DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Szingapúrban azért is lesznek rajtrácslányok

A főtámogató a helyi légitársaság, amely számára nincs verseny a légiutas-kísérők egyenruháját viselő nők nélkül. A lányok főszerepet fognak játszani a Szingapúri Nagydíjon, ígérte meg a szponzor.

A Formula-1 2018-ban véget vetett a rajtrácslányok sok évtizedes tradíciójának: hogy Sean Bratchest, a széria kereskedelmi főnökét idézzük, a szokás „nincs összhangban a márka értékeivel, és egyértelműen hadilábon áll napjaink társadalmi normáival.” Ha a rajtrácson nem is, a paddockban azért számos pályán felbukkantak csinos hostessek, az eddigi legnagyobb ellenszegülő pedig Monaco volt, amely úgy bújt ki a tilalom alól, hogy minden lány mellé egy férfi modellt is állított, a párosokat pedig „rajongói hírvivőnek” nevezte.

Korábban hallani lehetett arról, hogy az Orosz Nagydíj sem tervezi betartani a korlátozást, most pedig a hétvégén esedékes szingapúri versenyről derült ki, hogy beáll az ellenszegülők közé. A nagydíj főtámogatója a helyi légitársaság, a Singapore Airlines, a szponzor számára pedig nincs verseny a stewardessek egyenruháját viselő lányok nélkül, írta a Yahoo Lifestyle Singapore.

A Singapore Airlines légiutas-kísérőinek különleges egyenruhája, a sarong kebaya


„Légiutas-kísérőink a Singapore Airlines márkanagykövetei, és továbbra is integrális szerepet játszanak a soron következő 2018-as Formula-1-es Singapore Airlines Szingapúri Nagydíjon” – adott ki közleményt a légitársaság.

Dean Shams PR-szakértő így magyarázta az F1 tilalma és Szingapúr döntése közti ellentmondást: „A Liberty Media a rajtrácslányokat a szexizmus egy formájának tekinti, mivel tipikusan szexuális kisugárzást gerjesztenek hiányos öltözetükkel. Jogos, hogy progresszív brandnek akarnak tűnni. A másik oldalról az SIA és Szingapúr szerint a Singapore Girls (a légitársaság stewardesseinek elnevezése) egy helyi ikon. Ilyen tekintetben pedig megfelelő választásnak tűnnek, hogy Szingapúr páratlan és vendégszerető brandjét képviseljék” – magyarázta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: