DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hamilton: Nem fog többé ilyen történni

A brit F1-es pilóta jelenleg egyedülálló, azonban éveken keresztül volt se veled, se nélküled kapcsolatban Nicole Scherzingerrel - a négyszeres világbajnok azt mondta, megtanulta a leckét.

Lewis Hamilton nemrég hosszú interjút adott a Sportweek-nek, amelyben többek között arról is beszélt, hogy pályafutása elején megkötözve érezte magát, és mindössze energiái 10%-át használta. Nos, a beszélgetés során szóba kerültek a nők is: időről időre feltűnik egy-egy szupermodell a négyszeres Forma-1-es világbajnok oldalán, amióta azonban szakított Nicole Scherzinger énekesnővel, azóta nem él hosszú párkapcsolatban, és amint elmondta, nincs is szüksége rá.



„Talán a jövőben egyszer lesz stabil kapcsolatom. Korábban volt már egy, amely folyamatosan a rivaldafényben állt, és keménynek bizonyult. De megtanultam a leckét, és ez nem fog megtörténni még egyszer” – nyilatkozta a 32 éves pilóta, aki kitért a közötte, és a többi versenyző közötti különbségekre. „Büszke vagyok arra, hogy más vagyok, és így is kell lennie. A rajongók látják Max Vertappent, egy fiatal srácot, aki más, mint a többiek, és ez jó.”

„Imádtam, hogy mi vonzotta a Williams-lányokat a teniszhez. Ezek az emberek újfajta hozzáállással érkeznek a sportágba, szükségünk van rájuk a változáshoz.” Hamilton a paddockban általában egyedül, vagy „bandájával” flangál, és ritkán beszél a többi pilótával, de bevallotta, hogy kivel ejtőzne szívesen: „James Hunttal, efelől semmi kétség! A maiak közül Daniel Ricciardót mondanám, remek lenne, ha egyszer el tudnám hívni őt Miamiba egy hétre. Ami viszont Jamest illeti, nagyszerű figura volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: