DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Tudod, hogy ünnepli meg mostantól győzelmeit Kiss Norbi?

Holnap, vagyis szombaton 10 és 12 óra között állatvédő alapítványa, a Macskaárvaház, valamint szurkolói társaságában ünnepli misanói Európa-bajnoki futamgyőzelmét Kiss Norbi – tudta meg a Formula magazin.

A kétszeres Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok, szimulátor-világbajnok autóversenyző ígéretéhez híven egyúttal elülteti az első „győzelmi fát”. Néhány héttel ezelőtt ugyanis bejelentette: minden idei futamgyőzelmét és dobogós helyezését követően egy-egy fát ültet Kápolnán. A település polgármestere, dr. Berecz Kálmán már akkor kifejezte, Norbi képességeit ismerve bízik benne, hogy őszre egész kis erdő alakul ki a meseszép kis Tarna-parti településen.



„Farkas Pál agrármérnök barátommal, a Káli Csemetekert vezetőjével beszéltem meg, milyen fát ültessünk” – meséli a formula.hu-nak Kiss Norbi, aki elárulta: „Egy csodálatos páfrányfenyőre esett a választás, amely az egyik legősibb élő fafaj a földön. Legkorábbi levélkövületei 270 millió évre nyúlnak vissza, és egyedei a jégkorszakot is túlélték. Különleges gyógyító hatást is tulajdonítanak neki, a leírások szerint ellensúlyozza az öregedést, enyhíti a szellemi fáradtságot és legkevésbé sem utolsó sorban csodálatos árnyékot ad majd a Macskaárvaház mentett állatainak” – mondta Norbi, akit szakértő barátja alaposan kiképzett a botanika tudományából. 

Kiss Norbi elmondta: mindenkit szeretettel vár szombaton 10-12 között Kápolnán, ahol veterán járművek felvonulása és különleges vegán ebéd is várja a vendégeket. Mint ismeretes Norbi nagyszerű kapcsolatot ápol a helyi mezőgazdasági értékőrző egyesület (Megérte Egyesület) járműrajongó aktivistáival, akik felkérték Norbit, hogy vegyen részt különleges járműveik felvonulásán, és hogy stílszerű legyen Norbi megjelenése, a Mercedes AMG magyar nagykövete számára egy veterán korba lépett G Mercedest biztosítanak a látványos parádéhoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: