DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Alonso: Sajnálom, hogy Vettel nem kedvel engem

Fernando Alonso sajnálja, hogy Sebastian Vettel úgy érzi, sosem kedvelte őt. Szerinte csak a sajtó fújta fel ennyire kettejük ellentéteit, miközben a jövőjéről is beszélt a spanyol versenyző.

Fernando Alonso még 2018 végén intett búcsút a Formula-1-nek, most pedig már ha akarna sem tudna visszatérni a McLarennel, miután a wokingiak egyértelműen kijelentették, hogy nincs hely számára a csapatnál, majd gyorsan elejét is vették minden pletykának azzal, hogy bejelentették, nem változik a pilótapárosuk 2020-ra.

A Hungaroringen Sebastian Vettel találta azt mondani egy interjú során, hogy szerinte Alonso sosem kedvelte őt igazán. A most már háromszoros világbajnok spanyol azonban sajnálja, hogy a német így látja a dolgokat, szerinte inkább csak a sajtó túlozta el a kettejük csatározása közben történt eseményeket.

Alonso szerint nincs ellentét kettejük között


„Hallottam, igen, de ez egyáltalán nem igaz” – szögezte le Alonso a GP 247 újságírójának. Sajnálom, hogy ő ezt így érzi. Mindig is tiszteltük egymást és remek volt a viszonyunk, inkább csak a sajtó fújta fel a dolgokat a kialakult szituációkat követően, de még egyszer mondom, ez ponthogy fordítva van, semmi bajom Vettellel.”

A rosszabb szóbeszédek szerint Alonsónak azért nincs már esélye visszatérni az F1-be, mert a szúrós személyisége miatt a topcsapatok már inkább nem kérnének belőle, de az oviedói versenyző sosem érezte azt, hogy ártana bármelyik csapatának: „Mindig ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, mikor együtt dolgoztam valakivel, de talán ezt felétek nem sikerült megfelelően közvetítenem. Minden csapatnál beleadtam mindent, minden egyes körben, minden egyes nap.”

„Az is az én igazam támasztja alá, hogy a Renault és a McLaren is visszahívott egy idő után. Volt szerencsém minden álmom és vágyam beteljesíteni a Formula-1-ben, sőt még annál egy kicsivel többet is! Meg is lepett, mennyien pletykáltak mostanában a visszatérésemről, de a lehető legjobb féléven vagyok túl. Megnyertem egy világbajnoki címet, Daytonát, Sebringet és Le Mans-t. Ha egy nap vissza akarok majd térni, arról tudni fogtok!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: