DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Hamiltonnak ünneplésre sem volt ideje

A világ a lába előtt hever, Lewis Hamilton mégsem vágyik semmi különlegesre. Ötszörös világbajnokként is a megszokott módon folytatta hétköznapjait, hétfőn már találkozókon jelent meg.

A sportág csúcsát ismét meghódítva, ötödik világbajnoki címét ünnepelve Lewis Hamilton akár hátra is dőlhetne, és mindent félrerakva élvezhetné sikere ízét. A Mercedes pilótája ezzel szemben a Mexikói Nagydíj vasárnap estéjén mindössze egy szolid italozással lazított, részben talán a még el nem döntött konstruktőri bajnokságon merengve.

„Bele fog telni egy kis időbe, míg mindezt felfogom, de nagyon büszke vagyok” – nyilatkozta a verseny leintése után. „A futam után összeültünk egy italra a mérnökökkel - nagyszerű volt mindenkit együtt látni. Nagyon erős a csapatszellem, mindenki nagyon keményen dolgozott idén. Most már csak be kell fejezni, amit elkezdtünk, és meg kell nyernünk a konstruktőri trófeát.”

Hamilton élete másnap sem állt a feje tetejére, hétfőn már vissza is utazott az Egyesült Államokba, ahol különböző kötelezettségek vártak rá.

Visszamentem Los Angelesbe, ahol a kutyáim is vannak" - árulta el. "Nincs szükségem semmire, elégedettnek érzem magam.  Megállás nélkül dolgoztam, hétfőn folyamatosan találkozókra jártam, csak este voltam egy baráti vacsorán. Egyszerűen csak szeretném kiélvezni ezt az érzést, és próbálom felfogni, hogy mi az, amit véghezvittem. Számomra ez is csak egy újabb versenynap volt, amiért nagyon hálás vagyok. Az ötödik címet egyelőre nem érzem valóságosnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: