DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Fotósok felszerelését lopták el a Hungaroringen

Anyagi kárral végződött a nagydíj egy magyar és egy külföldi fotóriporter számára: egy őrzött helyiségből emeltek el több értékes objektívet. Korábban sosem történt hasonló eset.

A Magyar Nagydíj vasárnapi futama alatt károsítottak meg két fotóst, miközben ők a pályán végezték munkájukat. A felszerelést egy elvileg szigorúan őrzött teremből lopták el. A 444.hu információi szerint a teremhez vezető biztonsági kaput a futam közben elbontották, a kamera nem működött. A belépést a két bejáratnál biztonsági őrök ellenőrizték, akik saját információink szerint mobiloztak.

 

A rendőrség a következő információkat közölte a 444 megkeresésére: „az esettel összefüggésben a Gödöllői Rendőrkapitányságon indult nyomozás lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben. Az eljárás folyamatban van, annak részleteiről bővebb tájékoztatást jelenleg nem kívánunk adni.”



Egy magyar fotóriporternek két objektívjét emelték el, a Getty Images fotóügynökség munkatársa négymillió forintos teleobjektívjét veszítette el. A korábbi Magyar Nagydíjakon sosem történt még hasonló eset.

„Olyan jól indult. Olyan jó hétvégém volt most a Hungaroringen” – írta Kaiser Erika fotós a Facebookon. „Úgy éreztem, hogy a szokásosnál többször voltam jókor jó helyen. Ügyes voltam, majdhogynem elégedett. De aztán... az utolsó pillanatban is haza lehet vágni az egészet, amikor már 4 nap után, hullafáradtan menne haza az ember, de az asztala majdnem üres. Két objektívem tűnt el vasárnap, ellopták. Drága hétvége volt. A rendőrségi feljelentést természetesen megtettem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: