DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Óvadék ellenében szabadult a Renault-elnök

Kilencmillió dollárnyi óvadék ellenében szabadlábra helyezték a Renault volt elnökét. Carlos Ghosnt novemberben tartóztatták le súlyos pénzügyi visszaélések miatt Japánban, most távozhatott.

A Renault S.A. mellett a Nissan Motor és a Mitsubishi Motors első embere volt egy személyben. Már korábban is pletykálták, hogy a francia, libanoni és brazil állampolgársággal is rendelkező üzletember után nyomozást folytatnak a japán hatóságok, november 19-én pedig őrizetbe is vették komoly pénzügyi visszaélések alapos gyanújával.

A grandprix247.com információi szerint Japán történetének egyik legmagasabb összege, egymilliárd jen óvadék (átszámítva 9 millió dollár, illetve 2,5 milliárd forint) kellett a szabadlábra helyezéséhez, amit ügyvédje ki is fizetett, a japán ügyészség pedig sikertelenül fellebbezett, így elhagyhatta a vizsgálati fogságot az egykori vezérigazgató. Teljes szabadságról még nem beszélhetünk, mivel az útlevele nincs nála, Ghosn ígérete szerint egyelőre nem hagyja el Tokiót.

Nemrég még hősként, most bűnözőként kezelik Carlos Ghosnt


A letartóztatás hírére a Mitsubishinél és a Nissannál is rögtön leváltották az üzletembert, a Renault viszont január végéig kitartott és csak azután menesztette Ghosnt, miután előtte nap formálisan lemondott minden tisztségéről. A hírek szerint egy francia diplomáciai rendszámmal rendelkező autó is kísérte a konvojt, amely a fogságból szabaduló üzletembert kísérte.

Az eddig kiszivárgott hírek alapján többek között azzal vádolják Ghosnt, hogy nyolcvankét millió dollárral kevesebb fizetést vallott be a valós összeghez képest, valamint hogy egyik saját cégének veszteségeit a Nissannal számoltatta el. Amennyiben bűnösnek találják a felhozott vádpontokban, akár tizenöt éves börtönbüntetést is kaphat. Azóta az a híresztelés is szárnyra kapott, hogy az általa vezetett vállalattal fizettette lagzijának költségeit.

Az érintett mindenben ártatlannak tartja magát. „Ártatlan vagyok, mindenben tisztázni fogom magam, a vádak megalapozatlanok, megvédem magam, kiállok az igazam mellett” – fogalmazott Ghosn. Az üzletembert a kétezres évek elején még hősnek tartották, mivel nagy mélységből élesztette fel a Nissan vállalatot. Nagy hatalomra tett szert a Nissan-Renault-Mitsubishi szövetség vezetőjeként, a céget pedig a világ egyik legnagyobb autógyártójává tette.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: