DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

A Balaton nem csak a fürdőzésre való

Naplemente, csillogó víztükör, tarajos hullámok, gyerekek a Balaton-parton… Mind olyan fogalom, ami az eszébe jut az embernek, ha a magyar tengerre terelődik a szó. Pedig nem csak ezek azok, amik a Balatonnál élményszámba mennek. Akár gyerekkel, akár gyerek nélkül, de számtalan lehetőséget találhatunk a szórakozásra.

Vegyük meg előre

A legjobb megoldás, ha nem szeretnénk lyukra futni, hogy előre lefoglaljuk az élményt jelentő programot. Ez a legtöbb esetben megoldható, hiszen a Meglepkék kínálatában kapható minden élményt előre megvásárolhatunk, és 10 hónapon belül felhasználhatjuk. Ez kitűnő ajándék, hiszen egyedi és biztosan nem ajándékozzák tovább. Sőt, ha mégsem találjuk el az ünnepelt ízlésének megfelelő ajándékot, akkor bármikor be lehet cserélni egy másikra, ami inkább közel áll hozzánk.

Meglepkék_szept19_LM2



Balatoni élmények gyerekkel

Gyerekekkel minden vizes program különleges élmény, de a Kincskeresős kalózhajós utazás egy igazán egyedi és emlékezetes lehetőség a hajózásra. Ennek keretében egy animátor segítségével a kicsik is igazi kalózok lehetnek, amit beöltözéssel színesítenek, és még kalóz esküt is tesznek. Ennek köszönhetően a Balatoni hajózás egy igazán kalandos élménnyé válik a számukra, amikor is a környező hajók elfoglalását tervezik meg, és egy kicsestérkép segítségével szegődnek az eltűnt láda nyomába.

Ha inkább szárazföldön csinálnánk programot, akkor a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt várja egy igazi rallypálya Ádándon. Egy adrenalindús élmény, amit gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhetnek. Vezetési tapasztalat egyikhez sem szükséges, hiszen egy szakképzett instruktor közreműködésével élhetjük meg a fenti élményeket.

Ha már megvoltak a földi és a vízi élmények, már csak a levegő vár ránk. Családi hőlégballonozás vár mindenkit, aki szereti a magaslati levegőt. Ennél a programnál a szélirány szabja meg a sebességet és az irányt 1 órán keresztül. A program Hévíz-Keszthely vonalon történik, így a magasból gyönyörködhetünk a Balaton-felvidék csodálatos panorámájában.

Felnőtt programok

A rallyzáson kívül alkalmunk adódik vitorlás túrákra, aminek keretében akár több órát is a vízen tölthetünk. Sőt, akár vitorlás tanfolyamot is végezhetünk, aminek végeztével - sikeres vizsga esetén - akár már egyedül is neki indulhatunk a Balatonnak.

Ha inkább a légi programok vonzanak, akkor a hőlégballonozáson kívül a tandemugurást is kipróbálhatjuk 4000 méterről, helikopterből. Gyakorlott instruktorral történik az ugrás a maximális biztonság érdekében.

Végül pedig, ha egy hasonlóan adrenalindús programra vágyunk, akkor Somogyaszalón megkaphatjuk egy tetszés szerint választható lövészeti csomagban.

Na ugye, hogy nem csak fürödni lehet a Balatonnál?

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: