele, de ketten találkoztunk és véget vetettünk a dolognak. Nem rossz értelemben, sőt igazából sokkal édesebben fejeződött be, mint amilyennek pár hónappal ezelőtt tűnt” – mondta Ricciardo, állítva, hogy a jogi ügy nem hatott rá bomlasztóan, legalábbis egyelőre. „Mostanáig nem igazán nehezedett rám teherként, de ha folytatódik és elhúzódik mondjuk egy-két évig, vagy nem tudom, meddig tartanak az ilyen esetek, akkor idővel biztos nyűggé vált volna számomra.”

Az előzményeket illetően érdemes tudni, hogy az egyik sarkalatos pontot a dátumok jelentették: Ricciardo jelenlegi csapatával 2018. augusztus 2-án kötött két évre szóló megegyezést, melyet rövidesen be is jelentettek, a végleges szerződés azonban nem sokkal a szezonnyitó előtt, 2019. március 7-én készült el. Ricciardo 2018. december 15-én közölte menedzserével, hogy le szeretné zárni együttműködésüket, Beavis azonban állítása szerint egészen március 31-ig dolgozott Ricciardónak.

Az ausztrál részéről beismerték, hogy az ügynök szerepet vállalt a szerződéskötéshez vezető tárgyalások lebonyolításában, azt viszont tagadták, hogy a kész szerződés Beavis érdeme lenne, valamint hogy az ő ötlete lett volna a Renault-hoz igazolás. Ez utóbbi húzás, a tavalyi pilótapiac legváratlanabb mozgása állításuk szerint először Ricciardo édesapjának fejéből pattant ki. Álláspontjuk az volt, hogy Beavis cége, a Sivana Dubai már megkapta a 2015-es egyezségnek megfelelő fizetséget a szerződéskötéshez vezető szolgálataiért, ennél több nem illeti meg.

Ennél is érdekesebb, hogy a nyilvános dokumentumokból konkrét részletek derültek ki Daniel Ricciardo két évre szóló Renault-szerződéséből, amelynél csak Hamilton és Vettel kontraktusa jövedelmezőbb. Napvilágra került, hogy az ausztrál sztárpilótának járó 55 millió dollár alapfizetést keres az időszakban, emellett a Renault számos kiadását – például az orvosi költségeket – állja, és sokmilliós bónuszt fizet sikeresség esetén. Amennyiben Ricciardo futamot nyer, a győztes autót is megkapja szezon végén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: