DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Egyéb

Szujó: Kevesen értenek hozzá annyira, mint én

Az M4 Sporttól távozó kommentátor már el is kezdi írni a könyvét, amelyben előhúz régi történeteket a bokszutcából - a csatornával kapcsolatos szakítását egyelőre lehet, hogy nem írja meg.

A Business Class magazin készített interjút Szujó Zoltánnal, az M4 Sportnál hosszú évekig dolgozó Formula-1-es kommentátorral, aki akkor azt mondta, hogy vannak tervei a közeljövőjét tekintve is. Szujót most megkérdezték arról, hogy ez mit is jelent igazából jelen helyzetben:

"A jövőmről ennél többet egyelőre nem szeretnék mondani" - tette hozzá. "Tizennyolc év nagyon hosszú idő: benne voltam a sűrűjében a tévés munkának, nem is baj, ha egy picit el tudok távolodni tőle. Most kicsit fellélegezhetek. Hogy ne unatkozzak, elkezdem írni a könyvemet: rengeteg olyan sztori kerül elő az emlékezetemből, amit most papírra vethetek."

szujó_1



És hogy szó lesz-e ebben a könyvben az M4-es szakításról is, amiről azt mondta korábban, hogy talán megírja? "Azt majd még meglátom, egyelőre a bokszutcában történteket írom meg. Különleges élmények értek, amelyeknek akkor nem biztos, hogy a tudatában voltam. Szoktam ezeket a sztorikat tesztelni, amikor a színpadon állok, hiszen akkor van lehetőségem 'stand-upolni'. Állítólag a humoristák is így csinálják" - válaszolt a könyvét és az M4-es sztorit firtató kérdésre Szujó.

Kapott egyébként egy érdekes kérdést a jelennel, múlttal kapcsolatban is: van ma olyan Formula-1-es riporter-kommentátor, aki annyira ért a szakmájához, mint ön? "Ezt nem az én tisztem eldönteni. Maradjunk annyiban, hogy kevesen vannak. Hozzáteszem: nekem óriási mázlim volt. Tizenegy évig dolgozhattam utazó riporterként, ami felkészített arra, hogy beüljek a kommentátori székbe."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: